A két idézet a The Economist mellékletéből származik, amelyet a lap a demokrácia kisiklásáról készített. Az első véleményt egy budapesti kávéházból, a másodikat pedig Kairóból gyűjtötték. Az eddig köztudott volt, hogy a harmadik világban és sok esetben a volt kommunista országokban az erős emberek iránt nagy a társadalmi igény. De különböző európai felmérésekből kiderül, hogy e jelenség a fejlett Nyugaton sem ismeretlen.
Ázsiában azok az országok sem mentesek e nosztalgiától, amelyek hosszú évtizedek után szabadultak meg az önkényuralomtól. Indonéziában, amely 6%-os éves növekedésével a harmadik világ egyik vezető gazdaságává nőtte ki magát, máris visszasírják a 31 évig kormányzó Suharto vaskezű diktatúráját, és 16 évvel a diktátor bukása, hat évvel halála után Suharto egykori pártja, a Golkar látszik a következő választások nagy esélyesének. Thaiföld képtelen megszabadulni a milliárdos volt kormányfő, Thakszin Sinavatra örökségétől, mert bár ő maga 2006-ben száműzetésbe menekült a korrupciós vádak elől, a délkelet-ázsiai ország jelenlegi miniszterelnöke nem más, mint húga, Jingluk. Malajziában sem elnyomó politikája miatt emlegetik könnyes szemmel Mahathir Mohamad 22 éves uralmát (1981-2003) hanem azért, mert az országot regionális gazdasági hatalommá tette.
Az egykori szovjet zónában nem csupán Magyarországon, hanem Lengyelországban és Szlovákiában is visszatért a makro-állam, az élet minden területére kiterjedő befolyásával. De mi a helyzet tőlünk Nyugatra? A napokban készült Ausztriában egy felmérés a náci Németország általi 1938-as annektálás (Anschluss) 75. évfordulója alkalmából. Ebből kiderült, hogy az osztrákok három-ötöde „erős embert” akar az ország élén látni, két-ötöde pedig úgy vélekedik, hogy „Hitler idején nem is mentek olyan rosszul a dolgok”.
Franciaországban a Le Monde közvélemény-kutatása arról árulkodik, hogy a lakosság 63%-a szerint az elmúlt 10 évben a francia kultúra mélypontra jutott, 90%-nak ugyanez a véleménye a gazdaságról. A megkérdezettek 62%-a alkalmatlannak és korruptnak tartja a jelenlegi politikusokat és 87% vár az ország élére egy „igazi vezéregyéniséget.”
Hasonló a helyzet Olaszországban is: miközben a politikai osztály igyekszik magáról lerázni a Berlusconi-igát (csak emlékeztetőül: a Cavaliere úgy került hatalomra 1994-ben, hogy ügyesen kihasználta a Tangentopoli néven elhíresült korrupciós botránysorozat okozta űrt), mind a jobb-, mind a baloldalon erősödik a "vezérvágy". A La Stampa óvatosan nem Ducét, hanem Caudillót emleget.... A baloldal példaképe pedig nem más, mint a néhai Hugo Chávez venezuelai elnök…