Semjén Zsolt szerint az Orbán-kormány harcol a Beneš-dekrétumok ellen, de nehéz lesz összeugrasztani a szlovákokkal

Amúgy is a németek miatt van az egész, nekik lehetőségük lett volna azt mondani, hogy ilyen jogszabályok fenntartása mellett nem lehet belépni az EU-ba. 

A sérülékenység mint ellenállás

A kiszolgáltatottság is egy normalizált hatalmi berendezkedés – rögzíti a Trafó Galéria jelenlegi kiállítása. A Tinta a tejben című tárlat alapvető állítása, hogy a sérülékenység nem egyéni kudarc és orvosolandó hiba, hanem társadalmi viszony és adott esetben politikai erőforrás. 

A tárlat arról szól, hogy a kiszolgáltatottság nem eleve adott

„Orbán Viktor támogatja a legidősebbeket és a gyerekeket” – Minden eddiginél több rászoruló kér ingyen ételt, de a Fidesszel meglepően elégedettek

Meghallgattuk, mit gondolnak a saját helyzetükről és a közéletről az emberek a budapesti ételosztásokon. Riport.

Az ételosztás mellett betlehemi ünnepség is volt a Dankó utcában

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók – Videó!

A szar jobb, mint a fos – mondta egyik riportalanyunk arról, miért jobb a Fidesz, mint a Tisza.

Résztvevők a Tisza Párt Blaha Lujza téri ételosztásán

Drága karácsony, újabb orbáni hazugságok – Népszava Hírlevél

A tábornok ugrásra készül, Volodimir Zelenszkij joggal féltheti a hatalmát

Az orosz-ukrán békemegállapodás lehetősége az Ukrajnában tartandó két nagy választás megtartását is hozhatja. Lejárt az elnök és a parlament megbízatása, a versenybe pedig beszállhat a volt hadseregparancsnok, Valerij Zaluzsnij is.

Valerij Zaluzsnij korábbi ukrán vezérkari főnök jelenleg Ukrajna londoni nagykövete, de a jövőre nézve elnöki ambíciókat dédelget

„Orbán Viktor megad nekünk mindent, a Tisza meg semmit se ad”

A falvak kormánymédiából tájékozódó, Fideszhez hű lakóit szeretné politikailag felvilágosítani a Tisza Párt kéthetente megjelenő újságja. Csekély eredménnyel. Az Orbán-hívők csak a saját istenüknek, hisznek még akkor is, ha tudják, hogy hazudik.

Ez az újság édeskevés ahhoz, hogy meggyőzze az idős Fidesz-­szavazókat – vélte egy nyilatkozónk

Pintér Bence: Mindig teljes tévképzet volt, hogy Győr fideszes fellegvár, örülnék, ha mihamarabb időközi választást tartanánk

Mielőbbi új önkormányzati választást szeretne Győr ellenzéki polgármestere. Pintér Bence lapunknak adott interjújában azt mondta, változás kell Magyarországon, de egy Tisza-kormánnyal való jó partneri viszony a jövő zenéje. Kérdésünkre azt is elárulta, hogy miről beszéltek nemrég Magyar Péterrel és hogyan viszonyul volt személyi referense választási indulásához.

Pintér Bence szerint a fideszes Dézsi Csaba András csapnivaló polgármestere volt a városnak

Kormányzás helyett Orbán Viktornak már csak hazudozásra futja

A hazugságokkal a pillanatot akarja megnyerni a Fidesz, de közben egy pillanatig sem érdekli, hogy mi lesz utána. Podcast.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf figyelmeztette katonákat, hogy tartsák távol maguktól a politikát, de azért gondolkodjanak felelősen a jövőről

A honvédelmi miniszter a felelős gondolkodás keretében szépen el is magyarázta egy nagy állománygyűlésen, hogy mit vár, milyen kormány legyen három hónap után, s majdnem szóról szóra megismételte Orbán Viktornak a digitális polgári körök gyűlésein hangoztatott szavait.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter  egy korábbi eseményen

Szőlő utca: az Orbán-kormány kényszerpályán van, jöhetnek az újabb tisztáldozatok

Mérhetetlen károkat okoz, hogy rendvédelmi ügyként próbálják „átkeretezni” a Szőlő utcai botrányt – állította Ranschburg Zoltán politikai elemző. Bőhm Kornél kríziskommunikációs szakember szerint a kormány legalább utólag próbálja magához venni az irányítást. Elemzés.

Képünk illusztráció

Az orbáni jobboldaliság távol került a konzervativizmustól

Magyarország jelenlegi helyzetében nincs sok értelme a bal-jobb ideológiai vitának, mert gátolja a közéleti cselekvést - jelentette ki a Népszava Bal-jobb-bal podcastjében Tompos Ádám, a Magyar Hang újságírója. Az adás másik vendége, Stumpf András, a Válasz Online újságíró-szerkesztője szintén a társadalmi problémák, érdekek megfogalmazását, és következetes képviseletét tartja most fontosnak.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy rendőrségi irányítás alá kerül a Szőlő utcai javítóintézet – Kormányinfó percről percre

Az Európai Unió asztalán van egy magyarellenes javaslat. Minden egy helyen.

„Politikailag csakis úgy lehetne igazán ütős valamelyik szombat, ha valaki nagyot hibázna”

Orbán Viktor és Magyar Péter is hozta a kötelezőt szokásos hétvégi nagygyűlésen, az elemző nem érti az Apukám világa színpadi változatát.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke magyar zászlóval. Kecskeméten, kint;

Ki alkalmas a kormányzásra? – Rendkívül szórakoztató, ahogy a Fidesz csekkolja a Tisza Párt politikusait

Nyilvánvaló, hogy nem mindegy, milyen emberek milyen képességekkel kerülnek be a nagypolitikába, a parlamentbe. Magyarországon ma a kormányzás azonban aligha működik olyan színvonalon, hogy az új politikusjelöltek elé maximális követelményeket kellene állítani. Ráadásul nem is világos, melyek ezek a követelmények.

Magyarországon már véget ért a NER

Az áprilisi választás tétje az, hogy gyorsan tűnik-e el az életünkből a 2010-ben létrejött félautokrata rezsim vagy lassabb lesz a lebomlása – hangzott el a Népszava Hol Élünk? közéleti podcastsorozata, Hol élünk? e heti adásában. 

Több olyan személy adatait jegyezhették fel fideszes aktivisták, aki megtagadta a háborúellenes aláíróívek kitöltését, egy budavári képviselő lapunk munkatársához csengetett be

Úgy tűnik, már gyűjti a Fidesz, kikre nem számíthat a 2026-os parlamenti választáson. A fő cél az lehet, hogy felmérjék az átrajzolt választókerületekben lévő tábort.

Korábban pultok mögött gyűjtöttek aláírásokat, ma már az ajtókon is bekopognak a Fidesz-aktivisták

Hann Endre: Sok jele van annak, hogy a Fidesz tudatában van a veszélynek

Kifejezetten meglepő, hogy Magyar Péter személyében most egy olyan kihívót is alkalmasnak tartanak a választók, akinek lényegében semmilyen politikai tapasztalata nincs – hívta fel a figyelmet a a csütörtökön tizedik alkalommal megtartott Népszava-esten a Medián ügyvezető igazgatója. A baloldali értékek képviseletére jelenleg nem nagyon mutatkozik igény.

Listát állítottak a 2026-os parlamenti választásra a romák, a ciköszösök kivonultak a teremből

Eldőlt, hogy Aba-Horváth István, az országos önkormányzat elnöke fogja vezetni a parlamenti választáson induló roma nemzetiségi listát. Kérdés viszont, hogy képviselő, vagy szavazati jog nélküli szószóló lesz belőle.

Aba-Horváth István vezetésével 7 fős listát állítanak az országgyűlési választásra

Petschnig Mária Zita: Gazdasági krízist is előidézhet a Fidesz, ha a Tisza Párt nyer 2026-ban

Ennek következtében pedig a feltámadó társadalmi elégedetlenséget kihasználva könnyebben visszatérhet.

Herendi Gábor: Le kell váltani embereket, és ki kell söpörni a politikát, mert nincs keresnivalója a művészetben

Mától látható a mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők. A rendező lapunknak többek között arról mesélt, mitől jó egy vígjáték, azon belül egy szexjelenet, és van-e a magyar filmszakmában Magyar Péterhez hasonló karakter.

Gyurcsány Ferenc elárulta, hogy már dolgozik az elmúlt húsz év legnagyobb magyarországi könyvén

A politikába nem akar visszatérni, Magyarország pedig szerinte bajba kerül, függetlenül attól, hogy ki nyeri a 2026-os választást.

„Nincs értelme az összehasonlításnak, 2022 előtt a hat ellenzéki pártnak egészen más problémára kellett reagálnia, mint ma a Tiszának”

A mostani ellenzéki előválasztás – állítja Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, politológus – teljesen más, mint a négy évvel ezelőtti volt. Győri Gábor, a Policy Solutions vezető elemzője szerint nem ezen fog múlni, ki alakíthat kormányt.

Nagyrészt nem a jelöltek személye, hanem a pártszimpátia dönt majd

Jó hazafiak

Rendszerváltásnál is többre készül Magyar Péter

Sikerülhet-e a Tisza Párt elnökének a vállalkozása, hogy szinte a teljes politikai elitet lecserélje? Podcast.

Magyar Péter válaszolt a kérdésekre, aztán további jó vergődést kívánt az MTVA-nak

Szeretné, hogy az MTVA munkatársai befejeznék a közpénzből folytatott lejáratást.

Korábbi felvétel

„A lengyelországi Orbán-hívők tábora megfogyatkozott az Ukrajna elleni orosz agresszió után”

A magyar-lengyel államközi viszony már több éve lejtmenetbe került. Az ok: Magyarország kormánya a lengyelekével ellentétes álláspontot foglal el az orosz-ukrán konfliktusban. Wojciech Maziarskit, a Gazeta Wyborcza véleményrovatának szerkesztőjét kérdeztük  

Lengyelek a fideszes Békemeneten 2021. október 23-án

„Te nem fideszes vagy, hanem elmebeteg” – Rajong Vlagyimir Putyinért a magyar vidék, de Oroszországba dolgozni inkább nem menne

A kistelepüléseken élő idős választók többsége elhiszi, hogy hazánk belesodródik az orosz-ukrán háborúba, ha a Tisza Párt nyer a választáson. Ez a választói réteg Ukrajnát gyűlöli és Vlagyimir Putyint kedveli. Azt viszont, hogy utódaik Oroszországba menjenek tanulni vagy dolgozni, semmiképp se szeretnék.

Ahogy egykor a rezsi vagy a migránsok, most a háború köré épül a fideszes kampány

Egy nagy Tisza-győzelem felforgathatja az egész magyar politikát, Magyar Péter pártjának egyszerűen túl kevés embere van túl sok helyre

Foghíjassá válhat a Fővárosi Közgyűlés, ha a Tisza Párt fővárosi jelöltjei túljutnak a jelöltállítási folyamaton, majd győznek jövő áprilisban. Nincs ugyanis elég név sem a fővárosi, sem az EP-listáján.

Porcher Áron és Orbán Árpád a Fővárosi Közgyűlésben. Továbblép­nének

Orbán Viktor kudarca a gyepen – A miniszterelnök nem tudta igazolni, miért öntött tömérdek pénzt a futballba

Az ellenzéki érzelmű szurkolók számára némi vigasz, hogy az Írországtól elszenvedett vereség után a Fidesz már nem dicsekedhet futballsikerekkel a választási kampány alatt.

Egy kampánytémával kevesebb. Milliók nézik a válogatott meccseit
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang