Elképzelni nem tudom, milyen lehet a retrógulyás és a retrópacal, amit itt hirdet kínjában a Duna-kanyar felé vezető út melletti deszkán valami magányos csehó, a pultnak támaszkodó dologtalan, foltos nadrágú, hevenyészett arcú, nyomorult pincérével együtt. Várom a buszt, időm éppen van merengeni, hát bambulok bele a semmibe. És, persze hogy mindjárt a kádári krumplileves – az legyen ami, és nem amit annak hazudnak – jut eszembe. Aztán meg az, ki és miért akarja most éppen velem megetetni azt a retrókrumplilevest, amit a Fidesz konyhájában – igaz, részben hozott anyagból – kotyvasztottak.
Mert a 240 eltitkolt "szocialista" bécsi millió még rendben volna. Olyan taszító messzeségben van tőlem ez a 240 millió, hogy már-már elhiheti velem, ez a baloldal is csak álbaloldal, "ezek" is csak lopnak, "ezek" is csak átverik azokat, akiket a Fidesz habzsoló zabálásában végül is az út szélén felejtett. De az MSZMP-matricás, pénzzel tömött páncélszekrény, meg a semmiért dugott, amúgy vonzó ötvenmillás nejlonszatyor már sehogyan sem akar összejönni. Túl sok ez így egyszerre.
Egyetlen falatra akarják belém tömni az egész műanyagot. A titkos és összenőtt nagyvilági elit ritkán felfedett, őszinte undort keltő bécsi számláját, a hétköznapi kételyt elültető komcsi pénzes páncélt, meg a magyar világ gyűrött nejlonszatyrát, amelynek tapintását viszont mind a négymillió csóró csukott szemmel is azonnal érzi. Még az is, aki egy valóságos nokiás dobozon sem képes őszintén felháborodni. A nejlonszatyor mégis csak más.
Mert nap, mint nap itt állunk mi, a Fidesz-világból kiszorult csendes többség, izzadó tenyerünkben a ványadt reklámtasakkal a cébéák, tescók pénztárainál, és összeszűkült szemekkel guberáljuk az aprót. Ezek volnánk mi, a lenézett, megvetett panelprolik, a semmijük nincs, ezért senkik, akikkel nem is oly régen az akkor még létező szerény középosztályt riogatták, s akikkel a hátunkon felkapaszkodott urak most el akarják hitetni, hogy ha nem nekik bólogatunk, hát örökre a retrókomcsik kondérjából kanalazhatunk.
Kerülgetem a retrógulyás gőzőlgő rajzát a deszkán. Jön a busz. A hét végén csak azért is polgári vadas marhát eszünk zsemlegombóccal.
