Mesterházy Attila;Orbán Viktor;miniszterelnöki vita;

2014-03-16 12:53:00

Orbán vs. Mesterházy

Vitára hívta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a funkcióban lévő miniszterelnököt, mégpedig, április 5-re, egy nappal az országgyűlési választások előtti napra. Nem ajánlanám senkinek, hogy az eseményre fogadóirodát alapítson; csúfos üzleti kudarc lenne a vége. Ilyen vita ugyanis nem lesz; Orbán Viktor nem lesz hajlandó még Obersovszky Péter moderálása mellett sem egy élő adásban megrendezendő disputára. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy ha lesz is egyáltalán hivatalos elutasítás, annak valami goromba, sértő, Mesterházyt és a kormányváltókat lejárató szöveg kíséretében fog elhangzani.

A Fidesz ugyanis, tehát nem csupán Orbán, nem hajlandó vitatkozni. Már a 2010-es választásokat megelőzően, amikor pedig túl sok kockázatot nem vállalt volna, kifejezetten tilalmas volt a későbbi kormánypárt képviselőinek elfogadni bármiféle vitameghívót. A jelenlegi miniszterelnök a 2006-os, Gyurcsány ellen elszenvedett megalázó vereség óta fél az ilyen megmérettetéstől, s hogy ne tűnjön föl az ő gyávasága, az övéi közül mindenkinek megtiltja az érvek nyílt csatáját. És ez annak ellenére így van, hogy a műfajt épp ő honosította meg Magyarországon; rossznyelvek szerint az utolsó pillanatig kivárt, hogy milyen öltözetben vegye fel a harcot Horn Gyulával: állítólag a Duna túlpartjáról figyeltette, milyen öltönyben érkezik a szocialisták vezetője, s látván a sötét öltönyt, öltött egy világosat.

Vagyis: a belbecsben biztos volt, de azért a külcsínt, az ellentét felmutatását is fontosnak tartotta. Most viszont inkább elrejtőzik, ahogy szokta hamis szavak mögé. Különben – és ő ezt pontosan tudja – hamar lebukna, hogy a király meztelen…

P.s.: A Fidesz vasárnap kora délután már el is utasította a vitát, amelyhez - szerintük - nincsenek meg a feltételek, mivel "nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon".