kockázat;Márokpapi;Beregi-síkság;

2014-03-17 13:57:00

Kockásliliom-túra Márokpapinál

Virágnéző túrát rendez a nyíregyházi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Beregi-síkságon Márokpapi térségében szombaton, ahol a természetkedvelőknek a pompázó, védett kockásliliomot mutatják be élőhelyén. Az érdeklődők szakemberek vezetésével csodálhatják meg az oltalom alatt álló, rózsaszínűs, a szirmain sakktáblaszerűen foltos, bókoló virágokat, amelyeknek tövenként 50 ezer forint a természetvédelmi értékük.

A kockásliliom-túrára a Vásárosnaménytól 20 kilométerre fekvő Márokpapi település határában kerül sor, ott ahol a táj leginkább megőrizte az ősi Alföld eredeti erdős-lápos képét. A növénytakaró párját ritkítja, a hazai flóra fajainak több, mint fele megtalálható ott és sokszínű az állatvilág is. A márokpapi határ része az 1982-ben létrehozott Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetnek, amelynek területe 23 000 hektáros. A hegyvidéki fafajokat is őrző erdők között ligetes, fás legelők helyezkednek el, amelyek tavasszal a hazánkban igen ritka kockásliliomtól vöröslenek.

A liliomfajta, amit Beregben szirmainak bókoló helyzete miatt kongóvirágnak, illetve tenyészhelyére utalóan kotuliliomnak is neveznek, a nedves, változó vízállású réteket, a tölgy-kőris-szil ligeterdőket kedveli. A hagymás növény szára karcsú, tőlevelei hosszúak, keskenyek. Zöldbimbójával eleinte a földön fekszik, majd a kinyíló, rózsaszín-vörösbarna, kockásan foltos virágját fokozatosan emeli magasra. 

Hazánkban a Beregi síkság mellett kockásliliom csak Zala megyében és Gemenc környékén tenyészik. A virágnéző túra szombaton 10.00 órakor indul, a márokpapi erdei iskola és táborból. A résztvevők, akiknek ajánlatos gumicsizmát húzniuk, három órát barangolhatnak a település kockásliliom-szőnyeges határában, amelynek szomszédságban található a híres Tarpai-erdő, a legszebb magyarországi alföldi gyertyános tölgyes, valamint a csarodai tőzegmohalápok, amelyeknek az élővilága a közeli Kárpátok-hegységben található, úgynevezett dagadólápokéval vetekszik.