Madárlátta kenyér

A madárlátta kenyér fantasztikus éteknek számított akkortájt, amikor nagyapám hajnalban elkezdett erdő- és mezőkerülő munkájából estefelé hazavetődött és elemózsiás zsákjából kipakolt néhány darab száraz kenyeret. Mi, unokák, mint a vércsék, úgy csaptunk le a madárlátta finomságra, ami persze se finom, se bőséges nem volt, csupán a szegény ember legendáriumában őrződött meg fejedelmi csemegeként, ami játéknak jó volt, de az éhség elűzésére alkalmatlannak bizonyult. Nem intettek minket tudós kutatók arra, hogy egészségünk érdekében igyunk naponta három liter vizet, és nem dobolta ki a kisbíró, hogy a nap során ötször fogyasszunk gyümölcsöt. Hagytak bennünket abban a tudománytalan tájékozatlanságban, hogy az ártézi kút vize úgy jó, ahogy van, és mi akkor ittunk, amikor szomjasak voltunk. És Mózes bácsi, a falu egyetlen boltosa sem szedett le hetente mérgezett bébiételt a polcairól.

Mert hol volt még az a kor, amikor transzzsír-veszélyre hívja fel a figyelmet a hatóság? Amikor rákkeltő anyagok maradványai tűnnek fel a különböző termékekben és a növényvédő szerek immun- és idegrendszeri károsodást okoznak? Hol volt még az a kor, amelyben a dezodorhasználat mellrák és Alzheimer kór kockázatára int néhány vizsgálat? Hol voltak még akkor az "egészségtelen" cukrászati termékek, csokoládék - amelyekhez jó esetben ünnepkor jutottunk - de ma fogyasztásukat a szívbajjal, a cukorbajjal és az elhízással hozzák összefüggésbe.

A madárlátta kenyértől a transzzsírig hosszú utat tettünk meg. Ám van ennek a civilizációs zsákutcának egy másfajta vetülete is. A négymillió lefelé csúszó magyar és a reklámok bohózatba illő kapcsolódásaira gondolok. Emlékszünk a tavalyi esetre: Miskolc legszegényebb térségében a nyár kellős közepén elzárják az utcai kutakat. Se inni, se mosakodni nem tudnak az ott élők. Közben harsog a tévé reklám az egészség érdekében fogyasztandó napi három liter vízről. Együnk sok halat, együnk sok gyümölcsöt, és ne hagyjuk ki az étrendünkből a sajtokat, mondja a gépi hang. Hogy a tájékoztatás és a vásárlóerő nincs összhangban egymással? Az összhang ma luxus hazánkban. Lehet, hogy megnyugtatónak szánják azt a reklámot, amely nem hagy kétséget gyógyszergyártásunk jóvoltából afelől, hogy "közös a múltunk, közös a jövőnk". Kár, hogy a közös jelen kimaradt. De mit számít az. Ne legyünk ilyen szűk keblűek.

A lényeg a múlt és esetleg a jövő!