Banánköztársaságnak nevezném hazánkat, ha az a bizonyos gyümölcs megteremne mifelénk. És persze, ha nem száműzte volna a jelenlegi rezsim a "köztársaság" kifejezést még az ország hivatalos nevéből is. Indokolt lenne a dehonesztáló elnevezés. Azon a bizonyos sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor először mutatkozott papok társaságában, a mostani kormányfő éppen azzal vádolta a Horn-kormányt, hogy úgymond egy latin-amerikai társadalmat épít. Vagyis a végletekig kiélezi a vagyoni különbségeket, áthidalhatatlan szakadékot teremtve gazdagok és szegények között.
Különös felidézni az ominózus orbáni kijelentést most, amikor Magyarországon négy millióan élnek a létminimum alatt, ezen belül pedig közel másfél millióan mélyszegénységben tengődnek. És elképesztő arcátlanságnak tartom, hogy miután a rezsim katasztrofális gazdaság- és társadalompolitikájának eredményeként valósággal kettészakadt a magyar társadalom, Orbán rezsicsökkentésnek elkeresztelt alamizsnával szúrná ki az állampolgárok szemét.
Nem is olyan régen még hazánkban is az alapján különböztették meg a jobb- és baloldali pártokat egymástól, hogy előbbiek a középosztály javára hajtanak végre jövedelem-átcsoportosítást, utóbbiak pedig a legalsóbb társadalmi csoportok felzárkóztatásában érdekeltek. A példa adott, hiszen például az amerikai republikánusokat is úgy tartják számon, mint akik a jóléti kiadások lefaragására, s ennek érdekében adócsökkentésre törekszenek. S az is igaz, hogy a baloldal ideológiai tablóján még a kompetitív pártok korában is szerepel a nyomor enyhítésére való erőteljes törekvés. Az elemzők túlnyomó többsége azonban már nem hasonlítja a hazánkban megfigyelhető tendenciákat a nyugatiakhoz, s rájött, hogy ami Magyarországon folyik, az nem csupán politikai, gazdasági értelemben is hungarikum.
Hol van itt széles és nyugati értelemben vett middle class, amelyet a honi jobboldal oltalmazna? Nem inkább az "úri középosztály" feltámasztása zajlik, amelynek lojalitását földbirtok-adományokkal, trafik- és szerencsejáték-koncessziókkal, a közszférában betöltött zsíros állásokkal biztosítja a rezsim? Nem a társadalmi mobilitás lehetőségét szűkíti le jelentősen az Orbán-adminisztráció, amikor lecsökkentve a tankötelezettség korhatárát, a rosszul fizetett közmunka világába száműzi a szinte még gyermekkorú állampolgárok kevésbé szerencsés részét?
Hogy várhatunk prosperitást egy olyan nemzetgazdaságtól, amelynek legfelső vezetésében a kulcsfontosságú posztokat olyanok birtokolják, akik szakértelem helyett a jelenlegi hatalomhoz való feltétlen hűségükkel érdemelték ki azokat? Rágondolni is rossz, mi lenne, ha a rezsim egy újabb választási győzelemmel felhatalmazást kapna arra, hogy folytassa "unortodox" ámokfutását, a keletre tekintgetést, az Európán belüli elszigetelődéshez vezető külpolitikáját. De az is biztos, hogy a kormányváltó erőkön óriási felelősség nyugszik. Győzelmük esetén a közjogi restitúcióval párhuzamosan azonnal meg kell kezdeniük a nyomor felszámolását hazánkban. Jómagam is megfontolandónak tartanám a feltétel nélküli alapjövedelem átmeneti bevezetését, legalább a gazdaság stabilizálásának idejére. Hacsak Mesterházy nem akarja Churchill szavaival kezdeni kormányzását: "Nem ígérhetek mást, mint vért, verítéket és könnyeket"
