Kúria;TV2;jogsértés;

2014-03-18 17:45:00

A Kúria eltiltotta a kormányt a tájékoztatásnak álcázott pártpropagandától

A kormányváltó szövetség két politikusa, Braun Róbert (MSZP) és Szigetvári Viktor (Együtt-PM) panaszt tett a TV2-n futó, „Magyarország jobban teljesít” szlogenű propagandaanyagok miatt, arra figyelmeztetve, hogy Magyarország kormánya az adófizetők pénzéből építette fel és tette ismertté ezt a fősort, majd azt – jelképes összegért – átadta egy pártnak, nevezetesen a Fidesznek, így a kormányzati "tájékoztató anyagok" terjesztése valójában nem más, mint közpénzen végzett pártpropaganda.

Miután a Nemzeti Választási Bizottság jogsértés hiányában elutasította a keresetet, a két politikus a Kúriához fordult jogorvoslatért. A Kúria most kézhez kapott végzésében a kormányváltó szövetségnek adott igazat és eltiltotta a TV2-t a további jogsértéstől, továbbá arra kötelezte a csatornát, hogy a határozat közlésétől számított 3 napon belül a jogsértő közlésekkel azonos napszakban, és ahhoz hasonló módon tegye közzé a végzés rendelkező részét.

Az indokolásban a Kúria – a többi között – kimondja, hogy egy tájékoztató anyag esetében nem a megrendelő személye, hanem az anyag tartalma határozza meg azt, hogy politikai reklámról, vagy közérdekű közleményről van-e szó.

A kormányváltó szövetség szerint, az ítélet mérföldkő a kampányban: a kormánynak ezentúl ugyanis papírja is van arról, hogy a közpénzek felhasználásával sértette a pártok esélyegyenlőségét, ilyenformán pedig manipulálni próbálta a választást. Braun Róbert és Szigetvári Viktor felszólította a kormányt, hogy azonnali hatállyal fejezze be a hazug módon történő kampányolást, és álljon el a további jogsértésektől, a Fidesztől pedig bocsánatkérést várnak el nem csupán a politikai ellenfelek, hanem a megtéveszteni próbált választópolgárok felé is.

Idekattintva elolvashatja a Kúria végzését.