Lengyelországban 2003 után robbanásszerűen születtek új kortárs drámák, olyan művek, amelyek felkavarták a lengyel kulturális életet - mondja Pászt Patrícia műfordító, a Krakkói Magyar Centrum vezetője. Korábban olyan jelentős drámaírók fémjelezték a lengyel drámát, mint Różewicz, vagy Mrożek, de ők a rendszerváltás után elhallgattak, illetve írói válságba kerültek. A rendszerváltás után Pászt Patrícia szerint Lengyelországban tíz évre volt szükség, mire a színházi és az irodalmi élet talpra állt. Az ezredforduló idején jelent meg egy fiatal rendezői nemzedék, melynek a tagjai zseniális produkciókat hoztak létre.
Ezek közé tartoznak Krystian Lupa, illetve a növendékei, Krzysztof Warlikowski és Anna Augustynowicz produkciói, de ők elsősorban klasszikusokat, görög tragédiákat és Shakespeare műveit dolgozták fel. Ezért is kérdezték egyre többen, hol van már az új lengyel dráma. Az áttörést Tadeusz Slobodzianek hozta meg, aki a kilencvenes években már írt jelentős drámákat, például az Ilja prófétát, a Miklós cárt, vagy a Merlint. A kétezres évek elején viszont úgy gondolta, hogy jó lenne a drámaírást tanítani, akkor létrehozta Varsóban a Drámalaboratóriumot.
Ez az intézmény alkalmat adott arra, hogy egyfajta nyitott próbafolyamat keretében a rendező, a dramaturg, a színészek és az író együtt dolgozzon, csiszolja a művet. Ennek a módszernek köszönhetően az elmúlt tíz évben legalább harminc sikerdarab született Lengyelországban. Ezzel párhuzamosan a minisztérium létrehozott egy pénzügyi alapot, amelyből új lengyel dráma színpadra állítása esetén a legjobb bemutató költségeinek nyolcvanöt százalékát fedezik. Erre a lehetőségre ráharaptak a színházak, így egy csapásra ugrásszerűen nőtt a kortárs művek premierjeinek a száma.
A drámalaboratórium elindításával egy időben jelentkező drámaírók az úgynevezett pornónemzedék tagjai komoly társadalmi problémákhoz nyúltak, ilyenek például a családon belüli erőszak, a különböző devianciák megjelenítése. Ez a fajta szókimondás a lengyel drámára korábban egyáltalán nem volt jellemző. Idővel újabb tematikák jelentek meg a drámákban, ilyen a történelemmel és a családi tabukkal való szembenézés. A Magyarországon is játszott Gardénia című darabban például a nemzedékeken át öröklődő női alkoholizmussal találkozhatunk. A történelmi szembenézésre példa a Katona József Színházban látható Slobodzianek-dráma, A mi osztályunk, Maslowska műve, a Megvagyunk egymással és a Szkénében a napokban bemutatott A zsidó, Artur Palyga 2008-ban írt drámája.
Utóbbi is Slobodzianek drámalaboratóriumában született. Ezek a darabok visszafordíthatatlan párbeszédet indítottak el Lengyelországban. A mi osztályunkat sokan támadták, mások istenítették. De érdekes, hogy az ováció és a megbántódás is politikai oldalaktól függetlenül történt. Arra a kérdésre, hogy erre a dialógusra miért nyitottabbak a lengyelek és nálunk ez miért működik kevésbé, Pászt Patrícia azt felelte: "a lengyelek északabbra élnek, mint mi, a mentalitásukra jellemző az érzelmi visszafogottság és ez ilyen szempontból előnyt jelent számunkra. Úgy érzem, Magyarországon addig fojtjuk el ezeket a konfliktusokat, amíg hirtelen sokkal jobban robban, mint ahogy kellene. A lengyelek a hétköznapokban és a közéletben is időben nyúlnak a problémákhoz, ha valakinek gondja van a kollégájával, odamegy hozzá és elmondja neki, ő pedig visszaválaszolja a saját érveit."
Pászt Patrícia szerint a most Magyarországon bemutatott A zsidó című dráma, akárcsak A mi osztályunk egyik fő erénye, hogy nem idealizálja egyik oldalt sem, a lengyelek és a zsidók előítéleteivel, hibáival, bűneivel egyaránt szembesít. A lényeg, hogy ezekről úgy tudjunk beszélni egymással, hogy ne torkoljon azonnal sértődésbe vagy visszatámadásba.
Tudakoltam azt is Pászt Patríciától, hogy fordítóként miért vonzotta A zsidó című darab. "Nem is annyira a kényes téma érdekelt, hanem az, hogy ezt miként lehet humorosan, de közben ízlésesen tálalni, úgy hogy egészséges megtisztuláshoz vezessen. Ma Lengyelországban a háború következményei miatt mindössze párezernyi zsidó kisebbség él. Ezeket az önmagukkal szembenézni kívánó darabokat katolikus, hívő lengyelek írták meg, a saját múltjukra, a saját fájdalmaikra voltak kíváncsiak, a saját lelkiismeretükkel akartak elszámolni. Jó lenne, ha ezt megtehetné a másik oldal is, mondjuk egy zsidó származású író is foglalkozna hasonló témákkal. De Lengyelországban ilyen módon ez eddig nem született meg.
A vita, a dialógus viszont elkezdődött, miközben mindkét oldal tudja ugyanazok az anyáink, apáink, a tanítóink, a mestereink és ugyanaz az Istenünk, de mintha Magyarországon ezzel kevesen lennének tisztában. Hasonló erejű emóciókat, indulatokat lehet hallani mind a két oldalról, csak más előjelekkel. De az igazi érzelmeinket félünk kimutatni."
Névjegy
Pászt Patrícia édesapja magyar, édesanyja lengyel, ez a kettősség az ő életét is meghatározta. A szülei a hatvanas években a volt keleti blokk országai között akkor divatos levelezés keretében ismerkedtek meg. Három évet Lengyelországban éltek, aztán Magyarországra költöztek és Patrícia már itt született 1971-ben. "Ha már az anyukámat kitépték a gyökereiből, akkor ennek az volt az ára, hogy otthon ma is csak lengyelül beszélünk" - meséli. 1996-ban végzett az ELTE magyar irodalom, filozófia, valamint lengyel filológia szakán. Kutatási területe az 1989 utáni lengyel drámairodalom.
Ezzel a témával foglalkozó antológiák szerzője és összeállítója. Neki köszönhető, hogy több fontos kortárs lengyel dráma a fordításában megjelent magyarul, illetve magyar színpadra került. 2001-ben megalapította, és akkortól vezeti a Krakkói Magyar Centrumot, amely a világ első nem állami fenntartású külföldi magyar intézete. Alacsony működési költséggel dolgoznak, pályázati forrásokból szerveznek programokat.
