Eddig 30 ezer céget szűntettek meg kényszertörléssel

Egyre több céget vezetnek ki kényszertörléssel a piacról, az idén márciusig összesen csaknem 30 ezer céget szüntettek meg kényszertörléssel - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis.

A közlemény szerint ezt az eljárásformát 2012 augusztusától alkalmazzák a cégbíróságok, tavaly a különböző eljárásokat követően 33 610 cég szűnt meg, közülük 17 230 kényszertörléssel.
A cégbíróság kényszertörlési végzése ellen fellebbezni és felülvizsgálati kérelemmel élni nem lehet. A közlemény szerint egyelőre nem tisztázott, mekkora szerepet játszik a "cégdemográfiában" a kényszertörlés intézménye, jelenleg 545 733 működő céget tartanak nyilván.

Tavaly a legnagyobb számban, 1904 esetben, Pest megyei cégekkel szemben hoztak kényszertörlési döntést a cégbíróságok. Ez a szám kisebb ugyan a megye gazdasági súlyánál, ám figyelmeztető jel, hogy az idén, alig három hónap alatt már újabb 920 Pest megyei cég kényszertörlését rendelték el. Ezzel ellentétes folyamat tapasztalható Hajdú-Biharban, ahol tavaly 986 vállalkozás cégtábláját kellett kényszertörlés miatt leszerelni, az idén, az első negyedévben mindössze kilencvenét.

A feketelista.hu adatai szerint Budapesten tavaly 4356 céget szüntettek meg így, az idén azonban gyorsulni látszik a folyamat: nem egészen három hónap alatt már 2216 társaság neve tűnt el a cégjegyzékből. Debrecenben 572 cég ellen kellett alkalmazni a kényszertörlést tavaly, az idén viszont csak 53 alkalommal. Miskolcon tavaly 349 kényszertörlésre került sor, ebben az évben 70-re, míg Pécsett a múlt évi 337 kényszertörlés után az idén újabb 104 céget érintett ez a cégbírósági döntés. Győrben 2013-ban viszonylag kevés, 165 céget ért el a kényszerítő megszüntetés, ez évben viszont már eddig 76-ot.
A kisvárosok adatait nézve szembetűnő, hogy az idén Érden már 57, Vácon 34, Dunakeszin, Szigetszentmiklóson és Szentendrén egyaránt 29 céget kellett törölni az üzleti életből - olvasható a közleményben.

Szerző

A KÉSZ is kész ringbe szállni a Praktikerért

Még mindig kérdéses a magyarországi Praktiker áruházak sorsa. A múlt év vége óta tartó versenybe most új belépőként az egyik legnagyobb építőipari vállalat, a KÉSZ Csoport is beszállt. Korábban ismeretlen off-shore hátterű, majd az MPF Holding ajánlatairól szóltak a hírek.  A legújabb jelentkező a KÉSZ a teljes hazai hálózatra tett indikatív árajánlatot. A végleges ajánlatot a MI-BE Alfa Kft. adja – tudta meg a Portfolió.hu a cégtől. 

"Jövőbeni célunk, hogy a Praktiker tevékenységét megtartsuk, a céget stabilizáljuk és ezáltal több mint 1000 munkahelyet védjünk meg. Amennyiben a tulajdonos elfogadja a Praktiker Barkácsáruházak Kft.-re tett indikatív vételi ajánlatunkat, a végleges árajánlatot a KÉSZ Csoport tag MI-BE Alfa Kft. fogja adni. Ez a cég jelenleg is üzleti kapcsolatban áll az áruházlánccal, hiszen a Mester utcai épületet adja bérbe a Praktikernek." - tette hozzá Pintyőke.

Magyarországon 18 városban 21 Praktiker áruház üzemel, amely jelenleg 1060 főnek ad megélhetési lehetőséget. A magyarországi barkácslánc forgalma 2009 óta csökkent, 2012-es vesztesége 2,5 milliárd forintra rúgott.

Az 1978-ban alapított Kirkel (Németország) székhelyű vállalat 9 országban mintegy 430 barkácsáruházat üzemeltet, mellyel Európa egyik vezető társasága az úgynevezett "csináld magad" (Do-it-Yourself) barkácsvállalatok között. A Praktiker Csoport közel 20 000 embert foglalkoztat, 2012-ben 3 milliárd eurós árbevételt ért el.

Szerző
Témák
Praktiker

Moyes végnapjai jöhetnek

Publikálás dátuma
2014.03.19. 06:52
David Moyes menedzseri állása nagyban függ Van Persie és Rooney ma esti formájától FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/LAURENCE GRIFFIT
Ma este lezárul a nyolc játéknaposra nyújtott nyolcaddöntő a labdarúgó Bajnokok Ligájában, egyúttal pedig véget érhet az az időszak, amikor a Manchester United vezetősége vakon bízik David Moyes menedzserben. Először érkeztek ugyanis olyan sajtóhírek, miszerint ha a gárda nem jut a nyolc közé, és a bajnokságban is folytatódik a vergődése, a skót szakembert mégiscsak meneszthetik. A mai visszavágót 2-0-s előnyről váró Olympiakosz azzal a céllal lép az Old Trafford gyepére, hogy újabb fájdalmas kudarcot okozzon Rooneyéknak. A másik meccsen kevesebb a tét, mivel a Dortmund az idegenbeli 4-2-es győzelme után fogadja az edzőváltáson áteső Zenitet.

Dermedt érthetetlenség övezi azt a bizalmat, amit a Manchester Unitedet tulajdonló Glazer-család tanúsít David Moyes felé. A skót menedzser a legjobb úton halad, hogy egy szezon alatt tönkretegye mindazt, amit honfitársa, Sir Alex Ferguson két és fél évtized alatt fölépített.

Moyes általában azzal magyarázza a gyatra eredményeket, hogy a keret nem képvisel olyan színvonalat, mint Európa legnagyobb klubjaié, de ez a megállapítás nagyon sántít, hiszen Ferguson ugyanezzel a garnitúrával lett bajnok, miközben Moyes-szal kiesett mindkét hazai kupából, a Premier League-ben esélye nincs a címvédésre, legutóbb 3-0-s vereséget szenvedett el az Old Traffordon a Liverpool ellen, s félő, hogy a következő kontinentális kupaidényt a Manchester United nélkül rendezik majd. Néhány héttel ezelőtt még lehetett mentegetni a katasztrofális idényt azzal, hogy ha a BL-t sikerülne megnyerni, akkor mégsem annyira rossz Moyes debütálása, ám ma már biztosra vehető, hogy ez a Manchester nem nyer BL-t az idén. Már az Olympiakoszon sem lesz könnyű ma este továbbjutni, de ha sikerülne, akkor is nagyon távol volna még a végső diadal.

Állítólag a végtelen bizalmat élvező Moyes számára épp most fordul sorsdöntővé a manchesteri karrier. Az ESPN amerikai sportcsatorna a klubból származó, nem nevesített információkra hivatkozva azzal rukkolt elő, hogy a vezérkar mindinkább belátja, hiba volt rá bízni a világ egyik legjelentősebb sportvállalkozásának kulcspozícióját. A szponzorok is mind feszültebben figyelik az eseményeket, eredményeket akarnak, nem pedig vergődést. Problémát jelenthet ugyanakkor, hogy Sir Bobby Charlton és Ferguson egyöntetűen kiáll a tréner mellett. Mindenesetre ha Rooneyékkal megtörténne az a csúfság, hogy a BL-ben nem jutnak a legjobb nyolc közé, és az elkövetkező két PL-találkozón, a West Ham otthonában, illetőleg a városi rivális Cityt fogadva sem történik előrelépés, Moyes mégiscsak a menesztés sorsára juthat.

"Ez még mindig az egyik legnagyobb klub a világon. Lehet, hogy nem így tűnik, de amondó vagyok, ismét a régi fényében pompázik majd" - nyilatkozta tegnap a visszavágót 2-0-s hátrányból kezdő együttes menedzsere. Moyes szerint a játékosok tisztában vannak a helyzet komolyságával, s ha lehetőségük adódik, azzal élni fognak. "A szurkolók fenomenálisak voltak a Pool ellen. Eljött az ideje, hogy valamit viszonozzunk mindebből" - tett hozzá.

"Óvakodnunk kell az olyan óriásoktól, mint amilyen a MAnU. Hiába a 2-0-s előnyünk, támadnunk kell és gólt szerezni, csak így lehet esélyünk" - mondta a görögök spanyol edzője, Michel, aki felfokozott társasággal érkezett Manchesterbe, tekintve, hogy az Olympiakosz a hét végén nyerte meg 41. bajnoki címét.

A szerdai másik parti egyik résztvevője, a Zenit a manchesteriekhez hasonlóan edzői válság után lép pályára: a napokban menesztett olasz Luciano Spalletti helyére tegnap azt az André Villas-Boast nevezték ki, aki Londonban a Chelsea-nél és a Tottenhamnél is megbukott, 2011-ben viszont három kupát szállított Portóba (az Európa Liga és a Kupa mellett úgy lett bajnok, hogy csapata veretlen maradt). A 36 éves portugál tréner a szerződését majd csak holnap írja alá, aminek megvan az az előnye, hogy nem rögvest kudarccal kezdi szentpétervári ténykedését. A Dortmund tudniillik, miután a Bundesliga megnyerésére már nincs esélye, a BL-t rendkívül komolyan veszi, az Oroszországban elért 4-2-es előnyét kizárt, hogy kezéből kiengedné.

Szerző