A laudációt mondó Tarján Tamás irodalomtörténész beszélt is arról, hogy Moldova műveiben is általában magányosak a szereplők, sokat tud az egyedüllétről. És, hogy lehet őt szidni, dicsérni, de az biztos, soha nem unatkozott, amikor olvasta.Tarján elmesélt egy személyes történetet is, hogy Moldova könyvről írt diákköri dolgozata miatt vették fel az egyetemre.
Arról szintén szót ejtett, hogy sokak által, és akár többször is olvasott történeteihez az írónak bőven volt mit megélnie. Az ünnepelt beszélt arról, hogy írt rossz könyveket, de olyanokat nem, amelyeket valami miatt ne vállalhatna ma is. És persze szokásához híven kapott tőle a jobb meg a baloldal egyaránt.
A kiadója és tán egyetlen barátja, Urbán Tamás, aki 25 éve jelenteti meg a műveit, szólt arról, úgy találkozott először vele, hogy maga is hosszasan állt sorban, hogy dedikáltasson vele. És bizony a dedikálásokon a sorban állások még mostanában is gyakoriak.
Emlékezetes, hogy amikor a Kádár Jánosról szóló könyv megjelent, a Lehel téri boltjukban egyetlen alkalommal több mint 1500 példány kelt el. A legtöbb kötet a rendőrségről szóló, amúgy élénk vitát, sőt felháborodást is kiváltó riportból fogyott, abban az esetben a példányszám túlnőtt a félmillión.
Moldova ajándékot és szép szavakat kapott például a kamionsofőröktől, vagy éppen a mezőgazdasági repülőktől, akikről korábban írt, és akik nehezen adták meg neki a bizalmat, de azóta annál hálásabbak. E. Csorba Csilla, a Petőfi Múzeum főigazgatója pedig sakk készletet adott át az írónak, akiről tudható, hogy a sakk a szenvedélye, na persze csak a focit, és legfőképpen a munkát követően.
