Toldi mozi;Emberi Jogi Filmnap;Auschwitz Requiem;

2014-03-19 19:28:00

Ingyenes az Emberi Jogi Filmnap a Toldiban

Asbót Kristóf Auschwitz Requiem című filmjének vetítésével indul a negyedik Emberi Jogi Filmnap csütörtöki ingyenes eseménysorozata, amelynek a budapesti Toldi mozi ad otthont.

A negyedik alkalommal megrendezett esemény a brit nagykövetség szervezésében valósul meg. Az idei programban hat alkotást vetítenek, köztük a Miért éppen Magyarország című dokumentumfilmet, Groó Diána Regina című alkotását, valamint Roberta Grossman az Áldott a Gyufa - Szenes Hanna élete és halála című filmjét - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

Asbóth Kristóf 28 perces Auschwitz Requiem című alkotása egy 2012-es budapesti emlékkoncert köré épül. A filmben különböző művészeti formákban vallanak a roma holokauszt túlélői és a szemtanúk az átélt borzalmakról. A Miért éppen Magyarország című dokumentumfilm a Magyarországon élő bevándorlók helyzetét személyes sorsokon keresztül mutatja be, míg Groó Diána Regina című filmje az első női rabbi történetét meséli el.

A Toldi mozi kistermében vetítik Balogh Rodrigó Tollfosztás című alkotását, amely a jelen társadalmát és a roma integráció valóságát annak abszurditásával, képmutatásával és borzalmával együtt mutatja be. Roberta Grossman az Áldott a Gyufa - Szenes Hanna élete és halála című filmjének főszereplője Szenes Hanna, Szenes Béla író leánya és a zeneszövegíró Szenes Iván testvére, aki 1944-ben hagyta el Magyarországot és Palesztinában telepedett le. Az ellenállási mozgalom harcosaként ejtőernyővel Jugoszláviába dobták le, de a magyar határon elfogták, majd kivégezték.

Emellett a mozi kistermében a Zene a rasszizmus ellen című koncertfilmet is láthatják az érdeklődők. A vetítések után a filmek készítőivel és a szakma szakértőivel beszélgetést tartanak - olvasható a tájékoztatóban.