Valószínűleg legkésőbb december 31-én minden jelentős státusférfiú, a honnak vezetői beleírták tollal a naptárukba, hogy: MÁRCIUS 19: EMLÉKMŰAVATÁS! A titkároknak pedig meghagyták a szigorú utasítást, hogy a jeles napon figyelmeztessék őket, hogy ne feledjenek szép ruhában kivonulni a birodalmi sasos Gábriel arkangyalos szoboravatásra, hol arról emlékezünk, hogy mi semmiről sem tehetünk.
De az élet másként alakult. A szoborcsoport ügye "húsvét utánra" halasztódott, ahogy a kedves vezető bölcsen rendelkezett.
S ugyan a zsidó közösség szervezett egy megemlékezést a március 19-i megszállás évfordulójára, s erre meghívta a hon vezetőit, az eredmény szerény. Bár kétségtelen, a lovas miniszterelnök-helyettes ott volt, s ezzel a világ szeme kiszúrva.
Hiába az a decemberi bejegyzés. A köztársaság elnöke, a nemzeti egység képviselője magánlátogatásra Erdélybe utazott. Fontos ez is. A kedves miniszterelnök a nap folyamán ellátogatott egyik baráti támogatója, a kereskedelmi és iparkamara ülésére, ahol elmondta hogy minden milyen nagyon jó - ez is lényeges. És az ember, ha egy egész haza sorsa nyomja sovány kis vállát, tudja felismerni, mi az igazán kihagyhatatlan program.
Különben is. Lett volna itt annyi sok szép megemlékezés, meg avatás, meg pénzosztás - csakhát tudjuk. Ezek a zsidók, ezeknek semmi sem elég jó. Akkor hát érjék be a gyalogos Semjén Zsolttal, oszt jónapot. Bár Heisler András, a zsidó hitközségek szövetségének elnöke úgy fogalmazott: "A magyar történelem és mindnyájunk gyásznapja 1944. március 19-e" - a kormányzat nem nagyon igyekezett e gyászra való megemlékezésben osztozni. S talán a történtek ilyetén alakulása miatt is, különös tisztelet illeti Erdő Péter bíborost, aki tudta, hol a helye. Ott állt a gyászolók, az emlékezők körében, ahogy ez kell.
Csak abban bízhatunk, talán tőle nem szégyenlenek egy kis jómodort, kulturált, emberi viselkedést tanulni a haza manapság oly látványosan vallásos elei.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!