ösztöndíj;fizetés;HÖK;

2014-03-20 11:10:00

Százezres fizetést kapnak a HÖK-ösök

Eltérő javadalmazásban részesülnek a hallgatói önkormányzatok (hök) vezetői a felsőoktatási intézményeknél, ahol ösztöndíj formájában kapnak juttatást munkájukért - írta a mai Magyar Nemzet. Míg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a hallgatói önkormányzat elnöke 90 ezer forintot kap havonta, addig a Pécsi Tudományegyetemen havi 178 ezer forintos rendszeres, adómentes közéleti ösztöndíjat kap a hök elnöke.

Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a szövetségben tiszteletdíjat nem kapnak a tisztségviselők, de az útiköltséget és a telefonszámlát részben el tudják számolni. Ő maga a Debreceni Egyetemtől a minimálbér összegének megfelelő ösztöndíjat kap, amiért a HÖOK vezetői tisztét betölti, illetve az egyetem szabályzata szerint további 50 ezer forintot a hök vezetéséért, így havi 150 ezer forintot kap összesen.

Az ELTE-t 2012-ben perelte be egy diák, amiért adatigénylésre nem közölték vele, hogy kik részesülnek a 771 ezer forintos HÖK-ös jutalomkeretből. Az ügyben múlt héten született jogerős ítélet, amely kimondta: a HÖK az érdekvédelem mellett közfeladatot is ellát, közpénzből működik, így a tisztségviselőknek járó juttatások közérdekű adatoknak minősülnek, azokat ki kell adnia az egyetemnek. Az ítéletre az ELTE egyelőre nem reagált.