Külpolitika: az elszigetelődés évei

A fülkeforradalom a korábbi magyar kormányzatok prioritásait is elsöpörte. Az Európai Unió ugyanis szitokszóvá vált a magyar kormány retorikájában, Orbán Viktor beszédeit az euroszkepticizmus hatotta át. Budapest a demokráciát veszélyeztető intézkedések, illetve a külpolitikai fordulat miatt az EU fekete bárányává vált, s csak azért kerülte el a keményebb intézkedéseket, mert Brüsszel energiáit lekötötte a súlyos adósságcsapdába került országok talpra állítása.

Az elmúlt négy év magyar külpolitikáját ellentmondások sora jellemzi. Az Orbán-kormány eleve lefokozta a külügyet, a diplomácia vezetője mellékszereplővé vált, aki helyenként magyarázni próbálja a miniszterelnök unióellenes kirohanásait, illetve asszisztál a keleti nyitás "agytrösztje", Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár döntéseihez. Talán a külügyi tárca degradálása is oka annak, hogy olyan nemzetközi krízisek során, mint az ukrajnai válság, Magyarország csak elkésve, az uniós szomszédok után reagál.

Orbán Viktor nem szívesen látott vendég Európában, s bár az utóbbi hónapokban többször jártak szlovák, lengyel és cseh politikusok és diplomaták Budapesten, ez a véletlen szerencsére vezethető vissza, hiszen Budapest tölti be a Visegrádi Négyek soros elnökségét.

A kormány mindent el is követett azért, hogy elszigetelje magát az Európai Unión belül. Bár az euroszkepticizmus jelentősen nőtt a kontinensen a gazdasági válság 2008-as kezdete óta, az azért példa nélküli, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök állítsa be rendszeresen ellenségnek az uniót, miközben pontosan tudja azt, hogy a brüsszeli pénz az éves GDP 4-5 százalékát adja, s a beruházások több mint kilencven százalékát finanszírozza.

Pedig nem sokkal az Orbán-kormány beiktatását követően még úgy tűnt, nem változik jelentősen az EU és Magyarország viszonya. A 2011-től kezdődő, fél évig tartó uniós elnökség idejére talált "Erős Európa" jelmondat még arra utalt, hogy a kormány számára fontos az európai együttműködés. Ám már a soros elnökség átvétele kis híján botrányba fulladt, hiszen az Európában nagy felháborodást keltett médiatörvény elfogadását épp az elnökség átvétele előtti napokra időzítették.

Teljesen jellemző Orbán Viktor stratégiájára az is, hogy a diplomácia alapszabályait felrúgva, épp a soros elnökség alatt, a március 15-én elhangzott ünnepi beszédében szó szerint így fogalmazott: 1848-ban a magyarok nem hagyták, hogy Bécsből diktáljanak, 1956-ban és 1990-ben nem hagyták, hogy Moszkvából diktáljanak, jelenleg pedig nem engedik, hogy "Brüsszelből vagy bárhonnan bárki diktáljon nekünk". Az uniós elnökséget követően, a Fidesz kongresszusán pedig azt bírta mondani, hogy a magyar elnökség azért volt sikeres, mert higgadtan elvégezte a munkát, miközben az Európai Parlament izgágáinak "kokikat adtunk, és kiosztottunk néhány sallert".

Brüsszelben ugyanis többször is tartottak vitát Magyarországról az elmúlt négy évben. Orbán mindig harciasan lépett fel, s úgy kommentálta ezeket az eseteket, hogy a balliberálisok indítottak támadást Budapest ellen, különben is, "Magyarországot támadták". Több, a vitán résztvevő európai parlamenti képviselő próbálta mondogatni: szó sincs Magyarország bírálatáról, ők a kormányzat antidemokratikus intézkedéseit állították pellengérre.

A magyar kormány nemcsak az Európai Parlamenttel, az Európai Bizottsággal is kimondottan rossz viszonyt alakított ki. José Manuel Barroso bizottsági elnök ugyan rendre igyekezett elsimítani a feszültségeket, de a magyar kormányfő mindig kereste a konfrontáció lehetőségét, hogy aztán Budapesten újra azt emlegethesse, a Bizottság kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben. A magyar kormány első számú céltáblájává, mondhatni főmumusává Viviane Reding igazságügyi biztos vált, aki a legkeményebben tette szóvá a magyar antidemokratikus intézkedéseket.

Megdöbbentek Németországban

Az euroszkepticizmussal párhuzamosan a magyar-német viszony is minden korábbinál fagyosabbá vált. Ez nemcsak azért drámai, mert a történelmi és kulturális kapcsolatok miatt ezer szállal kötődik egymáshoz a két ország. Németországban a német egység megteremtésében játszott magyar szerep miatt egyfajta etalonként tekintettek Budapestre, ám az eltelt négy év alatt minden hitelünket sikerült elveszteni. A viszony tavaly májusban jutott mélypontra, miután Angela Merkel kancellár az újabb alkotmánymódosítás miatt az akár Magyarország szavazati jogának megvonásával is járó 7-es cikkely alkalmazásától óvott és - a német választási kampányban - azt mondta, "nem kell rögtön a lovasságot küldeni".

Erre Orbán kijelentette, "a németek küldtek már lovasságot, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be". A németek már 2010-11-ben felszólították Orbánékat a médiatörvény módosítására. Ám a kormányfő és a kabinet tagjai rendszeresen a diplomácia alapelveire mit sem adva, hetykén válaszoltak, személyes sértésnek véve minden kritikát. Orbán például azt mondta: "Ami pedig a szegény német kancellárasszonyt illeti, őt kabátlopási ügybe keverték."

Hasonlóan alakult a viszony Ausztriával. Bécsben nagy felháborodást keltett az az idén februárban, a magyar parlament által elfogadott törvény, melynek értelmében megszüntetik ausztriai gazdák Magyarországon bejegyzett termőföldpiaci haszonélvezeti jogát, ezzel mintegy kétszáz osztrák gazda veszíti el magyarországi földjeit. Osztrák lapok sora foglalkozott a kérdéssel.

2012-ben, még Nicolas Sarkozy elnöksége idején Franciaországgal is összerúgtuk a port, még a párizsi magyar nagykövetet is bekérették, mert a franciák szerint az akkor bevezetett Erzsébet-utalvány hátrányosan érintette a francia cégek termékeit. Szintén feszültségeket keltett a Pécsi Vízmű ügye, amely francia kézben volt, de a fideszes önkormányzat "kitessékelte" a franciákat. Mióta pedig Francois Hollande a francia elnök, a kommunikáció a minimálisra korlátozódott a két ország között. A magyar-horvát kapcsolatot Hernádi Zsolt, a MOL-vezérigazgatójának ügye árnyékolta be: a budapesti ügyészség nem járult hozzá ahhoz, hogy kihallgassák a horvát hatóságok.

Botrány a Safarov-ügy miatt

A keleti nyitás keretében egy sor ázsiai országhoz próbáltunk közeledni. Orbán Viktor az eltelt szűk egy évben járt Japánban, Kínában és Indiában. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy ezt az unió nélkül tesszük. Ráadásul a keleti nyitás gazdasági hatásait egyelőre nem érzi az ország. A legnagyobb botrányt épp a sajátosan értelmezett keleti nyitással okozta az Orbán-kormány. 2012. augusztus 31-én Budapest átadta Azerbajdzsánnak azt az azeri katonát, akit életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, mert 2004-ben a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen baltával lefejezte a szomszéd szobában alvó, általa nem ismert örmény katonát.

Safarovot hazatérése után rögtön szabadon engedték és nemzeti hősként ünnepelték. Baku ezzel kapcsolatos terveit a magyar kormánynak is tudnia kellett, mégsem volt tekintettel az örmények érzéseire. Jereván az eset miatt megszakította diplomáciai kapcsolatait Budapesttel. Ráadásul az átadás előtt nem sokkal Orbán Viktor, majd Szijjártó Péter is Azerbajdzsánban tárgyalt a két ország lehetséges gazdasági együttműködéséről. Ám az átgondolatlan magyar gesztus után sem voltak hajlandóak az azeriek magyar államkötvényeket vásárolni, igaz, a gazdasági kapcsolatok valamivel erősebbekké váltak.

A nemzeti barackfa alatt

Az Orbán-kormány, hatalomra jutása után közvetlenül több szimbolikus nemzetpolitikainak nevezett intézkedést hozott: ilyen volt például az állampolgárság kiterjesztése, a nemzeti összetartozás napjának törvénybe iktatása. A továbbiakban is a szimbolizmus, a pártpolitikai érdek előtérbe helyezése és a központosítás uralta ezt a területet.

Az állampolgárság kiterjesztését a korlátozott szavazati jog megadása követte, amely nemcsak alkotmányellenes, hiszen csak listás szavazati jogot jelent, de a levélben szavazás civil és ellenzéki ellenőrizhetetlensége miatt komoly aggályokat is felvet a választás tisztaságát illetően. Lett új nemzeti dal is, az összetartozás dala, miközben a határon túli magyar közösségeket gyakorlatilag kizárták az együttműködésből, hiszen minden döntést központosítva, Budapestről hoznak meg az érintettek szervezeteinek mellőzésével. A támogatáspolitika teljes mértékben átláthatatlanná vált, az e célra szánt pénzek kevesebb, mint 10 százalékát írják ki nyílt tenderre.

A külhoni szervezetek és a magyar kormány viszonya érdekesen alakult. Orbánék következetesen levegőnek tekintették Bugár Béla szlovákokat is befogadó pártját a Hídat, kizárva a nemzeti együttműködésből a felvidéki magyarság többségét. Ukrajnában is a két magyar párt közül csak egyiket fogadták el, a KMKSZ-t. Egyelőre az ellen sem tiltakoztak, hogy a Kijevben hatalomra került szélsőjobb, a Szvoboda meg szeretné szüntetni az UMDSZ-t és az egyik magyar hetilapot.

Erdélyben pedig gyakorlatilag vereséget szenvedett Orbán. Mindkét Fidesz-zsebpárt csúfosan leégett, széthullt, olyannyira, hogy Tőkés Lászlónak a Fidesz listán kell helyet biztosítani az idei EP-választásokon. A viszonylagos fegyverszünet az RMDSZ-szel fordulóponthoz jutott: a szövetség a román baloldallal lépett koalícióra a napokban, ami vagy újabb nyílt viszályhoz vezet, vagy ismét presztízs vesztességet kell elkönyvelnie az erdélyi terepen a nemzet miniszterelnökének.

Mélyponton az amerikai kapcsolatok

Négy év alatt minden eddiginél mélyebb szintre sikerült ledolgoznia az Orbán-kormánynak a magyar-amerikai kapcsolatokat. A rendszerváltás óta még nem fordult elő, hogy magyar miniszterelnök egy egész cikluson keresztül nem járt az Ovális Irodában, jelen körülmények között pedig esély sem látszik arra, hogy Orbán Viktor meghívást kapjon a Fehér Házba.

A magyar külügyminisztert, a régi ismeretség okán is, Hillary Clinton 2010-ben még meginvitálta a State Departmentbe, de a Martonyi-Kerry találkozó egyelőre várat magára. Az amerikai diplomácia vezetője még maga jött el - a Lantos Intézet megnyitása kapcsán - Budapestre, hogy kifejtse Washington "baráti" aggodalmait a magyar demokrácia váratlan irányváltását, az erőltetett ütemű alkotmányozást, a közösen vallott értékektől való eltávolodást illetően.

Mostanság alacsonyabb rangú külügyi illetékesek tolmácsolják az Egyesült Államok fenntartásait a fékek és ellensúlyok rendszerének leépítése, az intézmények függetlenségének sérelme, a vallás- és sajtószabadság állapota miatt. Hillary Clinton akkor civil szervezetek képviselőivel találkozva azt mondta, addig nincs baj, amíg a magyarok szabad és demokratikus választásokon kinyilváníthajták akaratukat. A New York Times hasábjain nemrégiben a magyar ügyekben járatos amerikai alkotmányjogász, Kim Lane Scheppele fejtette ki, s így az óceán túlpartján is jól érthetik, hogy a közelgő választásokon mennyire más a látszat, mint mögötte a lényeg. Az egykor eminens Magyarország ma negatív példa az amerikai médiában.

Jól jellemzi a kétoldalú viszonyt, hogy még mindig betöltetlen a budapesti amerikai nagykövet posztja. A politikai kinevezett nagykövetekről kialakult, elmérgesedett amerikai vitában Magyarországra is reflektorfény irányult. Többen felvetették, a magyar demokrácia jelen állapotát tekintve nem lenne-e itt az ideje, hogy ne bőkezű kampányadományozót, hanem az ország állapotait jól ismerő, profi diplomatát küldjenek Budapestre, aki kellő határozottsággal tudja az amerikai érdekeket képviselni és közvetíteni a magyar kormány felé, aki kiegyensúlyozottan figyel az ellenzékre, a civil szervezetekre, s ha kell, a kényelmetlen üzeneteket is tolmácsolja - nem úgy, mint a nyáron távozott Kounalakis nagykövet a "demarche"-ot.

Most már nagyon úgy látszik, jó, ha a választások után sikerül átadnia megbízólevelét az új misszióvezetőnek. A posztra jelölt Colleen Bell szenátusi meghallgatásán a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének sérülése mellett az üzleti körök bizalmának megingását, s a magyarországi szélsőségesség erősödését is az amerikai aggodalmak között említette.

Az, hogy még mindig "szoros szövetségesként" említik Washingtonban Magyarországot, annak köszönhető, hogy a magyar fegyveres erők az "unortodox" külpolitikai irányváltás közepette is teljesítették transzatlanti kötelezettségvállalásaikat a NATO-ban, Afganisztánban, és az uniós békefenntartó missziókban.