László Tamás;panelprogram;Móricz Eszter;

2014-03-21 06:03:00

Ismét el kell indítani a panelprogramot

Észak-Pestnek nincs normális kórháza, de a városnak ezen a részén 12 műfüves pálya épült az elmúlt négy évben, amiért Orbán Viktor a napokban meg is dicsérte a XV. kerület fideszes vezetőit - mondta lapunknak némi éllel a hangjában Móricz Eszter, a baloldali kormányváltók képviselőjelöltje. Az MSZP-s politikus arról beszélt, hogy miután az Árpád kórházat bezárták, a Károlyi kórház pedig "haldoklik", az orvosi ellátásra szorulóknak alig van hová fordulniuk.

A XV. kerületben a panelházak felújítása is leállt, csak azokat az épületeket korszerűsítették, amelyekre még a korábbi szocialista kormányok idején nyertek uniós pénzt, a programot viszont ideje lenne újraindítani. Ahogy tisztességes orvosi ellátásra is szükségük van az embereknek - tette hozzá.

Móricz Eszter, aki jelenleg a fővárosi közgyűlés szocialista frakciójának a tagja, 2002-től nyolc éven át a XV. kerületben volt önkormányzati képviselő, ezért úgy érzi, tudja, mire lenne szüksége az itt élőknek. Ismeri a helyiek gondjait, amelyeknek egyik oka, hogy László Tamás kormánypárti polgármester, aki április 6-án a Fidesz színeiben parlamenti mandátumért indul, az elmúlt négy évben rosszul teljesített - fogalmazott Móricz Eszter.

Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy ebben a ciklusban a kerület korántsem fejlődött annyit, mint lehetett volna, a helyi fideszesek ugyanis kapkodtak, improvizáltak és belső hatalmi harcot folytattak. A polgármester két alpolgármesterét is kizáratta a kormánypártból és nem véletlen, hogy tavaly csak ötödszörre sierült elfogadtatni a helyi költségvetést, mert a Fidesz frakció egy része szembement László Tamással - tette hozzá a baloldali kormányváltók jelöltje. Arról is beszélt, hogy a kerületben több, mint 250 lakás évekig üresen állt, ezekre csak most, a választás előtt írtak ki pályázatot, Móricz Eszter azonban nem tudja, hogy ennek mi áll a hátterében. Azt viszont az itt élőkkel együtt tapasztalta, hogy az elmaradt fejlesztések hiányát a rezsicsökkentés, amelyből a kerületiek keveset profitálnak, egyáltalán nem pótolja.

A kerület rosszul működik, az itt élők ezért is akarnak váltást, változtatást - jelentette ki az ellenzéki politikus, aki azt ígéri, ha április 6-án bizalmat szavaznak neki, a parlamentben egyebek mellett kiáll a panelprogram folytatásáért, ami a 12-es választókerület lakói nagy részének fontos. A baloldali képviselőjelölt járja a körzetét, mindenkit meghallgat, aki hozzá fordul és örül annak, hogy egyre többen keresik meg, egyre többen bíztatják. A napokban, az MSZP kerületi irodájába feladó nélküli borítékba rejtett fehér port küldtek neki, amelyről később a rendőrség megállapította, hogy szerencsére csak krétapor. Móricz Eszter szerint a feladó valószínűleg félelmet akart kelteni, de a politikus ezúton üzeni, hogy nem hátrál, nem hagyja magát megfélemlíteni.