Autóvilág;előadás;Budapest Bábszínház;V. Bábu Fesztivál;Bábszínházi Világnap;Lukács Fürdő;Hopp Ferenc;Márkus Sándor;

2014-03-21 06:49:00

Bábok a fürdőben, vonaton és plázában

A Budapest Bábszínházban megrendezett V. Bábu Fesztivál ma a Bábszínházi Világnapba torkollik, amit először rendeznek meg Magyarországon. Széleskörű rendezvény lesz, a vidéki, sőt a határokon túli magyar bábszínházak is részt vesznek benne.

Több mint húsz településen, mintegy negyven bábszínház, független társulat, oktatási intézmény, szakmai szervezet képviselteti magát az eseménysorozaton. Egészen különleges helyeken láthatunk majd bábjátékot. Például a Széchenyi, a Gellért, a Lukács Fürdőben a zenekar a parton lesz, de a bábok a vízben.

De a Ferihegy - Nyugati Pályaudvar vasútvonalán is feltűnnek bábok, vagy éppen a kisföldalattin. Az Írók Boltja kirakatában a Színház- és Filmművész Egyetem bábszínész- és bábrendező szakos osztálya lép fel.

Érdekesség lesz itt a már nem először üzemelő, Vitéz László bábautomata. Sarkadi Bence, aki már bejárta a világot, a maga készítette mívesen gyönyörű marionettjeivel, a Bethlen Téri Színházban és a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum előtt is játszik majd.

Találkozhatunk szerelmes bábpárokkal a Budapest Bábszínházban rendezett tárlaton, és részt vehetünk rapid bábrandin, de még a Magyar Állami Operaház előcsarnokában is báboznak majd.

Debrecenben a városházára, a plázába, a villamosokra is beférkőznek a bábok, Szombathelyen vasúti váróteremben, Kecskeméten piaci csarnokban fognak bábozni. Pécs központjában, a Széchenyi téren pedig bábos flashmob várja az érdeklődőket, arra járókat.

A nemzetközi bábszínházi szövetség, az UNIMA 2002-ben nyilvánította március 21-ét bábszínházi világnappá. A cél felhívni erre a rendkívül izgalmas műfajra a figyelmet, ami közel sem csak gyerekeknek szól, ahogy ezt sokan még mindig gondolják.

A holt anyag életre keltése régóta izgatja az embereket. Kicsit a halálnak való fityiszt mutatás ez. Többen azt hiszik bábosnak, aki a paraván mögött állva mozgatja a figurákat. A bábjáték ma már ennél jóval komplexebb, gyakran látszanak hús-vér mivoltukban a bábosok, és az "élő" színházba is beépülnek a bábos eredmények.

Bábosok pedig mind gyakrabban létrehoznak olyan produkciókat, melyekben alig használnak bábot, bebizonyítva, hogy azok nélkül is megállják a helyüket, teljes értékű színészek, akik még bábozni is tudnak. Ilyen produkció volt például az V. Bábu Fesztiválon két tehetséges, fiatal bábos, Eke Angéla és Márkus Sándor előadásában a Burok című előadás, ami Belgiumban már díjat is nyert.

Ez sajátos performansz is, a nézőket a játékba bevonó színház, melynek keretében részt veszünk a két fiatal esküvői vacsoráján. Nincsenek igazi bábok. De van olyan tárgyhasználat, vannak olyan kellékek, amelyek mégis árulkodnak arról, hogy bábosok hozták létre ezt az érdekes produkciót.