Oroszország;NATO;védelem;amerikai katona;balti államok;ukrán válság;

2014-03-21 21:07:00

Amerikai katonákkal erősít a NATO a balti államokban

Oroszország mostani retorikája és jelenlegi magatartása megkérdőjelezi a NATO-val való együttműködésének az alapjait, holott az atlanti szövetség nem ellenfelet, hanem partnert akar látni az orosz félben - mondta Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár péntek este, a Brüsszeli Fórum elnevezésű, transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó biztonságpolitikai rendezvényen.

Rasmussen hangsúlyozta: az ukrajnai orosz katonai fellépés láttán senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az atlanti szövetség mindenfajta fenyegetés ellen megvédi tagországait. A főtitkár utalt arra, hogy a a balti államokban, Lengyelországban és Romániában máris megerősítették az amerikai katonai jelenlétet.

"Ma azt látjuk, hogy Oroszország sokkal inkább ellenfélként beszél és viselkedik, mintsem partnerként" - állapította meg a főtitkár, és hozzátette, hogy ez nagy gondot okoz a nyugati katonai szövetségnek. Az oroszok ukrajnai magatartása Rasmussen szerint aláássa a szabályokon alapuló globális rendet. A NATO első számú civil tisztségviselője az eddig szavakban mindenki által elfogadott azon alapszabályra hívta fel a figyelmet, hogy az országoknak jogukban áll megválasztaniuk, milyen szövetségi rendszerhez kívánnak vagy nem kívánnak tartozni. Anders Fogh Rasmussen kiemelte azt is, hogy a globális rend fenntartása érdekében Európának és az Egyesült Államoknak erősítenie kell szövetségét, és hogy ez az európaiak részéről a védelmi célokra fordított beruházások növelését igényli.

"Nem folytathatjuk tovább a leszerelést, miközben a világban mindenki más fegyverkezik, és néhányan határaink közelében folytatnak kardcsörtető politikát" - fogalmazott a NATO főtitkára.