A NATO főtitkára szerint Oroszország hosszú távú konfrontációra készül

Mark Rutte úgy véli, a jövőbeni biztonsági garanciák kulcsfontosságúak ahhoz, hogy Ukrajna tartós békét érhessen el, a területi kérdésekről pedig kizárólag az ukrán nép dönthet.

Grönland közölte, a sziget védelmének a NATO-n keresztül kell megvalósulnia

Reagált Donald Trump legutóbbi nyilatkozataira a grönlandi vezetés.

Megállapodás született a biztonsági garanciákról, katonai egységeket küldenének Ukrajnába a franciák és a britek egy orosz-ukrán békemegállapodás után

Olaszország és Lengyelország nem venne részt az akcióban, amely azt jelentené, hogy Ukrajnának nem kell megadnia magát. A kérdés csak az, Vlagyimir Putyint meg lehet-e győzni.

Donald Tusk: Dánia számíthat Európa szolidaritására Grönland ügyében

Semmilyen NATO-tagnak nem szabad megtámadnia vagy megfenyegetnie egy másik tagállamot, egyébként értelmét veszítené az észak-atlanti szövetség – szögezte le a lengyel kormányfő.

Korábbi felvétel

Andrej Babiš felülvizsgálná Ukrajna lőszerellátásának cseh szervezését

A program leállása Csehország mellett a NATO-nak is ártana.

Budapesti NATO-rendezvényre akart bejutni az orosz nagykövet, a szervezők kitessékelték

A résztvevők pont az Oroszország jelentette fenyegetést vitatták meg.

Erre a rendezvényre akart bejutni a nagykövet.

Szijjártó Péter felszólította a NATO-főtitkárt, hogy fejezze be a háborús feszültség szítását

Szerinte itt a bizonyíték, hogy Brüsszelben mindenkinek elment a józan esze.

Enyhült az ultimátum, már nem kőbe vésett a Kijevnek szabott amerikai határidő

Ugyan általános elégedettség fogadta az amerikai-ukrán genfi tárgyalásokat, meglehetősen nehéz elképzelni, hogy a Kreml elfogadná a megállapodást.

Gyalogosok és autósok egy perc néma csenddel tisztelegnek, miközben egy meggyilkolt ukrán katona holttestét halottaskocsival szállítják el a kijevi Függetlenség téren

Katonai Schengen-övezet kiépítésén dolgozik az Európai Bizottság

Nagy bajban lenne Európa, ha katonákat és eszközöket gyorsan kellene a kontinensen átszállítani egy konfliktus esetén. Az Európai Bizottság ezért egy katonai Schengen-övezetet szeretne létrehozni.

A fegyverzet mellett a hatékony logisztika kiépítése is fontos az EU védelméhez

Drónvédelem a NATO fölé

Az amerikai Merops drónellenes rendszert tesztelik ezekben a napokban a délkelet-lengyelországi Nowa Deba katonai kiképzőtéren. 

Mintegy nyolcszáz katonát von ki az Egyesült Államok Romániából

Körülbelül ezren ugyanakkor így is maradnak az országban.

Amerikai katonák a Mihail Kogălniceanu légibázison - Korábbi felvétel

Magyar vadászpilóták szállnak szembe az oroszokkal, ilyenkor az Orbán-kormány sem számít

A magyar vadászpilótáknak olyan közel kell repülniük a felfegyverzett oroszokhoz, hogy szabad szemmel is információt tudjanak gyűjteni a berepülő  harci gépeikről. Ez ugyanis a Baltikum légvédelmét most részben ellátó magyar légierő gyakori feladata. A litvániai Šiauliai város melletti NATO-légibázison járt a Népszava.

A légi rendészet a NATO egyik sikeres programja, amelyben a védelmi szövetség minden tagállama részt vesz

Ruszin-Szendi Romulusz: Mást mond itthon Orbán Viktor az orosz-ukrán háborúról és a Nyugatról, mint Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO-ban

A volt vezérkari főnök, a Tisza Párt szakértője szerint hosszútávon stratégiai öngól a kettős beszéd. A honvédelmi miniszter ugyanis a napokban Brüsszelben kollégáival egységben állt ki Ukrajna támogatása mellett.

Lázár János szerint értelmezhetetlen dolog az Európai Unióban kémkedni

Különben is, a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot Magyar Péter jelentette. 

Korábbi felvétel

Nukleáris védelmi hadgyakorlatot rendez a NATO

Mark Rutte NATO főtitkárár szerint a hadgyakorlat „rutinszerű” ugyan, egyúttal fontos jelzés is arra, hogy a katonai szövetség „készen áll nukleáris fegyverekkel történő védekezésre szükség esetén”.

Mark Rutte NATO-főtitkár

Donald Trump: Talán ki kellene dobni Spanyolországot a NATO-ból

Mivel nem költenek eleget a védelmi kiadásokra. 

Az ország több pontján is megnövekedett közúti- és légi forgalomra, intenzív hanghatásokra lehet számítani a honvédség hadgyakorlata miatt

A katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat keretében tartott bemutatón szeptember 5-én Hódmezővásárhelyről áttelepült Lynx harcjárműveket rakodtak le egy vasúti szerelvényről földi és légi biztosítás mellett

Forrósodik a drónháború, Európa bekeményítene, a Kreml NATO-provokációt kiált

Nincs megállás a rejtélyes drónberepülésekben, naponta új országot vesznek célba pilóta nélküli repülőgépek.

Az orosz árnyékflotta Franciaország által lefoglalt tankere folytathatja útját

Szergej Lavrov szerint Oroszország nem készül megtámadni sem az EU-t, sem a NATO-t, ugyanakkor figyelmeztetett: válaszcsapás érheti azokat, akik lelőnek egy orosz repülőt légtérsértés miatt

Az orosz külügyminiszter az ENSZ közgyűlésén a Nyugatot, különösen Németországot vádolta militarista retorikával.

Szergej Lavrov az ENSZ közgyűlésén

Orbán Viktor Volodimir Zelenszkijnek: Elnök úr, hagyja abba a zaklatásunkat!

A miniszterelnök szerint az EU és a NATO támogatása nélkül Ukrajna már rég összeomlott volna.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij 2024. június 27-én

Orosz vadászgépek közelítették meg Lettország légterét, riasztották miattuk a magyar Gripeneket

A litvániai Šiauliai légitámaszpontról szállt fel két magyar Gripen.

Ursula von der Leyen: Adott a lehetőség a NATO légterét megsértő harci gépek lelövésére

Az Európai Bizottság elnöke szerint az EU- és a NATO-tagállamok minden négyzetcentiméterét meg kell védeni.

Ursula Von der Leyen New Yorkban szeptember 23-án

Megint rejtélyes drónokat észleltek Dániában

A dán kormány nem zárta ki az összefüggést az országukat ért esetek és az elmúlt hetekben több NATO-tagállamot ért orosz légtérsértés között. 

Drónháború

Nézelődő

Donald Trump: Ukrajna az Európai Unió és a NATO támogatásával képes lehet visszaszerezni a teljes területét

Nem is olyan rég az amerikai elnök még ennek homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatot tett.

Donald Trump amerikai elnök

Határozottan jelzett a NATO Oroszországnak az elmúlt hetek provokációi után

E szerint az incidensek nem tántorítják el az észak-atlanti szervezetet Ukrajna támogatásától. 

Az európai háború

NÉZELŐDŐ

Vlagyimir Putyin szóvivője szerint a NATO háborúban áll Oroszországgal

Dmitrij Medvegyev is őrjöngött egy kicsit az interneten, ahogy szokott, a bukaresti orosz nagykövet pedig kitalációnak nevezte, hogy orosz drón repült volna be Románia légterébe.

Az Egyesült Királyság bekérette az orosz nagykövetet a légtérsértések miatt

A brit külügyminisztérium „teljességgel elfogadhatatlannak” nevezte a NATO-országok légterébe történő behatolást Lengyelországban és Romániában is.

Volodimir Zelenszkij szerint az oroszok lehetőséget keresnek, hogy a háborút kiterjesszék Lengyelország és a balti államok területére

Az orosz hadsereg Romániát is teszteli – állapította meg az ukrán elnök.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél