ügyvéd;válóper;Bora Bora;Fővárosi Törvényszék;Nyíri-Kovács Patrícia;Bárándy Zsuzsanna;

2014-03-24 06:19:00

Újabb kérdések egy válóperről

Nincs törvényben előírt határideje annak, hogy a felterjesztést követően mennyi idő alatt döntsön a másodfokú bíróság egy ügyben. Mint megíruk, a hónap közepén másodfokra került Nyíri-Kovács Patrícia válóperes ügye, a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság az iratokat megküldte a Fővárosi Törvényszékre.

A magyar állampolgárságú nő eddig hiába kérte, hogy itthon tárgyalják az ügyét, keresetét azzal utasították el, hogy Bora Borán él. Azt viszont figyelmen kívül hagyták, hogy a szigetre csak egy rövid időre utazott gyerekével és francia állampolgárságú férjével, ahonnan - ahogy azt eredetileg tervezték - haza akart jönni, de férje elzárta az iratait.

Most végre remény van arra, hogy a másodfokú bíróság a jogszabályokat és a körülményeket is figyelembe veszi, Magyarországra helyezi át az ügyet, ezzel pedig megmenti az anyát és ötéves gyerekét. Bárándy Zsuzsanna ügyvéd tájékoztatása szerint első fokon nem ítélet, hanem végzés született.

Másodfokon sem tárgyalja majd a bíróság az ügyet, hanem tárgyaláson kívül hoz döntést. A gyakorlat szerint két-három hónap alatt születik meg egy ilyen határozat, de most talán nem kell majd ennyit várni. Bárándy Zsuzsanna elmondta azt is, hogy most majd arról kell döntenie a bíróságnak, kizárólagos vagy párhuzamos joghatósága van Magyarországnak az ügyben.

Ha kizárólagos, akkor minden további vita nélkül itt folytatódhat a válóper. Ha párhuzamos joghatóságról hoznak döntést, akkor újra minden kétesélyes. Az a bíróság folytatja a tárgyalástokat, ahol előbb indították a válópert. De ennek a kérdésnek az eldöntése nem egyszerű.

Magyarországon kétfordulós a válóper - a békéltető tárgyalás kötelező - kérdés, hogy Bora Borán is így van-e. Ha nem, mert ott csak egy eljárás van, akkor marad a jelenlegi állapot, és az ügyet ott kell folytatni. Ellenkező esetben Magyarországra kerül a tárgyalás joga.

Mint megírtuk, Nyíri-Kovács Patrícia magyar állampolgár, férje Soo Il Lee francia állampolgár, Franciaországban kötöttek házasságot 2008-ban, majd ezt követően Japánban kaptak - nagy francia bankoknál - munkát. A két uniós állampolgárnak 2009-ben született gyermeke.

A család 2011 márciusában tért haza Japánból, ezt követően a nő és a kisfiú Magyarországi otthonukban telepedtek le. 2011 októberétől Francia Polinéziába, Bora Borára utaztak.

A férfi azzal csábította ki a válást már elindító feleségét, hogy nászútjuk helyszínén rendbe hozhatják a házasságukat. Később kiderült az utazás csak csapda volt, a férjnek az volt a szándéka, hogy ott indítsa meg a válópert, és elvegye az anyjától a gyereket.