Szerintem;sajtó;demokrata;Bencsik András;

A sajtó helyzete

Olvasom "A magyar újságírás állapotáról" szóló nyilatkozatokat a március 14-i számban. A kérdező 13 sajtótermék vezető személyiségeinek kívánt négy kérdést feltenni a sajtószabadságról és annak jelenlegi helyzetéről, de csak nyolcan válaszoltak. A nem válaszolók közül nem lepett meg Bencsik András (Demokrata), Borókai Gábor (Heti Válasz), Liszkai Gábor (Magyar Nemzet) és Stefka István (Magyar Hírlap) válasz megtagadása, de hogyan kerül közéjük Tóth Levente a Népszabadság megbízott főszerkesztője?

A lapnak, mint tudjuk, új tulajdonosa van, Tóth Levente pedig csak megbízott főszerkesztő, tehát a megfelelni akarás? Megdöbbentő, hogy egy függetlenek mondott napilap bármilyen munkatársának, ne legyen véleménye a sajtószabadságról és annak mai helyzetéről. Ha pedig van, azt ne merje elmondani. Az ellenzékhez közel álló írott sajtónál sajnos sokkal rosszabb jelenségeket tapasztalhatunk az elektronikus sajtó esetében, konkrét példaként az ATV-t említi a "Sakk-matt" című írás. Teljes mértékben egyet tudok érteni azzal a bírálattal, mellyel Szüdi János írt meg a "Hírvita" című műsort kritizálva. Ugyancsak a "Hírvita" című műsorban március 17-én Csintalan Sándor és Lovas Zoltán volt a meghívott, ahol természetesen csak a baloldal kudarcairól eset szó. Gondolom Lovas képviselte a vitában az ellenzéket, aki azzal tetézte az elhangzottakat, hogy szerinte Mesterházi minden szempontból alkalmatlan az ellenzék vezetésére, illetve a kormányfői pozícióra.

Természetesen az ATV-ben is hírt kell adni a Simon ügy újabb fejleményeiről, de nem tudom felfogni mi szükség van arra, hogy miden egyes esetben újra és újra bemutassák, hogyan viszik rabszíjon Simon Gábort. Gulyás Gergely Fideszes képviselő egyik napról a másikra mást mondott a devizahitelesek megmentéséről, de nem használták ki, hogy megismételjék az egymásnak ellent mondó mindkét kijelentést, csak a második, javított mondat hangzott el a híradóban. Mészáros Antónia a március 21-én az MSZP szóvivőjétől azt kérdezte, hogy úgy gondolják miszerint meghalt Welsz Tamás, most azt lehet a Simon ügyben mondani, amit akarnak?

Végül az a Kálmán Olga, aki rendkívül következetes kérdező hírében áll, március 20-án Veres János MSZP-s képviselőt faggatva kétszer is megismételte, hogy szerinte "Orbán Viktor nagyon, nagyon zseniális politikus", majd igencsak megvédte a kiszivárogtatónak látszó ügyészséget, hiszen szerinte a Welsz Tamás lakásán talált üres útlevelekre nem lehet utólag tetszés szerinti nevet ráírni, mivel azokat lefoglalták. Honnan tudja, amikor erről nem jelent meg tájékoztatás. Természetesen szíve joga így vélekedni. Az én igazi gondom, hogy a felsorolt példák azt bizonyítják, hogy a vélekedések szerint a kormányváltó oldalhoz közel álló sajtótermékek sem igyekeznek valamiféle optimizmust sugallni a választók felé, hanem ellenkezőleg.