Kossuth tér;Védegylet;fakivágás;Wachsler Tamás;Steindl Imre Program;

2014-03-24 18:02:00

"Jogszerű" volt a Kossuth téri fák halála

A sajtóban megjelent állításokkal szemben a beruházó jogszerűen, minden szükséges engedély birtokában vágta ki a fákat a Kossuth téren - közölte a Steindl Imre Program igazgatója. Wachsler Tamás arra reagált, hogy a Népszabadság azt írta: eljárási hibát követett el az V. kerületi örökségvédelmi hivatal a Kossuth téri fák kivágásának engedélyezésekor a fővárosi hivatal szerint, amikor nem fogadta el a Védegylet ügyféli jogállását.

A Steindl Imre Program igazgatója ezzel kapcsolatban azt közölte: a Védegylet által hivatkozott végzés mindössze azt állapítja meg, hogy eljárási hiba volt, amikor a kerületi örökségvédelmi hivatal egyidejűleg döntött a Védegylet ügyféli státusának elutasításáról, valamint a fakivágási engedély ellen irányuló fellebbezésük elutasításáról. A kormányhivatal pusztán azt állapította meg, hogy az egyidejűség nem felelt meg a jogszabályoknak - hangsúlyozta. 

Az ügyfél státus egyébként sem járt a Védegyletnek, és az sem igaz, hogy a fakivágás jogszerűtlen lett volna - fűzte hozzá Wachsler Tamás. Elmondta: a cikk állításával szemben a Kossuth téren egyetlen védett fa sem volt, a Belváros összesen három egyedi védettséget élvező fája közül a legközelebbi az Olimpia Parkban van. "A növényzet teljes letermelése helyett az igazság az, hogy hatvan egészséges fát meghagytak" - folytatta. Szerinte a Védegylet aligha a fák kivágását akarta megakadályozni, mert a vágási engedélyt több mint egy héttel a fák tényleges kivágása után támadta meg.