Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark;szoptatás;zsiráfborjú;anyaállat;

2014-03-25 18:13:00

Még kétséges a veszprémi zsiráfbébi életben maradása

Anyja elfogadja végre a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban március 2-án született zsiráfot, de szoptatni már nem tudja, ezért a borjú életben maradása még kétséges - tájékoztatott a vadaspark igazgatója. Török László elmondta: a nehéz ellés miatt az anya kezdetben elutasította a zsiráfborjút, így a kicsit gondozója egy cumisüvegből etette.

A zsiráftehén később elfogadta utódát, hagyta, hogy mellé feküdjön, nyalogatja, de a teje közben elapadt. A zsiráfborjút egy hónaposan elkezdik speciális, zsiráftejporból készült tej evésére, hat hónaposan pedig a szilárd táplálékra szoktatni, ez a folyamat azonban nem kockázatmenetes - ismerte el Török László.

Hozzátette: a zsiráfok 18 hónapos korukig szopnak, akkor választják el őket az anyjuktól, onnantól képesek önálló étkezésre, ez a választóvonal a borjaknál, hogy életben maradnak-e. Hangsúlyozta: az állatkert munkatársai mindent megtesznek a veszprémi vadaspark első zsiráfborjának életben tartásáért, nappal három óránként etetik, vigyáznak rá, de még a legnagyobb gondoskodás, figyelem mellett is előfordulhat, hogy elvesztik a kis zsiráfot.

Megjegyezte: az állatkertet hétvégenként több ezren keresik fel, hogy drukkoljanak a borjúnak.