Az különösebben nem meglepő, hogy a nép szeretett vezetője gyáva. Emlékezzünk csak arra, hogy egyik első intézkedése az volt, hogy egy pretoriánus gárdával saját, jól felfegyverzett testőrséget hozott létre. Mert ugyan a nép szereti az ő kedves vezetőjét, de ami biztos, az biztos.
És akkor most itt ez a vita. Persze, hogy nem akar kiállani. Mert ő a Tévedhetetlen. Na most, ha mégis kiderülne, hogy nem teljesen az, akkor az a híveket szomorúsággal töltené el. És ettől inkább megfutamodik.
A miniszterelnök-jelölti vita fontos része a demokratikus választásoknak. Kétségtelen, a kedves vezetőnek szomorú emlék lehet az, amikor Gyurcsány Ferenc könnyedén legyőzte azon a nevezetes vitán. És, miután a vitáktól elszokott szegény feje, könnyen lehet, hogy attól tart, Mesterházy Attila is felmosná vele a padlót. Nem kockáztat.
Más kérdés, hogy ha lenne mégis verbális összecsapás és azon Orbán nagyon, de nagyon jól szerepelne, akkor visszakapnánk az ellopott nyugdíjpénzeket? Akkor lenne újra többpárti demokrácia Magyarországon? Akkor a trafikosok visszakapnák azt, ami egykor az övék volt? Akkor az iskolarendszer újra a gyerekeket, a jövőt szolgálná? Akkor huss elpárologna mindaz, amivel tönkretették a szabad (tőlük szabad) sajtót? Akkor az oligarchák visszaadnák feudumaikat és mégsem alakulna ki az új hűbéri rend? Akkor megvitathatnánk Paks bővítését? Ha Orbán frappáns, okos és meggyőző lenne, akkor egy pillanat alatt visszakapnánk a demokráciánkat?
A vita elmaradása a valós helyzetet rögzíti. A mai miniszterelnök gyáva.
Ceterum censeo, Orbánnak mennie kell!