drog;Salgótarján;anya-fia;

2014-03-26 15:27:00

Családi vállalkozásban árulták a drogot

Őrizetbe vett a rendőrség egy salgótarjáni nőt, aki 17 éves fiával együtt értékesített kábítószert - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dankóné Nagy Éva elmondta: az asszony az év első három hónapjában új pszichoaktív anyagnak minősülő, vegyületet tartalmazó növényi törmeléket szerzett meg a férjétől, ezt több, eddig ismeretlen embernek adta el, az értékesítésben pedig közreműködött kiskorú fia is.

Az őrizetbe vett nő ellen új pszichoaktív anyaggal való visszaélés, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást, fia szabadlábon védekezik - tette hozzá a szóvivő. Tájékoztatása szerint a szintén drogterjesztéssel gyanúsított férjet is elfogták, őt a Balassagyarmati Járási Bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte.