lopás;templom;Törtel;kegytárgy;

2014-03-27 11:40:00

Mindent visznek - Kegytárgyakat loptak a templomból

Különféle vallási kegytárgyakat loptak el több mint kétmillió forint értékben a törteli katolikus templom sekrestyéjéből, a tettes kézre kerítését segítőnek százezer forintos nyomravezető díjat ajánlott fel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője - közölte a PMRFK szóvivője.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a nyomozást folytató Ceglédi Rendőrkapitányság adatai szerint az ismeretlen tettes 2014. február 25. 19 óra és 26. 7 óra között ment be a templomba és a sekrestyéből különféle kegytárgyakat vitt el. 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, vagy az ismeretlen tettessel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-1-236-2883-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-en vagy a központi segélyhívók valamelyikén.