Tűz miatt állnak a vonatok Mátészalka és Fehérgyarmat között

Leállították a vasúti forgalmat csütörtök délután Fehérgyarmat és Kocsord között, mert kigyulladt az egyik szerelvény mozdonya - közölte a Mávinform.

A közlemény szerint Mátészalka és Fehérgyarmat között várakozniuk kell a vonatoknak, mert kisebb tűz keletkezett az egyik mozdony biztosítékkapcsolójában.
A tüzet már eloltották, de a helyszínre egy másik mozdonyt kellett küldeni; a síneken veszteglő szerelvény legalább egyórás késéssel folytathatja majd útját - fűzték hozzá.
Az eset miatt egy másik - Füzesabony felől Fehérgyarmatra tartó - személyvonat is várakozni kényszerült - olvasható a Mávinform közleményében.

Szerző

Majdnem ölt a fali vízmelegítő

Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy ember a Békés megyei Telekgerendáson. A mérgező gáz egy vízmelegítőből jutott a lakásba.

Csütörtökön délután szállítottak egy embert kórházba a mentők a telekgerendási Szegfű utca egyik lakóházából. A szén-monoxid-mérgezést szenvedett ember állapotáról nincs pontos információ. A lakás levegőjébe feltehetően egy rosszul működő fali vízmelegítőből került a gáz. A tűzoltók megmérték a szén-monoxid koncentrációját, majd átszellőztették a lakást, s a helyszínre hívták a gázszolgáltató szakembereit.

Szerző

Hat méter mélybe zuhant egy munkás

 Egy hat méter mély beton medencébe zuhant és életveszélyesen megsérült egy munkás csütörtök délután Nagytarcsa határában egy építkezésen - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kisdi Máté elmondta, hogy a tűzoltók alpintechnikai eszközök bevetésével kezdték meg a sérült mentését.
A tűzoltó doktorok a medence alján látták el a középkorú férfit, majd a hordágyra helyezett sérültet kötelekkel húzták fel.
A mentők a munkást kórházba vitték; a baleset körülményeit a munkavédelmi hatóság vizsgálja ki - közölte a szóvivő.

Szerző