MSZP;Mesterházy Attila;kormányváltó szövetség;

2014-03-28 06:02:00

Nincs elveszett kerület

Nincs olyan választókerület, amelyikről a baloldali szövetség pártjai lemondanának - jelentette ki tegnap Debrecenben Mesterházy Attila. A kormányváltó erő miniszterelnök-jelöltje szerint április 6-án sokkal jobban fog szerepelni a baloldal Hajdú-Bihar megyében, mint négy évvel ezelőtt. Az MSZP elnöke előzőleg Hajdúböszörményben arról beszélt, Orbánnal szemben ők a gyengékből akarnak erőseket csinálni, és nem az erősekből még erősebbeket.

Orbán Viktor és a Fidesz olyan beruházásokkal dicsekszik, amelyeket még az előző, szocialista kormányok alapoztak meg. Erről tegnap Debrecenben, országjárásának 46. állomásán beszélt Mesterházy Attila. A kormányváltó erő miniszterelnök-jelöltje a városban Bajnai Gordonnal közösen mondta el, mit ígér Magyarországnak a baloldali választási szövetség. Az első a munkahelyteremtés: kormányra jutva négy év alatt 250 ezer új, valódi munkahelyet teremtenek, a fiataloknak pedig garantálják, hogy munkát vagy képzést adnak.

Másfélszeresére, 100 ezer forintra emelik a nettó minimálbért úgy, hogy a munkáltatók bérterhei nem növekednek. A két baloldali vezető jogos kérésnek tartja, hogy az európai árakhoz európai bér járjon. A legkisebb vállalkozások ígéretük szerint a társasági adójukból leírhatják majd a bérekre rakódó közterheket, így ugyanis fehéredik a gazdaság és újabb munkahelyek létesülhetnek. Jelentősen csökkentik az alapvető élelmiszerek árát, igazságossá és fenntarthatóvá teszik a rezsicsökkentést, megszüntetetik az elviselhetetlenül hosszú várólistákat, 100 ezer forintos nyugdíjig pedig minden 65 év feletti évente 24 ezer forint pluszpénzt kap, hogy meg tudja fizetni a gyógyszereit. Emellett felszámolják a gyermekéhezést Magyarországon.

Mesterházy arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány nem csökkenti, inkább növeli az ország energiafüggőségét, Paks erre az egyik példa. Az E.ON visszavásárlasával a tározókból "kipumpálták" a gázt, ezért történelmi mélységbe süllyedt a gázkészlet - mondta a kormányváltó erő miniszterelnök jelöltje, aki szerint a kormány "hazudja", hogy a visszavásárlással nagyobb biztonságban van az ország. Az esti lakossági fórum előtt Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője kiemelte, az a döntés, hogy Magyarország csökkentse a függetlenségét az orosz gáztól, az előző, általa vezetett kormány alatt született. Az Orbán-kormány ezzel szemben növeli a kiszolgáltatottságot és a függőséget. Mesterházy egyébként a fórumon azt mondta, április 6-án sokkal jobban fog szerepelni a baloldal Hajdú-Bihar megyében, mint négy éve.

Hajdúböszörményben Kathiné Juhász Ildikót, a kormányváltók helyi képviselőjelöltjét ajánlotta a választók figyelmébe Mesterházy. Az MSZP elnöke ezúttal is elmondta, hogy az országban egyre mélyül a szegénység, a legtöbb nyugdíjas helyzete kilátástalan. Az elvándorlást az ország csődjének nevezte és azt ígérte, ha a választók bizalmat szavaznak nekik, mindent megtesznek annak érdekében, hogy hazajöjjenek a fiatalok.

Mesterházy három és fél hete járja az országot, már több mint ötezer kilométert utazott, hogy az ország különböző településein elmondja, mit akar a kormányváltó erő és mindenkit arra biztasson, hogy április 6-án szavazzon rájuk. Tegnap Facebook-oldalára azt írta: "Hosszú nap volt a tegnapi - Törökszentmiklóson, Orosházán, Gyulán és Békéscsabán voltunk. Az itt élőknek sem újdonság a földmutyi - lépten-nyomon találkoznak vele. Helyi gazdálkodók helyett nem egyszer olyanok jutottak földhöz, akiknek semmi közük a környékhez - de sokszor még a földműveléshez sem. Ez tarthatatlan. Felül fogjuk vizsgálni a pályázatokat, és a jogosulatlan szerzeményeket új pályázat útján olyanoknak adjuk, akik érdemesek rá!"