választás;Fidesz;Gyurcsány Ferenc;Demokratikus Koalíció;

2014-03-29 06:03:00

Gyurcsány: Ez a pálya a Fidesznek lejt, nekünk emelkedik

Gyurcsány Ferenc gyávának tartja a miniszterelnököt, mert nem becsüli annyira a választóit, hogy a szemükbe nézzen és válaszoljon a kritikákra. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint annak ellenére fontos kampányolni és bízni a győzelemben, hogy a pálya egyértelműen a Fidesznek lejt. A baloldali választók nem fogadnák el, ha küzdelem nélkül átadnák a következő pár év kormányzásának a lehetőségét. Gyurcsány szerint súlyos felelősség terheli a magyar demokratikus nyilvánosságot - benne a közmédiát -, amiért nem segíti a választókat megfelelően tájékozódni.

- Tavaly a szárszói találkozón Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is kapott egy-egy biciklit Farkasházy Tivadartól. A héten már ön is egy triciklin kampányolt egyik jelöltjük, Oláh Lajos mellett. Megirigyelte a kerekeket?

- Nem, csak jó játék volt. Gondoltam, ha már ott van, akkor megnézem, milyen ezt tekerni. Aktivistáink napokon keresztül járnak kampány-triciklikkel. Szép vádlijuk lett tőle.

- Szóval nem folytatja a tekerést?

- A bicikliét nem… De a kampányt annál inkább. Azt hiszem, annál többel is hozzá tudok járulni a kampányhoz, minthogy én kerekezzek körbe Teréz- és Erzsébetvárosban. Így aztán megyek minden nap, ha nem is triciklivel. Déltájban indulok el, több települést is útba ejtek, nagyon sok emberrel találkozom. Most beszéltem Mesterházy Attilával, ő ugyanezt teszi és azt mondja, az érdeklődés nála is óriási, a hangulat pedig sokkal bizakodóbb, mint 2010-ben. Így aztán mi magunk is bizakodunk.

- Akkor miért látják sokan úgy, hogy a kormányváltók szinte nem is kampányolnak?

- Én meg úgy látom, hogy csak mi kampányolunk. Nem tudnak példát mondani arra, hogy a miniszterelnök nyílt lakossági fórumot tartana, ahol bárki kérdezhetne tőle. De olyan lakossági fórum sem volt, ahol a Fidesz vezető politikusait megkérdezhették, hogyan látják ők az ország dolgait. A kormány az kampányol, nem mellesleg törvénytelenül, hatalmas pénzért, visszaélve a média befolyásával. Eközben a Fidesz kifejezetten kerüli a kampány kockázatait.

- A közvélemény-kutatások eredményei sem tükrözik az önök kampányát.

- Ennek egyik oka, hogy a legnagyobb hatású médiumokban nincsenek választási műsorok. Ha valaki meg szeretné tudni, mi a különbség a kormánypártok és a kormányváltó erők nyugdíjpolitikája között, egyetlen ilyen műsort sem talál. Hogy a kereskedelmi tévék ezzel nem foglalkoznak, az szerintem legfeljebb csak felelőtlenség. De hogy az adófizetők pénzéből fönntartott közmédiában nincs érdemi választási műsor, az ennél több. Napjainkban az emberekhez a tévén keresztül lehet eljutni. Egy hatalmas lakossági fórumon ott van egy-kétezer ember. Mesterházy Attilánál néhány napja Miskolcon voltak vagy kétezren. Ez a töredéke annak a számnak, ahányan a televíziót nézik naponta.

- Választási hírek vannak azért az RTL 2, vagy az ATV híradóiban.

- Én azonban tematikus műsorokról beszélek. Arról, hogy politikusok és szakértők érdemi vitát folytathatnának szakkérdésekről, elemzések hangozhatnának el, grafikonok lennének láthatók. Fel kellene dolgozni, hova jutott az ország az elmúlt négy évben. Persze tudok válaszolni azzal, amit Orbán Viktor a 2006-os miniszterelnök-jelölti vitában mondott nekem. A kamerába nézett, és kijelentette, arra kérem a választókat, hogy ne a kormány propagandájának higgyenek, hanem nézzék meg, jobban élnek-e, mint négy éve. Ez hatott, mert az emberek megnézték és megállapították, hogy jobban élnek, így aztán Orbán vesztett. Ma is vesztene, ha egy vitában egyáltalán megkérhetnénk a választókat: nézzék meg tartalmasabb, jobb, nyugodtabb lett-e az életük 2010 óta.

- Orbán Viktor megmagyarázta, azért nem vitázik önökkel, a kihívókkal, mert tudja, hogy csak ócsárolnák és ahhoz nem kell ilyen vita.

- Lári-fári…Egyébként meg Orbánnak tűrnie kell azt is, ha kritizálják. Monológot mondani nagyon egyszerű, ahhoz kitűnően ért, a sajátjai körében megkérdőjelezhetetlen a tekintélye. Nem kell fukarkodni a jelzőkkel. A miniszterelnököt egy gyáva fráternek tartom, mert nem becsüli annyira a választóit, hogy a szemükbe nézzen és válaszoljon azokra a kritikákra, amelyeket a kihívója megfogalmaz. Egy demokratikus meggyőződésű miniszterelnök-jelölt ilyet sosem tehetne.

- Visszatérve a közvélemény-kutatásokra: mi lehet az oka, hogy ezek szerint az utóbbi hetekben csökkent a kormányváltók népszerűsége?

- Ezt csak találgatni lehet. Ez a kampány sok tekintetben hasonlít a 2010-eshez, amikor másról sem szólt az utolsó pár hónap, mint az állítólag a szocialistákhoz kötődő botrányokról. Most is ez van. Négy év után a vádak túlnyomó többségéről kiderült, hogy rágalmak voltak. A Fidesz most folyamatosan gyanúsít, botrányt kavar. Nem az országról akar beszélni, hanem egykori, mondjuk szocialista politikusokról. Lehet, hogy a felmérésekre ez hat. A fórumainkon résztvevők mindenesetre nem erről érdeklődnek, nem ezzel szembesítenek bennünket. Hanem azt kérdezik, mit fogunk csinálni az oktatásban, például a Klebelsberg Intézettel. Folytatjuk-e a pedagógus életpályát úgy, ahogy elkezdték, vagy mást akarunk? Fenntartjuk-e, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek? Felülvizsgáljuk-e a tisztességtelenül elvett, megcsonkított rokkantnyugdíjakat? Erről beszélnek az emberek, nem pedig az állítólagos ügyekről.

- Csak az önök hívei mennek el ezekre a fórumokra?

- A túlnyomó többség nyilván olyan, akiket érdekel, mit akarnak a kormányváltók, vagy legalább semlegesek velünk szemben. Bár a héten egyik fórumomon jobbikos aktivisták is ott voltak a közönség soraiban. Végigülték a fórumot és utána kérdeztek. Ezzel nincs is semmi baj, így még izgalmasabb a dolog, hiszen egyenesen válaszolhatok az összes képtelen, jobboldali körökben megépített vádra.

- Néhány napja egy fórumon viszont arról beszélt, hogy a mostani választás tisztességtelen és nem szabad. Akkor miért a nagy kampány, ha a végét úgyis ismerjük?

- Nem ismerjük. Van az úgy, hogy az ember ellenszélben is tud győzni. Ez a pálya a Fidesznek lejt, nekünk emelkedik. Aki már futott életében akár pár száz métert, pontosan tudja, hogy lejtőn könnyebb célba érni. Tamás Gáspár Miklós korábban fel is vetette, szabad-e részt venni egy ennyire tisztességtelen választáson, vagy bojkottálni kellene. Szerintem indokolt a felvetés, de azt gondolom, hogy helyes válasz született. Egy másik filozófus, Kis János érvelt nagyon kitűnően, részletesen, miért kell mégis csak ilyen körülmények között is részt venni a választásokon. A mi választóink nem fogadnák el, hogy bármilyen nehéz, tisztességtelen körülmények között küzdelem nélkül átadjuk a következő pár év kormányzásának a lehetőségét a Fidesznek.

- A holnapi, az Opera előtti tüntetés meghatározó lehet a választás kimenetele szempontjából?

- 2006 áprilisában az akkori baloldal egy hatalmas tüntetésen mutatta meg az erejét. A tüntetések mindig erődemonstrációt is jelentenek. Jelzik, hogy vagyunk, s tele önbizalommal. Minthogy a politika mégiscsak az erő és a befolyás megszerzéséről is szól, ha sikeres a demonstráció, akkor sokan azt mondják, lám, érdemes rájuk szavazni, hiszen erőt sugároznak. Biztos vagyok benne, hogy sok tízezer ember lesz ott és győzelmi hangulatot sugall majd.

- Akkor is, ha az előző nap sok százezer ember vonul majd a Fidesz mellett?

- Nagyon más a jobboldal politikai kultúrája, mint a miénk. Utcai tüntetéseken mi akkor sem vertük meg őket, amikor nyertünk a választásokon. 2002-ben azt harsogták a Kossuth téren, hogy kétmilliónyian vannak. A baloldali szavazók többsége békésebb fajta. Kevésbé gondolják, hogy a politikát az utcán kell megvívni. És a végeredmény szempontjából valóban az a perdöntő, hányan mennek el szavazni és ők hogyan döntenek. Ha magas lesz a választási részvétel, 65 százalék körüli, vagy azt meghaladó, akkor inkább mi győzünk. Ha a Fidesz mostani kampányával, azzal a sugallattal, hogy az eredmény már eldőlt, el tudja érni, hogy az emberek otthon maradjanak, akkor nem nyerünk.

- Azt mondták, az utolsó napok kampánya lesz a legizgalmasabb, legsűrűbb, mert akkor kell az embereket meggyőzni és kampánycsend sincs. Mire készülnek, hogyan vonzzák az embereket az urnákhoz?

- Mindegyikünk pénteken tartja az utolsó nagygyűlését, szombaton és vasárnap pedig kint leszünk az utcán, emberek között. Nincs kétségem, hogy a riválisok ugyanezt teszik. El fogják lepni a tereket az aktivisták, arra buzdítva az embereket, hogy tessék menni. Az igazság azonban az, hogy nincs ebben tapasztalatunk. Magyarországon először van választás napi kampány és mozgósítás, de azt nemzetközi tapasztalatokból tudjuk, hogy a bizonytalan választók jelentős része az utolsó napokban dönti el, elmegy-e és kire szavaz. Tehát valóban perdöntő, hogy azokban a napokban mennyire leszünk meggyőzőek.

- Folyamatosan arról volt szó, hogy ilyen ellenszélben ajtótól-ajtóig kell járni. De vajon van-e csodafegyverük?

- Csodafegyver, ha van, a választók kezében és akaratában található. Annak a megértése, elfogadása, hogy négyévente egyszer van ilyen kitüntetett pillanat. Két választás között a választó nagyon nehezen tudja befolyásolni az eseményeket, kicsit morgolódik, véleményt mond, ennyi. Négyévente egyszer azonban eldöntheti, merre menjen az országa és most nagyon világosak az alternatívák. Régen volt valóban ilyen nagy tétje a választásnak. Az a kérdés, szabad, nyugatos, polgári irányba menjen tovább az ország, vagy maradjon az orbáni keleties, despotikus berendezkedés. Arra kell válaszolni, rajta maradunk-e a magyar progresszió sok százéves törekvéseinek nyomvonalán, vagy letérünk róla. És mindenkinek el kell számolnia a gyerekeinek, előbb-utóbb az unokáinak, hogy megtette-e a dolgát, vagy sem. Hagytad-e, hogy Orbán menjen tovább a maga útján, vagy szembeszálltál vele? Volt rá fél órád, hogy elmenj szavazni, vagy még azt is sajnáltad? Nem mertél, nem tudtál, nem akartál dönteni, vagy egyszerűen lusta voltál? Erre a kérdésre kell válaszolniuk azoknak, akik végül nem szavaznak. Az átlagválasztó saját véleményét alapvetően a médiából tudja meg. Nincs rá elegendő energiája, ideje, hogy a részletekkel foglalkozzon. Nézi, hogy mások mit mondanak. Ezért mondom, hogy súlyos felelősség terheli a magyar demokratikus nyilvánosságot, amiért nem segíti a választókat az utolsó hónapokban tájékozódni. Hiába megy el Mesterházy Attila naponta négy-öt helyre, ha a média segítségével nem tud találkozni százezrekkel. Márpedig nem tud, s ebben az esetben a média megfosztotta, nem Mesterházyt önmagában, hanem a választókat attól a lehetőségtől, hogy széleskörűen tájékozódjanak.

- A közszolgálati média tájékoztat, hiszen híradásaiból naponta kiderül, hogy a kormányváltó erők lopnak, csalnak, hazudnak.

- Tehát nem tájékoztatnak, hanem tisztességtelen Fidesz-propagandát folytatnak a mi adóforintjainkból. El fog jönni a pillanat, nagyon remélem, hogy mielőbb, amikor mindazoknak, akik - tisztességtelenül, erkölcstelenül, helyenként törvénytelenül - részt vesznek Orbán önkényének fenntartásában, el kell számolniuk. Nem javaslom a baloldalnak, hogy ezekben a kérdésekben megbocsátó legyen. Nem azért, mert bennünket ért sérelem, hanem azért, mert a Magyar Köztársaságot érte sérelem. A magyar demokratikus sokaságot éri a sérelem.

- A választás estéjén miért lesznek külön a kormányváltó erők pártjai?

- Külön kezdünk, és együtt leszünk. Azért ez öt párt, saját identitással, saját támogatói körrel. Nyilván mi is akarunk találkozni a saját választóinkkal, akarjuk, hogy legyen egy gyülekező hely. Nekünk nincs pártközpontunk, ezért egy belvárosi kocsmában várjuk majd az eredményeket támogatóink körében. Amikor meg már lehet látni a végeredményeket, akkor átmegyünk Mesterházy Attilához és aztán remélem, közösen köszönjük meg a választóknak, hogy a többségük ránk szavazott.