Bulvár;macska;The Daily Telegraph;állatorvos;tébécé;fertzőzés;közegészségügyi hatóság;Dr. Varga Pál;

2014-04-01 07:27:00

Ritka, mint a fehér holló

A világon először fertőzött meg macska embert tébécével, állítja a brit közegészségügyi hatóság. Dr. Varga Pál fővárosi állatorvos szerint ilyen esettel még nem találkozott.

Ezúttal talán mégis csak többről van szó, mint "brit kutatók megállapításáról": a brit közegészségügyi hatóság (PHE) tette közzé a napokban a hírt, amely szerint két esetben tesztek bizonyították, hogy a tébécé kórokozója a házimacskától származik. "Jelenlegi ismereteink szerint soha nem történt még meg a világon, hogy macskáról terjedt volna emberre a tuberkulózis. Ez az első két eset" - idézte a The Daily Telegraph a PHE képviselőjét. A két beteg szervezete jól reagál a kezelésekre.

Az állatorvosok szerint a házimacskák úgy kaphatták el a fertőzést, hogy borzüregbe merészkedtek, vagy olyan rágcsálókkal kerültek kapcsolatba, melyek szintén jártak a borz barlangjában. A hatóság szakértői szerint az állat úgy fertőzheti meg az embert, hogy a légző- vagy emésztőrendszerébe jut az állatból származó kórokozó, vagy úgy, hogy az ember bőrsérülése érintkezik a beteg vagy elhullott állattal.

Danielle Gunn-Moore, a macskabetegségek kutatója úgy nyilatkozott, hogy volt már olyan esete, ahol kutyáról került át emberre a Mycobacterium bovis baktérium, amely a tébécé egyik kórokozója. Tavaly az AHVLA brit állategészségügyi laboratórium kutatói kilenc macskát vizsgáltak meg, melyek ezt a mikrobát hordozták.

"Az ilyen eset olyan ritka, mint a fehér holló. A praxisomban még nem találkoztam ilyennel, de a szakirodalomban sem igen. Nagyon csekély az esélye annak, hogy macska fertőzzön meg tébécével embert" - emelte ki érdeklődésünkre dr.Varga Pál budapesti állatorvos. Kiemelte, hogy a házi állatokról az emberre terjedő betegségek közül első helyen a veszettséget kell említeni, ami a kutyáról terjedhet át az emberre.

"Ez gyakorlatilag gyógyíthatatlan betegség, mind az állatra, mind pedig az emberre nézve, így csak megelőzni lehet. Ezért roppant fontos a kutyák rendszeres oltása" - hangsúlyozta az állatorvos. Hozzátette, hogy szintén veszélyes lehet, a szarvasmarháról és a sertésről átterjedő brucellózis, amely nőivarú állatokban többnyire a vemhesség utolsó harmadában bekövetkező vetélésekben, hímekben pedig here, mellékhere és járulékos nemi mirigyek gyulladásában nyilvánul meg.

Ha ez a kór embert is megfertőz - például a gondozó orvost -, akkor a férfiaknál herét megtámadva akár meddőséget, míg a nőknél vetélést is okozhat. Veszélyt jelenthetnek még az emberre az élősködők, mint a kutyákban, macskában megtalálható orsóféreg. Az állatorvos szerint egyébként több előítélet él a köztudatban, amelyeknek szemernyi alapjuk sincs.

Ilyen például az, hogy ha a kutya kenyeret eszik, akkor attól férget kaphat, vagy az, hogy a kutya a szemfolyadékából isznak a bolhák, ezért kell az eb nyakára cseppenteni az írtószert. "A gondozott, jól ápolt, tiszta, rendszeresen beoltott, féreghajtott háziállatok garanciát jelentenek arra, hogy gazdáikat semmilyen kórsággal sem fertőzhetik meg" - mutatott rá dr.Varga Pál.