Publicisztika;Ligeti Dániel;Birkózó Eb;

2014-04-03 21:51:00

Birkózó Eb - Ligeti Dániel bronzérmes

Ligeti Dániel szerezte a magyar csapat első érmét a finnországi Vantaában zajló birkózó Európa-bajnokságon, ugyanis a csütörtöki versenynapon a szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzésén legyőzte a grúz Davit Modzmanasvilit.

 A szombathelyi versenyző saját bevallása szerint nem birkózott jól délelőtt, ám bízott abban, hogy este javítani tud. A harmadik hely megszerzéséhez a szemre is óriási, nála másfélszer nagyobbnak tűnő, olimpiai ezüstérmes Modzmanasvilit kellett legyőznie, és a néhány órával korábban még sokszor meggondolatlan magyar sportoló nagyon okos, összeszedett birkózással múlta felül riválisát.

"Nem biztos, hogy olyan rossz ez nekünk, egy akciót csinál minden meccsén, arra kell figyelni" - mondta még a délelőtti program végén Gulyás István szakágvezető az MTI-nek a grúz elleni meccs esélyeiről. A összecsapást egyik versenyző sem kezdte nagy iramban, mindketten kivártak, a másikra figyeltek és fogást kerestek. Ebben valamivel Ligeti tűnt aktívabbnak, és egy perc után a vezetőbíró a grúzt figyelmeztette passzivitásért. A mérkőzés képe nem nagyon változott a folytatásban sem, a szombathelyiek versenyzője nem tudott mit kezdeni riválisával, ezért őt is figyelmeztették, két perc után azonban Modzmanasvilit intették, és mivel fél perc alatt nem tudott akciót csinálni, így Ligeti mehetett 1-0-ás előnnyel pihenni.

A szünet után benne volt a levegőben a magyar sportoló intése, és még egy percet sem várt ezzel a bíró. Ligeti "akciókényszerben" volt, ám az óriási izomkolosszuson ekkor sem talált fogást, így 4:17 percnél döntetlen lett az állás, ami már a grúznak volt jó, mivel ő szerzett később pontot. Ekkor azonban érezhetően megváltozott valami a szőnyegen, Ligeti fél perccel később gyönyörű akciót indított el, derékra támadott, majd nagy lendülettel hátára döntötte riválisát, és az ezért kapott négy ponttal óriási előnyhöz jutott.

A magyar csapat tagjai hangosan biztatták honfitársukat, akinek az utolsó percben két dologra kellett figyelnie, az intésekre és a nagy dobás elkerülésére. Fél perccel a vége előtt aztán nagyon nehéz szituációba került Ligeti, Modzmanasvili összefogta, másodpercekig úgy tűnt, hogy eldobhatja őt, ám Ligeti nagyszerűen védekezett, sikerült lerogynia, egyúttal kikerülnie a szőnyegről, amiért egy pont járt ugyan a grúznak és egy intést is kapott Ligeti, ám ezt követően már nem volt kérdéses a magyar birkózó sikere (5-2).

"Tudtuk jól, hogy mi lesz, egy akciót indított megint. Mondjuk akkor másodpercekig könyörögtem magamban, hogy Ligeti feküdjön le valahogy, és csak két pontot csináljon a grúz. Nagyon jól birkózott most, örülünk"  - nyilatkozta az MTI-nek a meccs után Gulyás István. 

"Boldog vagyok. Kivételesen egy olyan világverseny volt ez, amelyen nem délelőtt brillírozok, estére meg kipukkadok, hanem fordítva. Sorozatban harmadszor győztem le Modzmanasvilit, de most volt a legfontosabb. A 2012-es Eb-ezüst és az olimpiai kvalifikáció óta ez az első nagyobb sikerem, már nagyon vártam rá" - mondta a 24 éves Ligeti, aki a 2011-es bronz és a 2012-es ezüst után pályafutása harmadik Eb-érmét szerezte.