Balaton;Keszthely;halálos kerékpáros baleset;halálos közúti baleset;

2014-04-04 09:08:00

Halálra gázolta a kerékpározó turistákat - Képek

Egy osztrák házaspár volt az a két kerékpáros, akit csütörtök este halálra gázolt egy személyautó vezetője Cserszegtomaj közelében - közölte pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Nothoff Ingrid, a főkapitányság sajtófőnöke az MTI-nek még csütörtök éjszaka elmondta: a két kerékpárosnál nem voltak iratok, azonosításuk ezért időbe telt, de a mobiltelefonjuk alapján feltételezték, hogy németek vagy osztrákok lehetnek.

A környékbeli szállodákat, panziókat, kempingeket felkeresve kapták a rendőrök azt az információt, hogy egy osztrák házaspár az egyik cserszegtomaji kempingből délután kerékpározni ment, de estig nem tértek vissza. A rendőrök felvették a kapcsolatot az osztrák hatóságokkal, így állapították meg, hogy egy 61 éves osztrák nő és 69 éves férje a baleset két halálos áldozata.

A kerékpározó házaspárt a Cserszegtomajt Várvölggyel összekötő 7343-as úton ütötte el személyautójával egy 33 éves várvölgyi férfi. A nő és a férfi a helyszínen életét vesztette, a gázoló autóst a mentők könnyebb sérülésekkel vitték kórházba.

Az MTI a helyszínről úgy értesült, hogy a balesetet okozó autós több járművet is nagy sebességgel megelőzve, hátulról ütötte el a két kerékpárost. A kocsi végül az út menti árokban, a tetejére borulva állt meg.

Személyautóval ütközött két kerékpáros. A balesetben mindketten meghaltak, a gépkocsi sofőrje könnyebben sérült meg. Fotó: Varga György/MTI

Személyautóval ütközött két kerékpáros. A balesetben mindketten meghaltak, a gépkocsi sofőrje könnyebben sérült meg. Fotó: Varga György/MTI