Sajnálatos, hogy a közelgő választás belpolitikai csatazaja elnyomta Németh Zsolt államtitkár hangját. Igaz, a hazai közérdeklődés amúgy se igen preferálja a külpolitikát, ám ha a tárca a Magyar Külügyi Intézet meglehetősen zárt körében ugyan, de mégiscsak bemutatta az elmúlt négy év e tárgyban végzett munkáját, az talán érdemel némi figyelmet - még akkor is, ha leginkább maga a kormány igyekszik elkerülni, hogy ez a tematika kampánytéma legyen.
Mert Németh sok érdekes dolgot mondott; különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország az ukrajnai események, s kivált az atomerőmű-szerződés kapcsán meglehetősen érintetté vált Oroszország és az atlanti szövetség között kialakult konfliktusban. Bár az államtitkár éppen ezt a tényt igyekezett cáfolni, amikor a szakmai közönség előtt minden további nélkül kijelentette, hogy a "mindkét félnek előnyös" paksi bővítés nem érinti "a magyar biztonságpolitikai identitást". Mint ahogy az úgynevezett keleti nyitás következtében sem bizonytalanodott el Magyarország biztonságpolitikai helyzete - mondta még Németh Zsolt, egy uniós és NATO-tagállam kormányának tagjaként. És miközben így beszélt, természetesen pontosan tudta, hogy az a katonai szövetség, amelynek a magyar haderő is része, éppen demonstratív hadgyakorlatra küldi csapatait Ukrajnába, megelőzendő egy erősen valószínűsített orosz inváziót.
Az sem lehetett titok az államtitkár előtt, hogy ezzel összhangban az atlanti szervezet megszakított minden polgári és katonai együttműködést Moszkvával. És aligha lephette meg, amikor a válasz sem maradt el: Putyin azonnal hazarendelte főképviselőjét a brüsszeli NATO-központból, Antonov védelmi miniszter pedig úgy értékelte, hogy miután Oroszország "nem provokálta ki" (!) az atlanti erők növelését a térségben, ezek a lépések " nem járulnak hozzá a feszültség csökkenéséhez". Ami köznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a világpolitika egyik legfontosabb viszonylata régen rejtett hasonló veszélyt.
Mármost talán nem indokolatlan a kérdés: mégis minek kellene még történnie ahhoz, hogy a magyar külügyminisztérium "érintve" érezze az ország biztonságpolitikai identitását? Nem elég, hogy a nyugati szövetségi rendszerek egyöntetűen elutasítják a Krim annektálását, és a moszkvai forgatókönyv újabb fejezetének tekintik az ukrajnai határon zajló komoly orosz csapatösszevonást? Már hogy a fenébe ne érintene ez bennünket?
És amikor Németh Zsolt előadja a külügyi intézetben, hogy milyen sikeresen kezelte a kormánystratégia az észak-amerikai és uniós kapcsolatainkat, akkor vajon mire utal? Hogy "megvédtük a 2010 utáni magyar társadalmi és politikai berendezkedést a külföldi nyomás ellen"? Hát igen, körülbelül annyira védtük meg, amennyire érintetlenek maradtunk az ukrajnai válság világpolitikai következményeitől. Amit az államtitkár külügyi "kormánystratégiának" nevez, az semmi más, mint egy hamis propaganda lankadatlan belföldi terjesztése. A hatalom által kézben tartott média eddig is minden vonatkozásban folyamatosan félrevezette a közvéleményt - miközben a fél világ viszolyogva figyelte, mi történik Magyarországon. Most sincs másként, amikor a rezsim az orosz birodalom reinkarnációs törekvéseihez asszisztál. Mert az adott külpolitikai viszonyok között már a paksi megállapodás puszta ténye is ellentmond az ország geopolitikai érdekeinek, az egyértelmű gazdasági irracionalitásról nem is szólva.
Iskolapéldája a mindent eltorzító kormányzati kommunikációnak, ahogyan Németh éppen most a Visegrádi Együttműködés "termőre fordulásáról" értekezik. Szerinte a négyek társulása immár "nem csak értelmiségi-kulturális metafizikai jelenség" - és mi aggódva kutatjuk ennek a kétségkívül eredeti megfogalmazásnak a józan ésszel értelmezhető jelentéstartományát. Ha az államtitkár netán arra céloz, hogy a visegrádi országok közös, konkrétumokra lebontott külpolitikai álláspontja megegyezik a magyar kormányéval, akkor alaposan mellétrafált. Ez ugyanis eddig sem volt igaz, hiszen jónéhány nem lényegtelen relációban egymástól eltérően viselkedtek mind a csehek, mind a szlovákok, mind a lengyelek. Varsó a Tusk-kormány hivatalba lépése óta egészen másként viszonyul az unióhoz és Amerikához, mint Orbánék, és mondani sem kell: az ukrajnai fejlemények nagymértékben megerősítették a lengyelek eltökéltségét a nyugati orientáció mellett.
Következésképp ők ma éppúgy elfogadhatatlannak tartják az oroszok paksi szerepét, mint a csehek, akik a maguk részéről kizárták a hasonló együttműködést. A meghatározó stratégiai kérdésekben legalábbis három visegrádi ország tehát távolabb van tőlünk, mint valaha - szemben Németh sugárzó optimizmusával. És általában is úgy áll a helyzet, hogy az Orbán-kormány tökéletesen elszigetelte magát a mérvadó nemzetközi kapcsolatokban. A "keleti szél" még gyengén sem fúj, számottevő előnyei nincsenek; viszont a nyugati világ, amelyhez úgy politikai, mint gazdasági érdekeink valóban hozzákötnek, jó ideje a lehető legrosszabb képet rögzíti a rezsimről.
Tegyük világossá: még mindig nem az országról. A választások előtt még csak a kormányáról.
