választás;átjelentkezők;

2014-04-06 18:15:00

Jól kiszúrtak az átjelentkezőkkel

Százhúszezren kértek átjelentkezést, közülük nagyon sokan az utolsó napon, pénteken. Ezért azokon a helyeken, ahol hosszú sorok állnak, gyorsítják a szavazást – közölte vasárnap délután Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.

Az irodavezető tájékoztatása szerint az átjelentkezők magas száma miatt alakultak ki sorok, illetve növekedett meg a várakozási idő. Pálffy Ilona az MTI-nek elmondta, hosszabb sorokról tudnak a VI. és VII. és XVIII. kerületben, valamint a XI. kerületi Bocskai úton, a XXII. kerületi Lajta utcában és a X. kerületi 35-ös szavazókörben. Hozzátette: van ahonnan fél óránál rövidebb és van ahonnan másfél órás sorban állásról számoltak be.

Elmondta, a törvény lehetővé teszi, hogy a szavazatszámláló bizottságokat és a névjegyzékeket (abc sorrend alapján) több részre bontsák, és több helyen éltek is ezzel, így például a XIII. kerületben ötfelé osztották mind a testületet, mind pedig a bizottságot. 

Pálffy Ilona megkereste a Fővárosi Választási Iroda vezetőjét és kérte, hogy ahol szükséges, bontsák tovább a névjegyzékeket, hogy este 7 óráig mindenhol be tudják fejezni a szavazást. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ebéd, valamint este 7 óra előtt szoktak hosszabb sorok kialakulni a szavazóhelyiségek előtt.

Tájékoztatása szerint a legtöbb választópolgár a XI. kerületbe jelentkezett át, így az átjelentkezéssel szavazók számára kijelölt szavazókörben - minden választókerületben egyet jelöltek ki erre - összesen 5700-an szerepelnek a névjegyzékben. Kitért egy konkrét esetre is, ahol a bírósági határozat alapján kellett valakit felvenni a névjegyzékbe. Elmondta, mivel a névjegyzéket már korábban kinyomtatták, ezért úgy döntöttek, hogy a névjegyzékhez csatolják a bírósági végzést, hogy a választópolgár számára biztosítani tudják a szavazást.

Az NVB nemrég kiadott iránymutatása szerint az este 7 órakor sorban álló választópolgárok még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem állhatnak be a sorba. Ezt a gyakorlatban úgy oldják meg a választási szervek munkatársai, hogy egy munkatársuk este 7 órakor beáll a sor végére, lezárva ezzel a további sorbaállási lehetőséget.

Szeged: több, mint egy óra

Nem szegedi lakcímű, átjelentkező szavazók álltak sorban - akár másfél órát is - a szegedi Tömörkény István Gimnázium előtt. Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Nem szegedi lakcímű, átjelentkező szavazók álltak sorban - akár másfél órát is - a szegedi Tömörkény István Gimnázium előtt. Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Több mint egy órát kellett várakozniuk vasárnap kora délután azoknak a választóknak, akik átjelentkezéssel szavaznak Szegeden - tapasztalta az MTI tudósítója.

A nem szegedi lakcímű választók számára a Tömörkény gimnáziumban kialakított 101-es számú szavazókört jelölték ki. Az iskola épülete előtt vasárnap délután hosszú sor kígyózott, a közvetlenül a szavazókör előtt állók az MTI tudósítójának elmondták, több mint egy órája várakoznak.

Mózes Ervin főjegyző közölte, Szegeden 2341 átjelentkező választó van. A várakozási idő csökkentésére már délelőtt új szavazófülkét állítottak be, a jegyzőkönyvvezetők számát pedig háromról ötre emelték. A szegedi lakosok figyelmét a bizottsági tagok az utcán személyesen, illetve feliratok segítségével hívják föl, hogy sorban állás nélkül szavazhatnak. Este hét órakor az egyik bizottsági tag beáll a sor végére, és aki addig odaérkezett, leadhatja szavazatát - tudatta a főjegyző.

Veszprém: másfél óra

Másfél órát kell várakozniuk vasárnap délután az átjelentkező szavazóknak Veszprémben, ahol eddig a majdnem ezer érintett körülbelül fele adta le voksát - tájékoztatta a helyi választási iroda vezető-helyettese vasárnap az MTI-t.

Dénes Zsuzsanna elmondta: Veszprémben 985-en regisztráltak olyanok, akiknek állandó lakóhelyük nem a városban van. Hozzátette: a Lovassy gimnázium 1-es szavazókörében fél négyig 535 átjelentkező adta le voksát és 220-an olyanok, akik ebben a körzetben laknak.

Tájékoztatása szerint ezekben az órákban az átjelentkezett szavazóknak másfél órát kell várakozniuk a voksolásra.

Pécs: akár egy órát is

Akár egy órát is várakozhattak a szavazók a pécsi Kossuth téren a 47. számú szavazókör előtt. Fotó: Sóki Tamás/MTI

Akár egy órát is várakozhattak a szavazók a pécsi Kossuth téren a 47. számú szavazókör előtt. Fotó: Sóki Tamás/MTI

Akár egy órát is várakozniuk kell vasárnap azoknak, akik átjelentkezéssel szavaznak Pécsen - tájékoztatta a baranyai területi választási iroda vezetője az MTI-t.

Göndöc András elmondta: a pécsi szavazókörökbe várt választók száma 600 és 1200 között van, a Kossuth téri 47-es szavazókör névjegyzékében ugyanakkor mintegy 3200-an szerepelnek, közülük 2300 nem pécsi lakos.

Az irodavezető hangsúlyozta, hogy a várakozási idő csökkentése érdekében több intézkedést tett a helyi választási iroda. Ezek közé tartozik, hogy egy helyett már hét jegyzőkönyvvezetőt alkalmaznak, megbontották a névjegyzéket, és annyi szavazófülkét állítottak fel, amennyit a szavazóköri helyiség mérete lehetővé tett.

Rámutatott: ennek köszönhetően délután egy órára már 765 embernek sikerült szavaznia, közülük 170-nek dél és egy óra között.

Göndöc András a folyamat felgyorsításának érzékeltetésére elmondta, hogy a választás első órájában még csak 42-en tudták leadni voksukat ebben a szavazókörben.

Sorok Londonban is

A Londonban szavazóknak is sokat kellett várni április 6-án, hogy eljussanak az urnákhoz. Fotó: olvasónktól

A Londonban szavazóknak is sokat kellett várni április 6-án, hogy eljussanak az urnákhoz. Fotó: olvasónktól

 Az MSZP magyarázatot vár

Az MSZP magyarázatot kér a Nemzeti Választási Bizottságtól arra, hogyan fordulhat elő, hogy egyes szavazóköröknél több száz méteres sorokban várakoznak a szavazni szándékozók.

Ezt Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes közölte vasárnap este fél 7-kor tartott sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Budapesten és egyes nagyvárosokban sor alakult ki azoknál a szavazóköröknél, ahová az átjelentkezőket várják.

Az MSZP-s politikus azt mondta: noha a Fidesz a választási törvények benyújtásakor azt ígérte, meg akarja szüntetni azt a helyzetet, ami sorban álláshoz vezet, ez láthatóan nem sikerült. Ezért a baloldali összefogás delegáltja vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Választási Bizottságban - közölte.

Tóbiás József a választójog korlátozásának nevezte, hogy lehetnek, akik - mivel nem tudják kivárni a sort - inkább hazamennek, így nem tudnak élni demokratikus alapjogukkal. Hozzátette: a kormányzat felelőssége mindenkivel tudatni, hogy a szavazóhelyiségek mindaddig nyitva tartanak, amíg az összes sorban álló le nem adta szavazatát.

Arra a felvetésre, hogy négy évvel ezelőtt hasonló jelenetek voltak, az MSZP-s képviselő azt mondta: az első fordulóban így volt, a másodikra viszont sikerült orvosolni a problémát.