Lőrincz Tamás;nagybácsi;Birkózó Eb;

2014-04-07 07:59:00

Lőrincz és Bácsi újra a csúcson

Ahogy mondani szokás, ha a vége jó, minden jó. Nos, ez a mondás a magyarokra különösen igaz a finnországi Vantaában rendezett birkózó Európa-bajnokságon. Ugyanis tegnap kétszer is felcsendült a magyar Himnusz, miután előbb Lőrincz Tamás (71 kg), majd utána Bácsi Péter (80 kg) győzött a fináléban és lett aranyérmes.

Ez a magasság egyikük számára sem ismeretlen, ugyanis Lőrincz 2006 és 2013 után pályafutása harmadik kontinensbajnoki címét szerezte meg, míg Bácsi 2008 után lett ismét Európa legjobbja. Ráadásul mindketten egy olyan súlycsoportban, amely most debütált a világversenyeken, hiszen Lőrincz a 66, míg Bácsi a 74 kilóban bizonyított eddig, azaz ezúttal a fogyasztás nem szerepelt olyan erősen a legyőzendő riválisok között.

Lőrincz Tamás a fináléban az azeri Raszul Csunajevvel csapott össze, akit 4:02 percnél tusolt, míg Bácsi a török Selcuk Cebivel csapott össze a döntőben, ahol 1-0-ra nyert. Hogy nem lett három érem, arról Szabó László (75 kg) "tehet", aki három fantasztikus győzelem után előbb az elődöntőben, majd a bronzmeccsen is alulmaradt. A harmadik helyért Elvin Murszalijev ellen lépett szőnyegre, és az azeri fél perccel a mérkőzés vége előtt már 8-0-ra vezetett, azaz összejött a technikai tus.

Szintén ötödik lett a 130 kilóban Lám Bálint szombaton, azaz ezen a hétvégén két arannyal és két 5. pozícióval zártak a mieink.
Lehetett volna még fényesebb is az elmúlt két nap, de az éremre esélyesek közül Kiss Balázs (96 kg) és Lőrincz Viktor (85 kg) sem ért oda a végcsatákhoz, holott a tavalyi, Budapesten megrendezett világbajnokságon mindketten a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

"Nincs miért panaszkodnunk, ez a nap nagyon rendben van. Bácsi és Lőrincz is remekül birkózott, s Szabó László is kiválóan szerepelt" - mondta az MTI-nek Struhács György szövetségi kapitány.