Kegyelmet adna Malina Hedvignek az új szlovák elnök

Tiltakozási hullámot váltott ki a hír, hogy Zsák Malina Hedvig ellen vádat emelt az ügyészség, megszólaltak politikusok és civil szervezetek képviselői is. Szinte egységesen elítélik az ügyészség lépését – írta a pozsonyi Új Szó. A szlovákiai magyar napilap azonban megjegyzi: Malina Hedvig elítélése esetén számíthat az elnöki kegyelemre. Andrej Kiska megválasztott államfő ugyanis még a választások előtt kijelentette, hogy kegyelmet adna neki elítélése esetén. „Ezt az ügyet az állami szerveknek hihetetlen módon már hét éve nem sikerült lezárniuk, ezt az igazságszolgáltatás teljes csődjének tartom” – jelentette ki Kiska.

Bugár Béla pártja, a Híd szerint Malina Hedvig ellen hajtóvadászat folyik, amely hét éve, a kormányfő és a belügyminiszter jól ismert sajtótájékoztatójával vette kezdetét, ma pedig vádemelésben csúcsosodott ki. „Felháborodásunkat fejezzük ki amiatt, hogy az áldozatból vádlott lett, csak azért, mert a Smernek kormányzó pártként épp ez felel meg” – áll a párt nyilatkozatában.

Szerző

Börtönbe kerülhet a világhírű színész

Kedden bíróság elé kell állnia a világhírű francia színésznek, Gérard Dépardieu-nek. Ittas vezetés miatt hallgatja meg a párizsi fellebbviteli testület. Az eljárás még tavaly decemberben kezdődött, de felfüggesztették, mivel a színész Olaszországban forgatott. 

Dépardieu-t első fokon 2013- júniusában távollétében 4000 ezer eurós bírságra és jogosítványának elkobzására ítélték. Akkor ügyvédje képviselte, mert éppen Csecsenföldön forgatott filmet. 2013-ban felvette az orosz állampolgárságot, így tiltakozott az évi egymillió eurót keresők jövedelmére bevezetett 75 százalékos adó ellen. A híres díva, Catherine Deneuve a napokban kijelentette, Dépardieu nem tekinthető példaképnek.

A színész vérében egyébként 1,8 ezreléknyi alkohol volt. Legrosszabb esetben akár két éves börtönre is ítélhetik.