OTP;monopolhelyzet;kereskedelmi bank;

2014-04-09 08:04:00

Unortodoxia prolongálva

Talán negyedszázada történt, a magyar bankrendszer kétszintűvé formálásának idején, amikor az OTP monopolhelyzete megszűnt, és sorra alakultak meg a többségében máig is létező kereskedelmi bankok. Az új pénzintézetek kistafírozása úgy történt, hogy mindegyiknek jutott a vállalati szektor finanszírozásából kisebb-nagyobb falat. A kevésbé szerencsések - például, amelyek a szénbányászatot kapták - persze azonnal likviditási gondokkal találták magukat szemben, az ebből származó veszteségeiket azután már a rendszerváltást követően a bankkoszolidációval próbálta az állam helyrebillenteni. Nem kevés áldozat árán, de sikeresen.

Mindez azt sejttette, hogy a pénzintézetek új hitelezési politikára térnek át. Aki abban reménykedett, hogy így lesz tévedett. A bankok továbbra is hitelezték rossz ügyfeleiket, bár tudták, hogy akadozva fizetnek, viszont ezt következetesen csinálták, az új kuncsaftoknak viszont nem szívesen nyújtottak kölcsönt, félvén az ismeretlentől. A választók többségének kegyéből az unortodox gazdaságpolitika újabb négy évre bebetonozta magát. A bankellenesség, amely a jelek szerint népszerű a lakosság körében, a rendszer részévé vált. A Magyarországon működő multinacionálisok ugyan ezt fintorogva fogadták, de lassacskán alkalmazkodtak a Matolcsy György nevével fémjelzett szokatlan módszerekhez, még ha ennek profitjuk, beruházási kedvük látja is a kárát. Nem kell félniük a nagy ismeretlentől, marad a bankadó és a különadók, hogy a 27 százalékos áfáról ne is beszéljünk.

A szavazatszerzés retorikája, pedig folytatódik, egészen az önkormányzati választásokig. Az állam mindenható, jótékony szerepéről szőtt mese újabb fejezetére számíthatunk. Ám, ha a költségvetés szűkössége úgy kívánja, akkor ennek csakis a versenyszféra látja kárát, valamilyen jogcímen fizetnie kell. A lakosságot azonban őszig békén hagyják, sőt, mini rezsicsökkentések meglebegtetése sem kizárt. A forint mindenesetre még erősödik, de a Budapesti Értéktőzsdén már a kijózanodás jelei érződnek. Még elérkezhet az idő, hogy mint szófogadatlant, a börzét is államosítják.