Bajnai Gordon;Párbeszéd Magyarországért;

Bajnai lemondott

Május 25-ei hatállyal lemond a PM teljes elnöksége - ezt Karácsony Gergely jelentette be reggel az ATV Start című műsorában. A politikus elmondta, hogy Szabó Tímea és Jávor Benedek társelnökök, Bakó Krisztina, Scheiring Gábor és Tordai Bence elnökségi tagokkal együtt ő maga is távozik a párt éléről és előrehozzák az októberre tervezett tisztújítást. Azért nem azonnali hatállyal mondanak le, hogy az EP-kampányt még végig tudják csinálni - jelentette ki. Az EP-választás után, várhatóan június elején tisztújítást tart Bajnai Gordon pártja.

Karácsony arról is beszélt, hogy az országgyűlési választáson súlyos kudarcot szenvedtek, és megkerülhetetlen, hogy a felelősséget vállalják. Utalt rá, hogy az összefogás többi pártjának is illene ezen elgondolkodni. Sok kompromisszumot kötöttek, aminek nem volt haszna, a továbbiakban ezt nem szeretnék, így nem lesz önálló parlamenti frakciójuk - mondta.

Forrásaink szerint Karácsony is tagja lehet majd az új Országgyűlésnek, bár egyéni körzetében fideszes ellenfele legyőzte és első körben listáról sem szerzett mandátumot. Lapunk azonban úgy értesült, Bajnai Gordon azon gondolkozik, hogy mandátuma átvétele után Karácsony javára lemond arról. Persze csak az európai parlamenti választás után.

Ezt hivatalosan sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták Bajnai közvetlen munkatársai. Többen azt állítják, hogy végül mégis a volt miniszterelnök lehet a baloldal közös főpolgármester jelöltje. 

Bajnai felajánlotta lemondását

Az atv.hu értesülései szerint az Együtt 2014 teljes vezetősége felajánlotta lemondását, Bajnai képviselő sem lesz. Tisztújításra az EP-választás után kerülhet sor. A választási vereség után ma Bajnai Gordon és az általa vezetett Együtt – a Korszakváltók Pártja (Együtt 2014) vezetősége is felajánlotta lemondását, tudta meg az atv.hu a párthoz közeli forrásból.

Tisztújítást tart Bajnai Gordon pártja az EP-választás után

Egy szerdai háttérbeszélgetésen, amelyet a volt miniszterelnök tartott, elhangzott, hogy az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöksége felajánlja lemondását. A testület hattagú: Juhász Péter, Kónya Péter és Szigetvári Viktor társelnök, valamint Gulyás József, Szelényi Zsuzsanna és Székely Sándor alkotja.

Emellett megújítják a párt működését is.

Bajnai Gordon hivatalosan az Együtt-PM szövetség választási felkészülését irányította, megbízatása így április 6-án megszűnt. Arra, hogy indul-e a tisztújításon valamilyen posztért, egyelőre nem adott választ, azt mondta, ez az EP-választás után dől el. A volt kormányfő hangsúlyozta: aktívan részt vesz az európai parlamenti választási kampányban, de - ahogy már korábban is utalt rá - nem lesz EP-képviselő akkor sem, ha szimbolikusan szerepel a listán. (A lista összeállításáról még nem döntött az Együtt-PM.) Bajnai Gordon jövőbeni szerepéről nem bocsátkozott részletekbe, de azt mondta: nem hagyja cserben, támogatni fogja a pártját.