Microsoft;szoftver;Windows XP;

2014-04-09 12:56:00

Az év legrosszabb napja

Az év legrosszabb napja, az informatika apokalipszise és hasonló címmel jelentek meg az elmúlt napokban címek a világsajtóban 2014. április 9-ről. A 666-os fenevad azonban ezúttal nem az égből jön, nem is a tengerből emelkedik ki, hanem az Egyesült Államok-beli Redmondból (Washington állam) sújt le a világra, neve pedig Microsoft. „Végítélete” pedig abban áll, hogy nem támogatja tovább a Windows XP programot, sem frissítésekkel, sem pedig biztonság-erősítéssel.

Az XP napjaink végletekig felgyorsult információs világában meglehetősen hosszú életű volt: 2001. október 25-én került kereskedelmi forgalomba. Gyakorlatilag egy időben azzal, amikor az internet nagy robbanása bekövetkezett, nem kis mértékben a 2001. szeptember 11-i terrortámadások által felfokozott kommunikációs igénynek köszönhetően. Megjelenésekor közutálatnak örvendett a felhasználók körében, de az idő mégis az XP-t igazolta. Bár a Microsoft nem tett közzé konkrét adatokat, Jay Paulus, a Windows Commercial igazgatója szerint „minden idők egyik legsikeresebb terméke” volt.

Ki hitte volna akár 30 évvel ezelőtt is, hogy egy informatikai hír több száz millió embert érinthet a világban? Ez még akkor is képtelenség, ha egyszer s mindenkorra tisztázzuk, hogy a mostanában inkább emberbaráti tevékenységéről ismert alapító, Bill Gates minden városi legenda ellenére soha nem mondta, hogy „minden felhasználónak elegendő lesz 640 K memória”. Azóta viszont már szinte elképzelhetetlen, hogy valaki a „civilizált” világban ne kötődne így vagy úgy a számítógépekhez. Sőt, egyre több olyan felmérés lát napvilágot, mely szerint napjaink emberei utoljára számítógépükről (vagy mobiltelefonjukról) mondanának le, ha minden kötél szakadna.

Mi a félelem tárgya? Informatika-biztonsági szakemberek szerint a rosszindulatú szoftverek (malware), vírusok, kémprogramok, agresszív reklámok alkotói világszerte megpróbálnak bejutni az operációs rendszerekbe és az űrt kihasználva van esélyük a „sikerre”. És nemcsak azok a fenyegetettek, akiknek Windows XP-jük van, hanem azok is, akik még mindig a 2003-as Word Office programot használják (az XP-sel többnyire együtt jár). Ez utóbbi még kapott egy hetet, április 15-én engedi el végleg a kezét a „szülői ház” – írja a Networkworld.com.

Kedden a cég még közzétett összesen 11 biztonsági frissítést, ebből hetet az XP-nek, és négyet az Office 2003-nak.

A Microsoft nélkül számítógépünk biztonsága olyanoktól függ a jövőben, mint a Symantec, a Kapersky, vagy az ESET, de ezeknek nincs hozzáférése az operációs rendszerekhez. Csak foldozásra képesek, és egy igazán elszánt informatikai bűnözőnek gyerekjáték a behatolás mellettük. Becslések szerint az XP-s rendszereknek akár 33%-a is a malware-ek hatása alá kerülhet április 9-től.

A Microsoft többször is kitolta az XP lejárati dátumát, de egyszer minden halogatásnak vége lesz. Elvégre egy elavult operációs rendszer fenntartása nem kevés pénzbe kerül, ráadásul bevételt sem hoz, hiszen a frissítések nagy többsége automatikus és ingyenes. Azért a helyzet még nem teljesen reménytelen, és ha az utolsó kenet feladása után a haldokló még elél egy darabig, akkor az elsősorban Kínának köszönhető. A cégre ugyanis még mindig nyomást gyakorol a pekingi kormány, hogy nem szüntesse meg az XP támogatását, tekintettel arra, hogy a kínai PC-k 60%-kal XP-vel működik, csupán 36% használ Windows 7-et, és szinte senki Windows 8-at, annak ellenére, hogy a Microsoft 49 dollárra csökkentette az árát. (Egy felújítás költségeit minimum 200 dollárra becsülik, ez információnk szerint nagyjából megfelel a hazai hivatalos árnak: 44 ezer forint). A Microsoft már korábban is tett engedményeket Kínának. Miközben az egész világ áttért az MSN Messengerről a Skype-ra, Kínában továbbra is működhet az MSN. Túlságosan nagy piac ahhoz, hogy nem vegyenek róla tudomást, vagy pedig teret engedjenek a kalóz szoftverek gyártásának egy országban, amelynek már megvannak ebben a maga „haladó hagyományai.”

De hogy „ megnyugtassuk” azokat, akik már átálltak a Windows 7-re vagy 8-ra, ők sincsenek teljes biztonságban a „zérónapi támadások” exploitjaitól. Kihasználhatják továbbá több millió új gép beállását és a spamek száma megsokszorozódhat. Különösen veszélyeztetnek tekintik azokat a vállalatokat, amelyeknek dolgozói otthonról, saját személyi számítógépükkel lépnek be a rendszerekbe.

Felmerül a kérdés, hogy miközben évek óta forgalomban van a 7-es, a 8-as, korábban megszületett a Vista, miért működik még mindig annyi számítógép XP-vel? Feltehetően azért, mert megbízható volt, és sokan, akik ezt használják, e „rettenetes napon” abban bíznak, hogy a 12 év alatt annyit frissítették, javították, hogy feltehetően megtalálták a legtöbb sebezhető pontját, így olyan nagyon rossz nem lehet még így „gazdátlanul” sem…

Azért vannak, akik nem hagyják magára teljesen az XP-t. A Google például máris bejelentette, hogy Chrome navigátora egészen jövő áprilisig támogatja az XP rendszereket.

Megkérdeztünk egy magyar szakembert is, aki megerősítette: pánikra semmi ok, XP-s gépünk egyelőre biztonságos, annyit azonban mindenképpen tegyünk meg, hogy a jövőben ne használjuk hozzá az Internet Explorer keresőt, mert az bevonzhatja a malware-eket.

Lehet, hogy az „év legrosszabb napjának” hisztériáját csak az üzlet gerjeszti?