MSZP;főváros;Orbán Viktor;Horváth Csaba;

2014-04-09 17:47:00

Megszállási emlékmű - Orbán hazudott?

"Úgy tűnik, az új Orbán-éra ott folytatja, ahol abbahagyta, mindenkin átgázol, aki mást gondol; a vezér akaratán kívül senki akarata nem számít" - írja közleményében Horváth Csaba az MSZP fővárosi frakcióvezetője . 

A szocialista politikus szerint hiába szállt szembe az ország több mint 55 százaléka a kormánypártokkal, hiába ígérte azt a kormányfő, hogy Húsvétig nem kezdik el a náci német megszállás emlékművének építését, hiába szólaltak fel történészek és képzőművészek a szobor terve és mondanivalója ellen, az építkezés folyik. 

Horváth Csaba arról is tájékoztat, hogy a fővárosi Szabadság térre tervezett emlékmű alapozása miatt a munkások elkezdték összegyűjteni az „Eleven emlékmű – az én történelmem" elnevezésű Facebook-csoport által kihelyezett, a deportálásokra emlékező köveket, bibliákat, bőröndöket.

"Az emlékművel a tudatos félelemkeltésnek állítanak szobrot. Annak erőszakos felállítása a budapestiek fenyegetése, rajtuk keresztül pedig az egész ország félelemben tartása" - állítja Horváth. Az MSZP felszólítja a miniszterelnököt, indítson társadalmi párbeszédet a náci német megszállás sok vitát kiváltó emlékművének felállításáról,  legalább saját szavát tartsa be, és húsvétig halassza el a szobor felállítását, addig pedig jöjjenek létre a civil és kormányzati munkacsoportok közötti.