Bajnai Gordon;Együtt 2014;

2014-04-10 07:02:00

Levonják a tanulságokat

Bajnai Gordon csak rövid ideig lesz az új Országgyűlés tagja - erősítette meg lapunk értesülését az Együtt-PM vezetője. A volt miniszterelnök átveszi majd a mandátumát, majd lemond arról a szövetség valamelyik politikusa javára. Forrásaink szerint ez a politikus Karácsony Gergely lesz. A választási vereség miatt egyébként idő előtt távozik a Párbeszéd Magyarországért teljes elnöksége és tegnap az Együtt vezérkara is felajánlotta lemondását. Az MSZP választmány szombaton "kibeszélő show" keretében értékeli a vasárnapi eredményt.

Nem lesz országgyűlési képviselő az Együtt-PM szövetség vezetője. Bajnai Gordon tegnap lapunk információját megerősítve közölte, hogy a parlamenti mandátumát ugyan átveszi, de utána átadja a helyét az egyik párttársának. Egyelőre nincs döntés arról, hogy ki legyen az, forrásaink szerint Karácsony Gergely váltja majd a volt miniszterelnököt. Bajnai a döntését azzal indokolta, hogy szerinte a politika fókusza nem a parlamentben lesz, és "Orbán Viktor ellenzéke döntően a parlamenten kívül fog szerveződni". Azt is elmondta, teljes erővel részt fog venni az európai parlamenti választási kampányban, de semmiképpen nem megy Brüsszelbe.

Karácsony egyébként tegnap reggel az ATV-ben bejelentette, hogy a súlyos választási kudarc miatt május 25-ei hatállyal lemond a Párbeszéd Magyarországért (PM) teljes elnöksége. Azért nem azonnali hatállyal távoznak, hogy az EP-kampányt még végig tudják csinálni - mondta. A történtekért azonban vállalják a felelősséget, amin Karácsony szerint az összefogás többi pártjának is illene elgondolkodni.

Ezt követően ülést tartott a PM elnöksége, amelynek végén közölték: azért hozták létre a pártot, hogy új gondolatokkal és új politikusokkal járuljanak hozzá a magyar baloldal megújításához. Az ellenzék többi pártjával azért kötöttek választási együttműködést, mert a Fidesz által az országra kényszerített választási rendszerben szerintük csak így volt esély az Orbán-kormány leváltására. "A PM vezetőiként megértettük, hogy a választók többsége nem érzékelt megújulást a magyar baloldal politikájában.

Számunkra ebből az a tanulság, hogy a korábbiaknál is határozottabban kell képviselnünk eredeti céljainkat" - fogalmaztak. Bejelentették, hogy az európai parlamenti választáson közösen indul a Bajnai Gordon vezette szövetség. Az őszi önkormányzati választással kapcsolatban azt mondták, miután véleményük szerint "az MSZP főpolgármester-jelöltjével, Horváth Csabával nincs esélye nyerni a demokratikus ellenzéknek, ezért olyan jelöltet fognak csak támogatni, aki bírja a teljes demokratikus szavazói közösség támogatását és felvállalja a baloldal megújítását". Forrásaink szerint ismét felvetődött, hogy végül mégis Bajnai legyen a baloldal közös főpolgármester jelöltje.

Tegnap szintén ülésezett az Együtt elnöksége, ahol a teljes vezetősége felajánlotta lemondását. A tisztújítára ebben a pártban is az EP választások után, várhatóan június elején kerülhet sor. A Demokratikus Koalíció (DK) ma délutántól három napos kihelyezett elnökségi ülést tart Szegeden. A tanácskozáson Gyurcsány Ferenc bevezetőjét követően értékelik a választást, a vezérkar azonban most biztosan nem fog távozni, a párt vezető testületei ugyanis csak május 25-e után ülnek össze. Az ülésen elfogadják a DK európai parlamenti listáját, amelyet várhatóan Gyurcsány vezet majd, aki azonban nem akar Brüsszelben dolgozni. A volt miniszterelnököt Molnár Csaba és Niedermüller Péter követi a listán.

Az MSZP választmány szombaton "kibeszélő show" keretében értékeli a vasárnapi eredményt; ez azonban csak egy első körös tanácskozás lesz, a mélyebb elemzés várhatóan az EP-választás után történik majd meg.

Értékelt a kormány

A kormány tegnap meghallgatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökének, Patyi Andrásnak és a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökének, Pálffy Ilonának a beszámolóját az idei országgyűlési választásról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő. Arról azonban még nem beszélt, kik lesznek az új kabinet tagjai, illetve milyen minisztériumok működnek a következő négy évben. Orbán Viktor a szavazás másnapján közölte, hogy a szerdai kormányülésen értékelni fogják a választás lebonyolítását. Arról is beszélt, hogy hétfőn és kedden egyeztet a kormánytagokkal, és "amikor eljött a pillanat", tájékoztat a döntésekről.