Kollégánk fotókiállítása a Magyar Fotográfusok Házában

Munkatársunk, Bielik István fotóiból nyílt kiállítás a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házban. 

Immár hagyománnyá vált, hogy a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház és a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya minden évben megrendezi a Magyar Sajtófotó pályázat "MÚOSZ Nagydíja" nyertesének kiállítását. A "Képek a Majdanról" című kiállítás május 4-ig látható, minden hétköznap 14-19 óra között, hétvégén 11-19 óra között. Cím: VI. kerület, Nagymező utca 20.

Idén Bielik István, a Népszava munkatársa nyerte el A véget nem érő pokol című képriportjával a 32. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját.

Szerző

Vádat emeltek az apját megkéselő férfi ellen

Emberölés bűntett kísérlete és más bűncselekmény miatt emeltek vádat egy salgótarjáni férfi ellen, aki lakásukban kétszer késelte meg az apját - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség megbízott főügyésze.

Bóna Gyula ismertette: a 29 éves férfi tavaly szeptember 6-án ittas állapotban szúrta meg négyszer is az apját egy nyolc centiméteres pengéjű késsel, mert az szóvá tette, hogy sokadszorra hallgatja ugyanazt a zeneszámot.
A szúrások a sértett hasát, vállát és hátát érték. A döfések erejét mutatja, hogy a negyedik szúráskor a kés pengéje eltört. Ennek ellenére a sértett csak könnyű sérüléseket szenvedett, orvosi segítséget sem kért.

Öt nappal később azért támadt az apjára az ismét lerészegedett vádlott, mert úgy vélte, hogy a számítógép meghibásodásáért ő a felelős. Vesetájékon és a vállán szúrta meg az apját, és közben folyamatosan azt kiabálta, hogy megöli. Ezt a kiérkező rendőröknek is többször megismételte. A szúrások csupán könnyű sérüléseket okoztak, de fennállt a lehetősége életveszélyes állapot kialakulásának is.

A Nógrád Megyei Főügyészség a férfit - aki előzetes letartóztatásban van - emberölés kísérletével és életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolta meg.