rabszolgák;építési vállalkozók;

2014-04-11 12:22:00

"Rabszolgákat" tartott egy építési vállalkozó

Rabszolgaként dolgoztatott két férfit éveken át egy sándorfalvi építési vállalkozó, a gyanúsított az embertelen körülmények között elszállásolt sértettek egyikének nyugdíját is elvette.

A vád szerint az épületbontással foglalkozó vállalkozó az egyik sértettet 1997-ben, a másikat 2007-ben vette magához azzal az ígérettel, hogy nekik lakhatást és élelmezést biztosít, cserében azoknak át kellett adniuk a nyugdíjukat és a személyes irataikat. A sértettek a vádlottnál egy disznóóllal és egy baromfiudvarral egybeépített fészerben laktak, áram és víz nélkül. A két férfi fizikai munkát végzett, főként bontásból származó téglákat tisztítottak.

A vádlott rendszeres bántalmazással arra kényszerítette őket, hogy ingyen dolgozzanak, az egyik sértettnek pedig a nyugdíját sem adta át. Az odaköltözéskor elvett bankkártyával és az ahhoz tartozó kóddal a pénzt fölvette, így mintegy 2,5 millió forint kárt okozva.

A vállalkozó fenyegetéssel arra is rákényszerítette a férfit, hogy írjon alá egy gépkocsi-hitelszerződést, amelyet hamis jövedelemigazolást fölhasználva intézett el. Az autó törlesztőrészletei közül a vádlott csupán néhányat fizetett be, ezzel 2,8 millió forint kárt okozott - közölte az ügyész.

A Szegedi Járási Ügyészség a vállalkozót súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés, nagyobb kárt okozó csalás, valamint közokirat-hamisítás bűntettével vádolja.
A szabadlábon védekező vállalkozóval szemben a vádhatóság börtönbüntetés kiszabására tett indítványt - tudatta a szóvivő.