A "szabadságharc" újabb csatavesztései

A kormány némely felháborult képviselői máris sértetten panaszolják, hogy az illetékes nemzetközi bíróságok újabban három vitás kérdésben is elmarasztalták a vonatkozó magyar törvényeket. Noha szögezzük le: amikor ezekben az ügyekben a kétharmaddal regnáló hatalom perre ment, eleve nem volt semmi esélye.

Mert azzal, hogy mind az egyházakat, mind a független adatvédelmi biztost önkényesen korlátozta jogaik gyakorlásában, szándékosan sértette meg az uniós normákat. S bár a pálinkafőzés adómentessége némiképp más kategóriába tartozik - hiszen ebben az esetben a törvényhozás nem valamely autoritást támadott meg, hanem voltaképp magát a költségvetést károsította -, de lényegében itt is az történt, ami a másik két új jogszabály révén: a parlamenti többség semmibe vette az ország tagállami kötelezettségeit, vagyis az uniós jog elismert szupremáciáját.

Fazekas Sándor agrárügyi miniszter most mégis aggálytalanul "az uniós bürokraták újabb provokációjáról" beszél, és máris azt ígéri, hogy a kormány mindent megtesz a pálinkafőzés szabadságának megvédéséért - mintha bizony magát ezt a nemzeti vívmányt támadták volna meg a bíróságok. Fazekas szerint nyilván sérti az ország szuverenitását, ha valaki nem főzhet legalább évi ötven liter pálinkát jövedéki teher nélkül.

Aligha szorul magyarázatra, micsoda demagógia ez; kivált, ha közben a költségvetés igényeire, meg az egészségkárosításra hivatkozva folyamatosan emelik a kereskedelmi forgalomban lévő szeszesitalok adóját. A kedvezményezett otthoni pálinkafőzés szerény becslések szerint legalább százmilliárd forint bevételtől fosztja meg azt az országot, amelyik képtelen megoldani, hogy akár ennek az összegnek egy töredékéből minden nap enni adjon az éhező gyerekeknek.

Persze, az alapvető szociális szükségletek kielégítésénél sokkalta fontosabb a kormányzati nagyvonalúság szavazatszerző potenciálja - többek között azokon a falusi portákon, amelyek jobbára a feketepiacon árulják főztjüket. Ezért próbálják a mostani ítéletet úgy beállítani, mintha Brüsszel puszta rosszindulatában ragaszkodna a kötelező jövedéki adóztatáshoz. Holott az igazság az, hogy egyrészt a tagállami büdzsék egységes védelmében, másrészt az alkoholcsempészet korlátozása miatt alkalmazza ezt a jogszabályt - amely kétségkívül nem támogatja Orbánék populista machinációit.

Az egyháztörvény magyar módosítása pedig még nagyobb súllyal esett latba. A strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogok Bírósága azt vizsgálta, van-e akceptálható indoka, hogy a magyar vallási felekezetek bejegyzéséről a korábbi joggyakorlattól eltérően nem a bíróság, hanem a parlament dönt, mégpedig jogorvoslat lehetősége nélkül. És a testület természetesen megállapította, hogy az úgynevezett bizniszegyházak létrejöttének megakadályozása méltányolható célkitűzés ugyan, de a legkevésbé sem igazolja a parlament kizárólagos felhatalmazását az egyházalapítás vagy működés engedélyezésére. Mert annak megítélése, hogy egy adott szervezet megfelel-e a vallási felekezettől elvárható követelményeknek, semmiképp sem lehet valamely politikai grémium jogosítványa.

Ez a gyakorlat kiszolgáltatja az egyházakat a mindenkori parlamenti többség önkényének, magyarán: a törvényhozó hatalom kliensévé degradálhatja azokat, akik elhivatottságuk szerint a hívők lelkiismereti szabadságának letéteményesei, nem pedig a politika szekértolói. Aligha maradt rejtve a strasbourgi bírák előtt, hogy a kormánypárt egyértelműen az egyházi függetlenség kordában tartására alkotta meg a jogszabályt, és azzal, hogy az alkotmánybíróság elutasító ítélete után gátlástalanul beiktatta az alaptörvénybe, még nyilvánvalóbbá tette, mi a szándéka: a tisztességes elbíráláshoz való jog sérelmére diszkriminálni a kisegyházakat.

Nemkülönben világos volt, hogy amikor Joóri András adatvédelmi ombudsmant hivatali idejének lejárta előtt megfosztották pozíciójától, hasonlóképp jogsértően jártak el. Különösen átlátszó trükköt alkalmaztak, hiszen egy szükségtelen intézményi átszervezésre hivatkozva szabadultak meg a számukra kényelmetlenné vált Joóritól, aki komolyan vette egyebek között a közérdekű adatok nyilvánosságát.

Az uniós szabályozás éppen azért óvja az adatvédelem megválasztott képviselőinek kinevezésük időtartama alatt élvezett elmozdíthatatlanságát, mert azt az alkotmányos jogállam egyik legfontosabb garanciájának tekinti. Borítékolható volt tehát a magyar kormányt elmarasztaló strasbourgi döntés - a rezsim emberei ebben az ügyben is pontosan tudták, hogy Joóri Andrást az ítélet vissza fogja helyezni hivatalába.

Mindazonáltal semmi jele annak, hogy sietnének végrehajtani a verdiktet, egyelőre csupán "tanulmányozzák". Ám nincs kétségünk afelől, hogy minden módon el is szabotálják majd, ugyanúgy, mint a többi jogorvoslatot is, mert most már presztizskérdés számukra a "szabadságharc" folytatása, vagyis továbbra is semmibe veszik azokat az uniós normákat, amelyek betartását Magyarország a szövetséghez való csatlakozásakor magára vállalta.