Árpád az öccse volt Haga Lajosnak, a cimbalmosnak, akinek két gyermeke hamar lett árva. Ő az én nagyapám. Több testvére volt. Béla, aki az Emkében muzsikált, Piroska a virágárus, Pista Kisújszállásról és Árpád, aki olyan törékeny és olyan halk szavú volt és olyan ritkán szólt, hogy a hangjára is alig emlékszem. Fiatal ember korában Vésztőn muzsikált egy lakodalomban. Ott ismerte meg Lakatos Menyhért nővérét, Arankát. Hatalmas lett a szerelem, de biztosra veszem, hogy nagyon meg kellett szenvedniük egymásért. Nálunk, romáknál nehéz házasodni, ha a fiatalok más-más közösséghez tartoznak. Mi zenész cigányok vagyunk, és a rend azt kívánja meg, hogy ha házasodunk, akkor innen kell kiválasztani a jövendőbelinket. Menyhérték oláh cigányok. Nagy háború és sok-sok kitagadás a következménye annak náluk is, ha muzsikus cigányt visznek a házhoz. Ők is átélhették ezt, mert egymáséi lettek.
1.
Aranka nagydarab asszony volt, szép és nagyon jó feleség. Árpád mellette olyan aprócska volt, olyan törékeny, ami gyakran megmosolyogtatta az embereket. Úgy néztek egymásra, olyan szerelemmel beszéltek egymáshoz, amitől a család Vésztőn megenyhült és maguk közé fogadták a férfit. Nem sokáig tartott, talán egy évtizedig sem. Egy napon Aranka rosszul lett és hamar elvitte a kór. Árpádot ettől kezdve nem fogta a hely. Vándorolt, csavargott. Néha-néha beállt egy-egy bandába, de egy-két hét után kitelt az esztendő, nem sok sót tudott megenni sehol sem. Én már így ismertem meg. Csavargónak és piásnak. Egyszer-egyszer feljött hozzánk a Nyár utcára az első emeletre, apu zavartan kérdezgette, anyu jól megetette.Igazából nem tudtunk mit kezdeni vele. A családi kötelékek miatt tiszteltük nagyon, de hatalmas volt a távolság közöttünk. Talán azért, mert alig ismertük.
Este elkísérte apámat muzsikálni és mi éjszaka hiába vártuk, már nem jött vissza csak hónapokkal, évekkel később. Aztán egyszer elmaradtak ezek a látogatások. Csak sejtettük, hogy már nem jön többé. Ezt a szerelmet, ezt a házasságot nem mesélte el nekünk, szerintem apukám most itt hall róla először.
2.
A cigánybál a debreceni farsangi események kiemelkedő programja volt. Rendszerint hatalmas felhajtás előzte meg. Az asszonyok a piacon erről beszéltek. Hogy ki megy és ki nem, hogy kit unszol az uruk, hogy szórakozzon egy kicsit a gyerekek mellett, kinek milyen oka van arra, hogy ne menjen, ki mit vesz fel, mert hát a tavalyi ruhában még sem mehettek. Az is nagy rang volt, hogy ki muzsikálja a bált. Akármilyen "jó kis muzsikus" nem muzsikálhatott, csak is a legjobbak. Ahogy megérkeztek a meghívók, izgatottan vették kézhez az asszonyok. Mi lesz a vacsora, mi lesz a műsor, ki jön Pestről? Ez nagyon fontos volt, ez adta meg a bál rangját. Madarász Kati, Jákó Vera és Gaál Gabriella szinte minden évben ott volt, később Horváth Pista, majd Bangó Margit is. Minél illusztrisabb volt a vendégelőadók névsora, annál nagyobb terhet rótt ez az asszonyokra. "Csak nem mehetek ebben a ruhában Horváth Pistára".
Itt a férfiak megmutathatták, hogy hogyan kényeztetik a családjukat, milyen "jó cigányok", melyik asszonynak-lánynak milyen divat szerint van a ruhája, cipője és mennyi ékszert viselt. Az ékszereknek különösen fontos szerepe van nemcsak a romáknál, hanem a zsidóknál is. A túlélés eszköze, egy marék arannyal életeket lehetett mindig megvásárolni. Így hát, a romák is aranyban mérték a gazdagságot. Lakhattak szoba-konyhában is, de ha külföldön muzsikáltak, ékszereket, aranyakat hoztak haza. (Igaz, pénzt nem lehetett legálisan. Ha megtették és kiderült, annak súlyos eltiltás volt a következménye.) Ezeket aztán ki -be pakolászták a zálogba vagy zenedébe. Ki hogyan nevezte.
3.
Nálunk is stresszes volt a báli idény. Anyu hetekkel előtte tervezte a dolgot. Apu nagylelkűen unszolta, hogy menjen ruhaanyagot nézni, menjen varrónőhöz. Anyu tervezgetett, nézelődött a muszlinok és brokátok között. Az igazság az, hogy nem igazán volt egy nagyestélyis nő. De oda kizárólag abban lehetett menni. "belépés alkalomhoz illő ruhában". Ez volt a meghívóra írva. Annyit tett, hogy nagyestélyi és szmoking. Összerakták a pénzt, amiből ki tudták váltani az ékszereket a zálogházból.
Aztán anyám - a bál napján - megmakacsolta magát és közölte, hogy nem megy. Apám fejéhez vágta, hogy azért, mert nem jó a ruhája, vagy, hogy azt a gyűrűjét nem tudta kiváltani, amit szeret, vagy, hogy nem volt ideje fodrászhoz menni, vagy csak simán azt, hogy apu aznap kimaradt és haragszik rá. Ez forgatókönyv szerint így ment. Apunak vagy sikerült ezt "kezelni" és meggyőzte, hogy minden ékszer megfelelő és a haját még megcsinálja a fodrász, vagy ha nem, abból hatalmas veszekedés lett. Nagyanyám ilyenkor átváltott a stand by üzemmódjából, átment Szabó Amiékhoz, aki becsavarta a haját, kilakkozta a körmét. Elővette a bundáját, áttörölte a báli cipőjét és a postás zsákocskájából - ahol a nyugdíját tartotta - elővarázsolta azokat a kincseit, amikkel mai napig is álmodni szoktam. Szép ametiszt köves karkötő, smaragd köves gyűrű, Ferenc Jóska érmés fülbevaló, medálok. Amíg ők veszekedtek, addig összekészítette magát és anyám jegyével elment a bálba. Muzsikálás után a cigányok bementek a bálba és ott szórakoztak, iszogattak, mulattak az asszonyokkal, a családokkal. Egy ilyen éjszaka apu haza érkezett és annyit mondott anyámnak:
-Sári! Csinálni kéne anyáddal valamit. Lassan hetven éves és egész éjszaka Koós Janival shakeltek.
Én kuncogtam, mert láttam nagyanyámat magam előtt, a pepita jersey ruhájában, a fekete cipőjében Koóssal.
4.
Anyám nem volt ilyen fantáziadús. Az, hogy apu nélküle ment el a bálba kirobbantotta a 100 éves háborút, ami nálunk 1 naposra sikeredett, de eseményekben hasonlóan gazdag volt. Tökös az Oláh család tagja volt. Oláh Bélának hívták, amit Ő Napóleon Oláh Bélára bővített. De Debrecenben csak Tökösként ismerték. Az Oláh család nagyon jó muzsikus dinasztia volt. Ebből a családból jött Oláh Géza és Rutyu is, akik szülői ágon voltak rokonok Tökössel. Egy Ruha lányt fett feleségül, Dula Teréziát, Szerénka néni (Budai Aladár felesége) édes testvérét. A Ruha család Kolozsvári, Szatmári és Máramarosi zenész dinasztia, egytől egyig hatalmas muzsikusok, művészek. Szóval nagyon jelentős családi gyökerekkel rendelkeztek mind a ketten. Dundi néni - mert mi csak így hívtuk Tökös feleségét - tanult asszony lévén bérszámfejtésen dolgozott, Tökös pedig prímás volt.
Öt lányuk született: Kati, Marika, Ibolyka, Márta és Lívike. Imádták az apjukat, akit csak Édesnek hívtak. Ő meg a lányos apák rajongásával nézett a gyönyörű gyerekeire. Dundi néni alacsony, zömök asszony volt, keveset szólt, de akkor nagyon kedvesen. Mindig gondterheltnek láttam. Ócskázott a munkája mellett. Házakhoz járt, felvásárolta a használt ruhákat, megjavítgatta és eladta a Zsibin. Tökös engem Louis de Funesre emlékeztetett.
Állandóan piás volt, józan állapotában nem láttam. Vékonykás alkata, kopasz feje és gumiszerű arca, amivel hihetetlen grimaszokat vágott, bohókás mozgása, igazi karakterré tette a városban. Ha ivott, csak Napóleon Oláh Bélának mutatkozott be. Amolyan "jó részeg" volt, megnevettetett mindenkit, poénkodott, soha nem fogyott ki a bolondozásaiból. Néhány hónapig náluk laktunk néhány éves koromban, amíg vártuk, hogy átköltözhessünk az Új Élet Parkba a szövetkezeti másfél szobás lakásunkba.
Dundi néni minden hajnalban várta Tököst, meg az aznapi rodeszt, (kereset) hogy főzzön a lányoknak. Tökös ezt persze rendre megitta, így morgolódások, zsörtölődések hallatszottak a szobájukból. Tökös egyszer úgy bedühödött ezen, hogy egy reggel a muzsikálásból egyenesen a piacra ment, vett egy pulykát és a maradék rodeszét lenyelette vele. S hogy biztosra menjen, némi borral is megitatta a madarat. A madár részegen rohangált az udvaron, Dundi néni pedig alig akart hinni a szemének. Aztán bement a szobájába, hogy másnapossá aludja magát.
5.
Egyszer a nagylányok napolaját mind magamra kentem. Azt gondoltam, hogy ettől pont olyan szép leszek, mint ők - mert hát valóban nagyon szépek voltak. Szóval egy merő napolaj voltam, amin Ibolyka kiakadt. Azzal idegesített engem, hogy azt mondta: "Sasika, ettől a sok napolajtól üszök fekete leszel, üsssssszök". A hangsúly, meg a szó, nem is tudtam, hogy mit jelent, de a hangzása olyan nagyon idegesített, hogy hisztit kaptam. Üvöltöztem, borogattam és rugdostam mindenkit. Ibolyka meg nevetett és tovább ismételte: "üsssssszök leszel Sasika"!
Tökös ebédelt és kiborult a hisztimen főleg a zajon. Miután többször szólt Ibolyra, hogy hagyja abba, én meg csak üvöltöztem, a villáját hozzávágta. Ibolyka homloka iszonyatosan vérzett. Tökös arcát soha nem felejtem el. Kétségbe esett, úgy megijedt, hogy a gyönyörű lányával mit tett. A homlokát össze kellett varrni. Évek óta nem láttam, de azt gondolom, hogy soha nem felejt el. Ha más nem, az a néhány öltés a homlokán eszébe juttat engem.
