Nemzeti Földalapkezelő Szervezet;Kishantos;Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft.;

2014-04-12 12:19:00

"Győzött a kétharmad, megindultak a gépek!"

A földalapkezelő elkezdte beszántatni a kishantosi gazdaság növényeit szombat hajnalban, a táblákhoz vezető utakat lezárták - számolt be a hvg.hu Ács Sándornéra, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjére hivatkozva.

Ács Sándorné az MTI megkeresésére megerősítette a hvg-nek mondottakat. Az MTI-nek úgy fogalmazott: óriási károkozás zajlik a nemzeti földalapkezelő felügyelete mellett.

A 452 hektáron 21 éve vegyszermentesen gazdálkodó Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetője a hvg-nek azt mondta: "győzött a kétharmad, megindultak a gépek". Ismertette: hajnalban arról értesítették barátai, hogy a Kishantos Vidékfejlesztési Központ által kezelt 21 földrészleten megindultak a munkagépek, elkezdték beszántani a növényeket, a földekhez vezető utakat pedig lezárták.

Délutánra kiderült, hogy az állami földpályázaton nyertes új bérlők kezdték beszántani a korábbi – földpályázatokon vesztes - bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft.  által ősszel és tavasszal elvetett növényeket. A Kft. illetékesei feljelentést tettek.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. tulajdonosai, alkalmazottai mellett a Greenpeace Magyarország, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége és a Magyar Természetvédők Szövetsége aktivistáit, ellenzéki politikusokat, valamint a földbérleti pályázaton nyertes gazdákat, illetve a feltehetően általuk felbérelt őrző-védő cég mintegy harminc alkalmazottját látta a földek közelében.

Bolye Ferenc a kishantosi központ társügyvezetője elmondta: szombat reggel értesítették arról, hogy traktorokkal elkezdték kitárcsázni az őszi búzát, borsót, napraforgót. Közölte: értesítették a rendőrséget és feljelentést tettek.

Jelezte, hogy a földpályázaton nyertes gazdák „nincsenek birtokban”, és több bírósági per is folyamatban van, amelyek lezárultáig jogtalan a tevékenységük.

A kishantosi gazdaság 452 hektár állami földterületen folytatta tevékenységét, amelynek bérleti joga tavaly októberben lejárt. A földterület hasznosítását a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet döntése értelmében 8 gazdálkodó, illetve gazdasági társaság kapta. A döntéssel végveszélybe került a földek biominősítése, a kapcsolódó uniós támogatás, és teljesíthetetlenné az ezzel járó kötelezettségek: Kishantos pedig föld híján megszűnik - írta korábban a hvg.hu.

A  Kishantosi Vidékfejlesztési Központ védelmében civil szervezetek, az LMP és az általános jogok biztosa is felszólalt, a Greenpeace Magyarország pedig büntetőfeljelentést tett a rendőrségen febuárban hűtlen kezelés miatt.