Szlovákia;szélsőségesek;Marián Kotleba;Andrej Kiska;fasiszta ideológia;

2014-04-14 07:36:00

Náci propaganda állami pénzen

Andrej Kiska, júniusban hivatalba lépő szlovák elnöktől várják, hogy valamit tegyen a Kotleba-jelenség ellen, s keményen fellépjen a szélsőségesek ellen. Nem lesz könnyű dolga, hiszen a szélsőjobboldali besztercebányai megyeelnök minden a rendelkezésére álló eszközt felhasznál arra, hogy nézeteit terjessze.

Szlovákiában komoly gondot jelenthet: a politika egyes szereplői nem tétlenül szemlélték a szélsőségesek térnyerését. Jól emlékezhetünk még arra, hogy Robert Fico első, 2006-2010 közötti kormányába a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) is bevette.

Fico azóta szelídebbé vált, hiszen már nincs az ultranacionalisták támogatására utalva, de az biztos, hogy az alatt a négy év alatt az SNS és közben már leváltott elnöke, Jan Slota minden további nélkül terjeszthette a veszélyes ideológiát. Bár a társadalom nagy része inkább megmosolyogta

Slota hajmeresztő kijelentéseit, a tavalyi megyei választás, illetve Kotleba győzelme azt mutatta, hogy az SNS kormánybéli szerepvállalása, mély nyomokat hagyott a társadalmon. Kotleba megyeelnökké választása után ráadásul a politika befolyásos szereplői nem próbálták meg elszigetelni, hanem ők is tettek azért, hogy elfogadottá váljék a Kotleba-jelenség.

Ivan Gasparovic elnök például januárban kétszer is fogadta Marian Kotlebát. Andrej Kiska, márciusban megválasztott új államfő azonban gyökeresen szakítani akar elődje politikájával. Mint mondta, amíg a protokoll nem írja elő, kit kell meghívnia az elnöki beiktatására, addig ő biztos, hogy nem kézbesít meghívót a megyeelnöknek. De más rendezvényeken sem akarja látni, legyen szó állami kitüntetések átadásáról, vagy hivatalba való beiktatásról.

A protokoll egyébként homályosan fogalmaz, nem mondja ki egyértelműen, hogy a megyeelnököknek is jelen kell-e lenniük az elnök beiktatási ünnepségén. Csupán arról rendelkezik, hogy a ceremóniát a parlament ünnepélyes ülésén kell megrendezni. Ezt ilyen esetekben nem a parlamentben, hanem a pozsonyi nemzeti színház épületében tartják. A beiktatási ünnepséget a parlament és az elnök irodája rendezi, de Kiskának is lehet beleszólása.

Mivel az elnök jogkörei korlátozottak, ezért Kiskának csak jelképes eszközei vannak arra, hogy szembeszálljon a Kotleba-jelenséggel. A besztercebányai megyei elnök ráadásul cseppet sem fogta vissza magát beiktatása óta. A megye lapját, a "Mi Megyénket" saját propagandaorgánumává tette meg. Mint a bumm.sk honlapja megjegyezte, a megyei lap csak Kotlebával van tele.

A 240 ezres példányszámú havilapban nyolc oldalas interjú (!) jelent meg vele. Az egyik lapszámban megemlékeztek a fasiszta bábállam évfordulójáról, s büszkén hirdették, hogy a megyeházáról levették "az EU kék megszálló rongyát". Méltatták benne Jozef Tisót is.

Politológusok szerint a lap kiválóan példázza azt, mit is jelent a hivatallal való visszaélés, történészek szerint pedig egyértelműen fasiszta propaganda az, ami a lapban olvasható. A lap persze részletesen beszámol Kotleba beszédeiből. Ebből kiviláglik sajátos történelemszemlélete, illetve az unióval kapcsolatos véleménye.

Egy ízben szó szerint ezt mondta: "A kék megszállási rongyok emlékeztetnek bennünket arra, hogy mindörökre elveszítettük nemzeti és állami függetlenségünket. Mi viszont sosem nyugszunk bele ebbe a helyzetbe, és azért fogunk harcolni, hogy Szlovákia független és önálló legyen".

A botrányok hatására a pozsonyi ügyészség bejelentette, közpénzekkel való visszaélés, illetve fasiszta eszmék terjesztésének megalapozott gyanúja miatt vizsgálatot a Mi Megyénk ellen. Azt egyelőre nem közölték, hogy bűnvádi eljárást is indítanak-e az újsággal szemben.