Közelkép - "Megélhetési antifasiszták"

Most került a kezembe az a kommentár-gyűjtemény, ami lapunkhoz érkezett a Nyerges András íróval készült interjú után. Azért érdemes hivatkozni rá, mert az a szöveg is benne áll, hogy "megélhetési antifasiszták".

Amihez persze tudni kell, hogy nincs olyan antifasiszta szervezet, vagy személy, amely vagy aki bárkitől egyetlen fillért kapna. (Az egyetlen "hivatásos" antirasszista szervezet egyetlen fizetett alkalmazottja most mondott le a fizetése feléről, hogy a bérelt néhány szobájuk rezsijét ki tudják fizetni.)

Nyerges új könyvében,  nincs szó antifasizmusról, legfeljebb annyiban, hogy azt az utcát, ahol a főhős, fiatal értelmiségi a házba költözik, át akarják keresztelni egy volt nyilas nevére. Amit nem ők, hanem egy idős polgárasszony szavai akadályoznak meg, akinek a fiát ez a nyilas ölette meg.

Amúgy a regény arról szól, hogy a külvárosi panelből a belvárosi patinás házba költöző pár milyen "vegyes" lakótársadalommal találkozik, ahol fokozatosan átveszi a hatalmat egy újgazdag nő. A naív szociológus férj és a könyvkiadónál dolgozó feleség elveszti a munkáját, az egyre magasabb házbeli költségeket nem tudják fizetni, ezért a végén visszaköltöznek egy városszéli panelbe.

Közben megaláztatásokat élnek át, fura házbeli lakókkal kerülnek kapcsolatba, egyesekkel ellenséges viszonyba. Így lesz fokozatosan a rendszerváltás negatív lenyomatává a rendszerváltás első éveiben, ami lassan már történelmi távolságba kerül, 25 éven aluliak számára mindenképpen.

Nem véletlen, hogy Nyerges - regényben szokatlan módon - bizonyos fejezetek után úgynevezett Sajtótájékoztató szövegeket illeszt be, ahol az adott hetek, hónapok híreivel érzékelteti a kor folyamatait. Azon felül, hogy jó olvasmány a regény, ma már kortörténeti dokumentumként is hiteles.

A bűn beszivárog a köznapokba

Publikálás dátuma
2014.04.14. 07:45
A négylábúak szerelme tragikus következményekkel jár a Lovak és emberek című különdíjas izlandi fimben FORRÁS: TITANIC FILMFESZT
A Titanic idei versenyének nyolcezer eurós Hullámtörők díját a bolgár Viktoria című játékfilm nyerte el, és először a fesztivál történetében különdíj is született, amelyet a Lovak és emberek című izlandi film rendezőjének ítélt a zsűri. Idén már két grémium döntött és négy díj született.

Ahogy a legnagyobb világfesztiválokon is rendszeresen megtörténik, most a Titanicon is sikerült jókora meglepetést szereznie döntésével a zsűrinek. A 21. Titanic Filmfesztivál nyolcezer eurós Hullámtörők fődíját a háromtagú nemzetközi grémium a Viktoria című bolgár filmnek ítélte oda, amire a szokásos fesztiválvégi szakmai tippelők távolról sem gondoltak volna.

Szász János, a zsűri elnöke a zárógálán az alkotói kockázatvállalás merészségét, a történetmesélés elszántságát, a szubjektív és roteszk történelemábrázolás erősségét emelte ki. A fiatal rendezőnő, Maya Vitkova első filmje megjárta már a Sundance fesztivált és Rotterdam elit válogatását is., mondhatni jó széllel érkezett a Titanicra.

A köldök nélkül született kislány történetének ötlete valóban rejt magában irónikus és szatírikus lehetőségeket, de a végtelenül hosszúnak tetsző két és fél óra játékidőben ezek a lehetőségek rendre félbemaradt, nem igazán kifejtett ötlettöredékek maradtak csupán.

A köldöknélküliség - az elődökhöz nem kötődő nemzedék ide-oda vetődésének szimbóluma - izgalmas és remek ötlet, mégsem bontakozott ki belőle igazán eredeti társadalmi kép, illetve emlékezetes lenyomat a nagy politikai változásokat megélt bolgár társadalom emberi kapcsolatainak torzságáról. Az viszont tény, hogy a Viktoria volt az első bolgár film a Titanic fesztivál történetében, s az is tény, hogy rögtön fődíjat is nyert.

A zsűri a közönség legnagyobb örömére fontosnak tartotta, hogy a Titanic-verseny történetében először különdíjat is kiadhasson.. Az elismerést a fesztivál legszerethetőbb filmje, az izlandi Lovak és emberek rendezője, Benedikt Erlingsson kapta meg a zsűritől. Erlingsson végtelen beleérzéssel mesél hőseinek - a két- és négylábúaknak egyaránt - drámai és humoros történeteiről, mindvégig a különös hatású izlandi táj varázsában tartva az eseményeket.

Szívszórítóan és kacagtatóan sorjáznak a laza események, aemlyekben lovak és gazdáik szerelme és halála fonódik valami káprázatosan szívmelengető természetes egységgé. Ritka példa arra, hogy milyen egyszerűen lehet milyen bonyolult dolgokat elmesélni az emberről és környezetéről.

Az idei Titanic újdonságai közé tartozik, hogy öt fesztiválhelyszínéhez egy hatodik is társult, a legkedveltebb három filmet, az ír Kálváriát, az izlandi Lovak és embereket és a magyar Fekete levest már a felújított Tabán moziban láthatták a beiktatott pótvetítések nézői. Idén már diákzsűrije is volt a fesztiválnak, művészeti hallgatók adták ki a diákzsűri díját az Európai történetek szekcióban legjobbnak ítélt Oroszlánszív című finn-svéd filmnek.

A neonáci bandáról szóló történetben Dome Karukoski rendező értékelésük szerint a napjainkban különösen fontos és komoly témáról, a rasszizmusról úgy beszél, hogy a mondandót kedves humorral oldja, s ezzel határozottan vonzóvá teszi a nézők számára a filmet. A közönség is meglepetést szerzett idén: a közönségdíjat most először nem játék-, hanem dokumentumfilm nyerte el, mégpedig 4,8 átlaggal, ami kiemelkedő.

Az Optimisták című norvég film 90 év feletti idős hősnői a nyűgös öregkor ellenére elképesztő életerőt sugároznak történetükkel, amelyben nagy röplabda összecsapásra edzenek egy hasonlóan idős másik csapat ellen. Először a Titanic történetében kerekasztal beszélgetésre is sor került, a művészeti felsőoktatási intézmények képviselőinek részvételével.

A fiatal alkotók megmutatkozási lehetőségeiről cseréltek eszmét, s egy remek ötlet látszik szárba szökkenni a hat művészeti iskola találkozójának köszönhetően. Eszerint a Titanic jövő évtől kezdve külön szekciót indít a művészeti hallgatók munkáinak bemutatására.

A szekció tehát egyfajta első nyilvános szereplést jelent majd. Mindjárt próbát is tartottak a Titanic kebelén belül, mellékprogramként hallgatói kisfilmekből készült összeállítás mutatta be, hol tartanak ma a jövő nemzedék filmesei.
A sokféleség gyönyörködtet, ezen az alapon válogattak idén a fesztivál szervezői, s a filmek sokféleségét emelte ki Horváth György fesztiváligazgató is, mint az idei rendezvény fő törekvését.

Kevesebb volt a szekció és másként is súlyozódtak a filmek. Azt sajnálhattuk, hogy nem volt külön észak-európai filmek szekciója, a szokásos Északi fény, bár jutott egy-kettő a jelenleg Európában a legizgalmasabbnak számító svéd, norvég, dán produkciókból, amellett, hogy az izlandi jelenlét az egyik legnagyobb siker lett.

Halványabb volt az amerikai függetlenek jelenléte, és furcsán alakult a bűn-filmek sorsa is. Akár a versenyfilmeket tekintve, akár más szekciók kínálatát, elég látványosan érződik, hogy a bűn a mozivásznon szép fokozatosan beszivárog a köznapokba. A kriminalitás az életünk részévé válik, s ennek a lenyomata ott volt idén a Titanic programjában.

A Kálvária című nyitófilmhez hasonlóan remek végszó volt a fesztivál zárófilmje is, a különös hangulatú Halhatatlan szeretők, Jim Jarmusch vámpír-opusza. Összességében jól futott idén a Titanic: 52 filmből 103 vetítésre ült be a közönség, s ezek között ott volt a nagy közönségsikert aratott magyar thriller, Novák Erik Fekete levese is.

Szerző

Nem is Warhol mondta?

Publikálás dátuma
2014.04.13. 09:00
Fotó: Facebook
Napjaink celebvilágában az egyik leggyakrabban  idézett bölcsesség a „mindenkinek jut 15 perc hírnév”. Ezt a nagyon is igaz mondást az is hallotta már, aki sem tudja, ki volt Andy Warhol. Holott még az is lehet, hogy – ahogyan a városi legendáknál gyakran előfordul – nem is ő mondta.

A cseh származású pop-art pápának tulajdonított mondás olyan híres lett, hogy két évvel elhangzása után, 1970-ben felvésték a New York-i modern művészetek múzeuma (MOMA) falára, manapság pedig számos, Warholnak szentelt pólón, plakáton, kávéscsészén olvasható. Most azonban kétségek merültek fel, hogy az ötlet szülőatyja való Warhol volt-e, aki ezt belevette egy 1968-as svédországi kiállításának katalógusába.

A londoni Independent ugyanis Blake Gopnik nyomán arról írt, hogy a nagy karriert befutó mondat a nem kevésbé híres fotográfus, Nat Finkelstein szájából hangzott el. Gopnik szerint Finkelstein elmesélte, hogy  Warhol egyszer így szólt hozzá: „Mindenki híres akar lenni”, mire a fotós rávágta: „Igen, 15 percre”. Warholnak ez annyira megtetszett, hogy „magáévá tette.”

Tudjuk, hogy a legnagyobb művészek is ékeskednek „idegen tollakkal”, sokszor önkéntelenül is, hiszen mint átlagosnál érzékenyebb emberek, sok mindent képesek magukba szívni környezetükből. Miért éppen Warhol lett volna kivétel?

Gopnik szerint akárkié is volt az ötlet, akár Warhol is mondhatta volna, hiszen kellő iróniával és cinizmussal viszonyult a hírnévhez, a médiához, aminek bármit és bárkit el lehet adni. Erre ő maga volt a legjobb példa, a legnagyobb blöffjeit is „bevették”, sőt, még azokból a fotókból is címlapsztorit tudott csinálni, amelyek sebhelyeiről készültek 1968 nyarán Valerie Solanas merénylet-kísérlete után. 

Szerencsére Finkelstein nem szorul rá e mondás adta hírnévre, hiszen a 20. század egyik legkiválóbb fotósa volt,  portréi az amerikai ellenkultúra fontos kordokumentumai. Többek között ő készítette a legjobb portrékat Andy Warhol műhelyének, a Factory-nak modelljeiről és alkotóiról. Sőt, magáról Warholról is. 

Szerző