NHL: alapszakasz után, új bajnokság előtt

Publikálás dátuma
2014.04.15. 07:57

Befejeződött - magyar idő szerint tegnapra virradóan - az észak-amerikai profi jégkorong-liga (NHL) alapszakasza. Az utolsó játéknapra már csupán a nyugati főcsoportban maradtak megválaszolásra váró kérdések, jelesül, hogy a rájátszásba korábban bejutott egyletek kit kapnak ellenfélnek: végül az első Anaheim Ducksnak a Dallas Stars, a Colorado Avalanche-nek a Minnesota Wild, a St. Louis Bluesnak pedig a címvédő Chicago Blackhawks jutott.

A csapatonként 82 mérkőzéses alapszakasz legeredményesebb együttese a 2011-ben a Stanley Kupát elhódító Boston Bruins lett, elsősorban egészen kiváló védekezése nyomán. Mindössze 19 vereséget szenvedett el, ám ennél is nagyobb szám, hogy csupán 177 gólt kapott.

A párharcok
Keleti főcsoport
Boston Bruins-Detroit Red Wings
Pittsburgh Penguins-Columbus Blue Jackets
Tampa Bay Lightning-Montreal Canadiens
New York Rangers-Philadelphia Flyers

Nyugati főcsoport
Anaheim Ducks-Dallas Stars
Colorado Avalanche-Minnesota Wild
St. Louis Blues-Chicago Blackhawks
San Jose Sharks-Los Angeles Kings

Ebben a tekintetben a Los Angeles Kings (a 2012-es bajnok) ugyan túltett rajta (174), viszont támadásban sokkal kevésbé volt hatékony: 55 góllal kevesebb ért el, mint a Bruins. A massachusettsi alakulat 261 találattal zárt, ennél eredményesebb csupán a Chicago (267) és az Anaheim (266) volt az egész mezőnyben.

A kanadai táblázat élén a Pittsburghi kapitány, Sidney Crosby végzett 104 ponttal (36 gól, 68 assziszt), megelőzve Ryan Getzlafot (Anaheim, 87) és Claude Giroux-t (Philadelphia Flyers, 86). Mindannyiukat viszontláthatjuk a playoffban is, nem úgy mint Alekszandr Ovecskint vagy Martin Brodeurt.

A Washington Capitals 28 éves orosz balszélsője hiába nyerte magabiztosan a mesterlövészek versenyét (51 találattal) csapatával lemaradt a folytatásról, miként a New Jersey Devilsszel a háromszoros bajnok kapus is. A 42 éves klasszis vélhetően visszavonul.

Meglehet, utolsó idényét tapossa Teemu Selanne (Anaheim) és Jaromir Jagr is, előbbi 43, utóbbi 42 esztendős, de néhány jó percük még biztosan lesz a rájátszásban.  A négy győzelemig tartó párharcok szerdán kezdődnek a Tampa Bay-Montreal összecsapással.

Szerző

Húsbavágó versfolyam

Publikálás dátuma
2014.04.15. 07:45
A színészek kiültek a tornác elé verset szavalni, az előtérben Epres Attila FOTÓ: K 2 PRESS
Lúdbőröztetően mellbevágóak, vagy éppen játékosan pajkosak, netán simogatóan ábrándosak a költemények az Anyám tyúkja 1. című, A magyar irodalom kötelező versei alcímű esten, az Örkény Színházban, Mácsai Pál rendezésében.

Nincs öblös hangú szavalás, felemelt mutatóujjú okítás az Anyám tyúkja 1. előadása közben az Örkény Színházban. Helyette kíváncsiság van. A társulat valamennyi tagja, tehetséges színészek, Várady Szabolcs értő válogatásában, elővettek nagyon ismertnek tűnő, és kevésbé elnyűtt verseket. Elgondolkoztak rajtuk.

Engedték magukra hatni a műveket. Mácsai Pál segédletével meghányták, vetették, kinek, mit jelentenek. Figyelték a saját, és mások reakcióit. Együtt éltek a versekkel. Hétköznapi betevőnek tekintették őket, nem ünnepekre előhúzott, fennhangon elmondandó demonstratív alkalmatosságnak. És olyan műfajnak is tekintették, ami különösebb fakszni nélkül megél a színpadon is.

A versek egymásutánisága pedig hihetetlen plusztartalmat hordoz, ahogy annak idején Mensáros László XX. század című felejthetetlen estjében szereplő írások valóban hathatósan jellemezték azt a fölöttébb szélsőséges kort, amelyről szóltak.  És most bizony régi versek is igen erőteljessé válnak, és akár egész korrajz kerekedik ki belőlük. Ilyen például a tanórákon agyoncsócsált A walesi bárdok.

Pogány Judit, Für Anikó, Kerekes Viktória, Szandtner Anna, Takács Nóra Diána a ballada sorait egymástól veszik át. Nem harsognak. Inkább meditatívak, sőt, kezdetben mintha eltöprengenének azon, hogy némi hazugság, behódolás a királynak, a hatalomnak, nem jobb-e, mint igazmondás árán a máglyára menés.

De aztán ott állnak előttünk egyenes gerinccel. Mint akik egységesen vállalják a rögvalót, és határozottan ki is mondják, amit gondolnak róla. Nincs már félelem, nincs hezitálás, kiállás van, és kérlelhetetlen tisztánlátás. Arany Jánostól azért ütős más is.

Például A fülemile. Kerekes Éva és Für ülnek egy asztalnál, időnként még hatalmas haragjukban püfölik is, és groteszk mulatságossággal eljátsszák a két értelmetlenül házsártoskodó, perpatvarozó, pereskedő szomszédot, akiknek lételemükké vált az ok nélküli torzsalkodás.

Díszletként Izsák Lili egy parasztház tornácát tervezte meg, ahol jöhetnek-mehetnek, vagy éppen üldögélhetnek a színészek. Előfordul, hogy valamennyien a színen vannak, máskor csak néhányan, és esetleg egyedül is maradhat színész, dermesztően súlyos mondandójával, mint Pogány Vörösmartytól A vén cigánnyal. E

lőször csak ülve kezdi el, mintha mesélne nekünk, aztán mind zaklatottabb lesz, ahogy az örülten elfajzott világ tarthatatlan állapotáról beszél, feldúltan jár fel-alá. És próbálja hittel, meggyőződéssel mondani, hogy jön majd Noé bárkája, születik majd új világ. Torokszorító. Mácsai pedig elmondja a Himnuszt.

Nem csak annyit, amit ünnepélyes alkalmakkor vigyázzállásban el szoktunk énekelni belőle, hanem a teljes Kölcsey művet mondja, töprengő értelmiségiként, aki mélyen elgondolkozik azon, miért is ilyen szerencsétlen vidék ez, miért a balsors itt az úr. Bele kell borzongani. Abba is, ahogy Epres Attila beleéli magát Radnóti Nem tudhatom... című versébe.

Csokonaitól A Reményhez sértetten, durcásan szólal meg Takács Nóra Diána vehemens előadásában. Kerekes Viktória pedig pajkosan játékos, amikor az Arany Lacinak című Petőfi vers segítségével pazarul évődik. Bíró Kriszta Babits Fekete országával pokolian sötét színeket fest. Polgár Csaba szívszorítóan elárvulva, szinte elsóhajtja József Attilától a Mamát. Vajda Milán úgy mondja Petőfitől A négyökrös szekérent, hogy alig bírjuk abbahagyni a nevetést.

Miközben Csuja Imre metsző okossággal, és ugyanakkor érzelemmel telien átéli a Szózatot, akarjuk hinni, hogy itt élnünk és halnunk kell. Mégis önkéntelenül gondolok arra, hogy mennyien és mennyien keresnek manapság kényszerűen külhonban boldogulást. Ezek a nagy költök húsbavágóan rólunk szólnak.

Amikor például Gálffi László Orbán Ottó A magyar népdalhoz című versével arról beszél, hogy "Sírnék én is, de dühömben,/ hogy ott rohadunk a régi körben,/ s föltámadnak a holt rögeszmék -/ láthatom újra a közös ügy vesztét.", megáll bennem a levegő, ahogy többször is azt est folyamán. Sírunk és nevetünk, széles az érzelmi és gondolati amplitúdó, az Anyám tyúkja 1. igazi jó színházi este.

Szerző

Húsbavágó versfolyam

Publikálás dátuma
2014.04.15. 07:45
A színészek kiültek a tornác elé verset szavalni, az előtérben Epres Attila FOTÓ: K 2 PRESS
Lúdbőröztetően mellbevágóak, vagy éppen játékosan pajkosak, netán simogatóan ábrándosak a költemények az Anyám tyúkja 1. című, A magyar irodalom kötelező versei alcímű esten, az Örkény Színházban, Mácsai Pál rendezésében.

Nincs öblös hangú szavalás, felemelt mutatóujjú okítás az Anyám tyúkja 1. előadása közben az Örkény Színházban. Helyette kíváncsiság van. A társulat valamennyi tagja, tehetséges színészek, Várady Szabolcs értő válogatásában, elővettek nagyon ismertnek tűnő, és kevésbé elnyűtt verseket. Elgondolkoztak rajtuk.

Engedték magukra hatni a műveket. Mácsai Pál segédletével meghányták, vetették, kinek, mit jelentenek. Figyelték a saját, és mások reakcióit. Együtt éltek a versekkel. Hétköznapi betevőnek tekintették őket, nem ünnepekre előhúzott, fennhangon elmondandó demonstratív alkalmatosságnak. És olyan műfajnak is tekintették, ami különösebb fakszni nélkül megél a színpadon is.

A versek egymásutánisága pedig hihetetlen plusztartalmat hordoz, ahogy annak idején Mensáros László XX. század című felejthetetlen estjében szereplő írások valóban hathatósan jellemezték azt a fölöttébb szélsőséges kort, amelyről szóltak.  És most bizony régi versek is igen erőteljessé válnak, és akár egész korrajz kerekedik ki belőlük. Ilyen például a tanórákon agyoncsócsált A walesi bárdok.

Pogány Judit, Für Anikó, Kerekes Viktória, Szandtner Anna, Takács Nóra Diána a ballada sorait egymástól veszik át. Nem harsognak. Inkább meditatívak, sőt, kezdetben mintha eltöprengenének azon, hogy némi hazugság, behódolás a királynak, a hatalomnak, nem jobb-e, mint igazmondás árán a máglyára menés.

De aztán ott állnak előttünk egyenes gerinccel. Mint akik egységesen vállalják a rögvalót, és határozottan ki is mondják, amit gondolnak róla. Nincs már félelem, nincs hezitálás, kiállás van, és kérlelhetetlen tisztánlátás. Arany Jánostól azért ütős más is.

Például A fülemile. Kerekes Éva és Für ülnek egy asztalnál, időnként még hatalmas haragjukban püfölik is, és groteszk mulatságossággal eljátsszák a két értelmetlenül házsártoskodó, perpatvarozó, pereskedő szomszédot, akiknek lételemükké vált az ok nélküli torzsalkodás.

Díszletként Izsák Lili egy parasztház tornácát tervezte meg, ahol jöhetnek-mehetnek, vagy éppen üldögélhetnek a színészek. Előfordul, hogy valamennyien a színen vannak, máskor csak néhányan, és esetleg egyedül is maradhat színész, dermesztően súlyos mondandójával, mint Pogány Vörösmartytól A vén cigánnyal. E

lőször csak ülve kezdi el, mintha mesélne nekünk, aztán mind zaklatottabb lesz, ahogy az örülten elfajzott világ tarthatatlan állapotáról beszél, feldúltan jár fel-alá. És próbálja hittel, meggyőződéssel mondani, hogy jön majd Noé bárkája, születik majd új világ. Torokszorító. Mácsai pedig elmondja a Himnuszt.

Nem csak annyit, amit ünnepélyes alkalmakkor vigyázzállásban el szoktunk énekelni belőle, hanem a teljes Kölcsey művet mondja, töprengő értelmiségiként, aki mélyen elgondolkozik azon, miért is ilyen szerencsétlen vidék ez, miért a balsors itt az úr. Bele kell borzongani. Abba is, ahogy Epres Attila beleéli magát Radnóti Nem tudhatom... című versébe.

Csokonaitól A Reményhez sértetten, durcásan szólal meg Takács Nóra Diána vehemens előadásában. Kerekes Viktória pedig pajkosan játékos, amikor az Arany Lacinak című Petőfi vers segítségével pazarul évődik. Bíró Kriszta Babits Fekete országával pokolian sötét színeket fest. Polgár Csaba szívszorítóan elárvulva, szinte elsóhajtja József Attilától a Mamát. Vajda Milán úgy mondja Petőfitől A négyökrös szekérent, hogy alig bírjuk abbahagyni a nevetést.

Miközben Csuja Imre metsző okossággal, és ugyanakkor érzelemmel telien átéli a Szózatot, akarjuk hinni, hogy itt élnünk és halnunk kell. Mégis önkéntelenül gondolok arra, hogy mennyien és mennyien keresnek manapság kényszerűen külhonban boldogulást. Ezek a nagy költök húsbavágóan rólunk szólnak.

Amikor például Gálffi László Orbán Ottó A magyar népdalhoz című versével arról beszél, hogy "Sírnék én is, de dühömben,/ hogy ott rohadunk a régi körben,/ s föltámadnak a holt rögeszmék -/ láthatom újra a közös ügy vesztét.", megáll bennem a levegő, ahogy többször is azt est folyamán. Sírunk és nevetünk, széles az érzelmi és gondolati amplitúdó, az Anyám tyúkja 1. igazi jó színházi este.

Szerző