Előfizetés

Pénzre van szüksége? - Ivan Lendl eladta Mucha-plakátgyűjteményét

Publikálás dátuma
2014.04.15. 13:17
Ivan Lendl. Fotó: Clive Brunskill/Getty Images
Eladta Alfons Mucha, a szecesszió kiemelkedő cseh festője és grafikusa plakátjaiból álló gyűjteményét Ivan Lendl, az egykori világhírű cseh teniszező. A 116 plakátból álló gyűjteményt, amely a világon a legnagyobb Mucha-plakátkollekció, Richard Fuxa cseh vállalkozó vette meg - jelentette a cseh közszolgálati rádió.

Fuxa a rádiónak nyilatkozva a vételárat nem kívánta nyilvánosságra hozni. Prágai szakértők szerint a gyűjtemény értéke mintegy 60 millió koronára - azaz több mint 600 millió forintra - tehető. A vállalkozó szerint a gyűjtemény rövidesen világ körüli útra indul, Japánban, Kínában, az Egyesült Államokban, Oroszországban is érdeklődnek utána. Később a plakátok Prágában egy galériában lesznek tartósan láthatóak.

A plakátokat Ivan Lendl, az 1986-ban az Egyesült Államokba távozó egykori cseh teniszcsillag gyűjtötte össze. A gyűjtemény első ízben tavaly Prágában volt látható, ahol mintegy 180 ezer ember nézte meg.

A világhírű művész 1894 és 1935 között készített, sajátos stílusú 119 plakátjából 116 volt látható Prágában. Az alkotások nagyobbik részét a Polgármesteri szalonban mutatták be, amelynek falait szintén Mucha-festmények díszítik. Az egykori sztárteniszező korábban a prágai közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy a hiányzó három plakátból egy-egy New Yorkban, illetve Hamburgban található múzeumban, míg a harmadikról nincs információja.

Alfons Mucha (1860-1939) a 19-20. század fordulóján a művészek akkori Mekkájában, Párizsban élt. Nemzetközi sikerét Sarah Bernhardtnak, a századforduló egyik legnagyobb és legismertebb színésznőjének köszönhette. Bernhardt 1894 karácsonyán festőművészt keresett, hogy elkészítse neki a Gismonda című színdarab plakátját, mivel nem tudta elérni azt a művészt, akivel korábban dolgoztatni szokott. A megbízást Mucha kapta. Más alkotásokkal összetéveszthetetlen plakátjai olyan nagy izgalmat keltettek Párizsban, hogy rövid időn belül szinte mindet leszedték, ahol csak kirakták őket: a cseh művész ezzel világhírnevet szerzett, és ő lett a Belle Époque legkeresettebb plakátfestője.

Jégeső, viharos szél, napsütés - lesz ma minden

Publikálás dátuma
2014.04.15. 13:07
Fotó: Ian Waldie, Getty Images.
Nyugaton, északnyugaton és délkeleten alakulhat ki zápor, északkeleten, keleten egy-egy zivatar is, helyenként apró szemű jég is hullhat. Főként a Dunántúlon erős, viharos lesz az északnyugati szél. Visszaesik a hőmérséklet, ma délután is csak 9-14°C köré melegszik a levegő.

Szerdán folytatódik a szeles idő, erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, így helyenként, de elsősorban a Dunántúl keleti tájain záporokkal, esetleg zivatarokkal is találkozhatunk. Hajnalban a völgyekben gyengén fagyhat, napközben 10-15°C várható.

Csütörtökön is folytatódik a szeles, átlagosnál hűvösebb idő, sokfelé lesz szükség az esernyőre, ugyanis eső, záporeső többfelé kialakulhat. Hajnalban még előfordulhat talajmenti fagy.

Pénteken marad a változékony idő, sok lesz felettünk a felhő, melyből továbbra is kialakulhatnak záporok. Egy picit már melegebb lesz, délután 14-20 fok körüli csúcshőmérsékletekre van kilátás.